Nyolcadik fejezet

A vizsga

 

 A karácsonyi szünet nagy része tanulással telt Gitta számára, gőzerővel készült párhuzamosan az érettségire és tanfolyami vizsgára. Tételeket dolgozott ki, tanult és nagy ritkán átszökött Olivérhez, hogy együtt lehessenek néhány órát. Bár apja nem örült túlságosan a „bimbózó románcnak”, nem piszkálta Olivér miatt. Így viszonylag szabadabban járhatott-kelhetett, de az éjszakákat egy-két kivétellel kénytelen volt otthon tölteni, és ezt, ha nagyon őszinte akart lenni magához, nem is bánta különösebben. Nem mintha nem villanyozta volna fel Olivér közelsége, csak változatlanul bizalmatlan volt a fiúval szemben. Félt túlságosan kötődni hozzá.

 

*

 

 Az első tanítási hét péntek délutánját szívesen kihagyta volna Gitta, ugyanis aznap érkeztek iskolájába a Szent András Fiúgimnázium tanulói. A Szent Andrásos fiúkkal praktikus okokból közös volt a szalagavatójuk évek óta, és mivel a végzős fiúk kétszer annyian voltak, mint Gittáék, így a Szent Brigitta harmadikos lányainak nagy része szintén velük próbált. A díszterem megtelt az első táncpróbára várakozó, vihogó és sutyorgó kamaszokkal. Agáta nővér ugyan nyájasan mosolygott, a Szent András igazgatójára, István atyára, de látszott rajta, hogy a háta közepére sem kívánja ezt a felfordulást. A tánctanár egymással szembe, tornasorba állította a fiúkat és a lányokat. Gitta megállapította, hogy a magas lányok nagy része most jól járt. Az ő párja egy nála alacsonyabb, szemüveges, esetlennek tűnő srác lett. A lánynak egyből Dani atya jutott eszébe róla.

     – Somogyi Ajtony vagyok, és van csajom – jelentette ki határozottan és kezet rázott Gittával. A lány igyekezett, nem elröhögni magát, a fiú komoly arckifejezése láttán.

    – Lendvai Gitta – mutatkozott be. – Ígérem, nem fogok bepróbálkozni – tette hozzá hasonló hangnemben.

   Listeri azt sem tudta merre forduljon kínjában.

  – Álmodban, Somi, álmodban! – vigyorgott Listeri párja és vállon veregette Ajtonyt.

  – Amúgy Ricsi vagyok, és most pont nincs csajom – fordult Gitta felé, nevetős kék szemével a lányra kacsintott. A lány szintén elmosolyodott.

  – Igyekszem, minden információt a fejemben tartani.

 A tánctanár peckesen lépkedett köztük és megállás nélkül magyarázott, aztán zenére bemutatta a táncot a partnerével. Gitta csodálattal nézett a párra, mindig irigyelte azokat, akik ilyen könnyedén mozognak. Ő maga sem volt ügyetlen, de azon határozottan meglepődött, hogy Ajtony roppant jól táncolt. A tánctanár hangosan számolta az ütemet, a fiú pedig ügyesen vezette őt végig. Gitta hálát adott magában, hogy ő sem lépett rá a fiú lábára. Mindenesetre fellélegzett, amikor a próba befejeződött és végre hazamehettek.

 

*

 

 

  Gitta a jegyzeteit rendezgette s némi lelkiismeret furdalása támadt, amiért lemondat a ma esti ott alvást Olivérnél. Szeretett volna pihenni.

  –  Végül is nincs ebben semmi rossz, sőt, jó és logikus döntés – nyugtatgatta magát fennhangon, s lázasan kereste szövegkiemelőjét íróasztalán lévő káoszban. Kihúzta a fiókot is, de nem járt sikerrel. Tekintete megakadt az ovális alakú dobozkán, amibe a Dani atyával kapcsolatos kincseit őrizgette. Kivette és leült az ágy szélére. Törökülésbe húzta lábait és felnyitotta a doboz fedelét. A rózsa teljesen összeszáradt, színe kifakult, Gitta orrához emelte, de már csak a papírdoboz illata érződött a fonnyadt szirmokon. Hosszan nézegette az atya reverendájáról leszakadt fekete szövetgombot.

 Beteges dolog így ragaszkodni tárgyakhoz – gondolta. – Sőt beteges olyasvalakire gondolni, aki elérhetetlen fizikai és lelki távolságban van tőlünk. Olyan távolságban, amit lehetetlen megszüntetni.

 Többször felmerült Gittában, hogy megszabadul az összes Dani atya – relikviától, de valahogy végül sosem került erre sor.

 – Csak ne lenne ilyen átkozottul bonyolult! – sóhajtott bosszúsan. – Vagy csak nem kellene ilyeneken gondolkodnom.

 Kivette a gyűrűt és a láncot.

  – Megjöttem, halihó! Van itt valaki? – kiabálta Anyi.

  – Mindjárt megyek!

 Gitta feltette a nyakláncot és az ujjára visszahúzta a gyűrűt. A többi emléket belesöpörte a dobozba és elsüllyesztette fiókja mélyére.

 Mikor leért a konyhába Anyi éppen a teáskannába töltött vizet.

  – Mi újság nagyikám? – kérdezte miközben nagy puszit nyomott nagyanyja arcára. – Jó, hogy itt vagy!

  – Gondoltam beugrok. Csatlakozol? – mutatott a nő a teáskannára.

  – Természetesen igen.

 Anyi komótosan előkészítette a teázáshoz szükséges kellékeket.

  – Anyádék merre járnak?

  – Azt hiszem, bababútor nézőben, anyát ismerve ez elég sokáig eltarthat. Ez a rituálé is része lehet a fészekrakó ösztönnek gondolom.

 Anyi elmosolyodott. Letelepedett Gitta mellé a pulthoz és átnyújtotta neki az egyik gőzölgő bögrét.

  – Tulajdonképpen, jó is, hogy egyedül vagy. A továbbtanulással kapcsolatban szeretnék veled beszélgetni.

Gittából akaratlanul is felszakadt egy apró, bosszús sóhaj. Hirtelen arra gondolt, hogy anyjának sikerült Anyit is a saját pártjára állítani.

  – Ne aggódj! – nyugtatta a lányt. – Nem akarlak semmiről sem meggyőzni, bár szerintem nagyon jól választottál.

 Gitta fújkálta zöldteáját és azon töprengett, hogy vajon hová szeretne nagyanyja kilyukadni, de egyetlen épkézláb ötlete sem volt.

  – Csak budapesti egyetemeket jelölsz meg, ugye?

  – Igen – felelte gyanakvóan.

  – Látom ám, hogy hogy nézel rám! – vigyorodott el nagyanyja és összébb húzta magán kedvenc piros kardigánját. – Azért jöttem, mert van egy ajánlatom.

 Gitta továbbra is tanácstalanul nézett nagyanyjára.

  – Cseréljünk helyet! Én ideköltöznék és segítek az anyádnak a baba körül, te pedig lakhatnál nálam. Na, mit szólsz? Hogy ízlene egy kis szabadság? Már tavasszal átmehetnél és ott készülhetnél az érettségidre.

 A lány először gyűrűjére pillantott, amin megcsillant a lámpa fénye, majd nagyanyjára függesztette homályos tekintetét.

 – Nem gondoltam volna, hogy így letör az ötlet. Sőt! Azt hittem, kifejezetten tetszeni fog – folytatta.

  – Nem, Anyi, nem. Csak nagyon meglepődtem. Még fel sem fogtam igazán, amit mondtál. És meddig tartana ez a csere? Csak az érettségi végéig?

 Gitta fejében ezer gondolat cikázott. Halvány fogalma sem volt, milyen egy csecsemő mellett az élet. De azt sem tudta, milyen lehet egyedül élni. Eddig mindig ott volt a közelében apja és Anyi. Torokszorítónak hatott az egyedüllét gondolata.

  – És anya mit szólt ehhez?

  – Addig maradhatsz, ameddig szeretnél. Anyád még nem tud róla, de ha nem tetszik az ötlet, akkor pedig nem is fog. Gondolkozz rajta, majd máskor visszatérünk a témára. Egy csecsemő érkezése sok nehézséggel jár – tette még hozzá és lassan kortyolgatni kezdte teáját.

 Gitta abban reménykedett, hogy a mai nap már nem vehet rosszabb fordulatot, de tévedett. Maga sem értette, miért reagált így nagyanyja felvetésére, amikor körülbelül ki kellett volna ugrania a bőréből örömében.

 Nem értem magam, nem értek semmit sem!

  – Köszönöm, Anyi! Olyan határozatlan vagyok.

  – Semmi baj! – felelte kedvesen és megpaskolta unokája kezét, majd sejtelmesen elmosolyodott. – Aludj rá egyet! Az szokott segíteni.

  – Izgulsz a holnapi vizsgád miatt?

  – Egy kicsit, de már nem bírok többet tanulni – vallotta be.

 Kis csend telepedett közéjük, mindketten kibámultak az ablakon. Az utcai lámpák fénye homályos maszatként kenődött a sötét üvegre.

 – Mi van ezzel az új fiúval? Apád aggódik.

 Anyi a témaváltás nagymestere.

  – Apa mindig aggódik – legyintett lemondóan. – Olivér okos fiú, igazán kedvelem.

 Gitta kényszeredetten felnevetett, miután végiggondolta, mit mondott.

  – Ez nem volt valami meggyőző, igaz?

  – Hát, nem, de még kijöhet belőle valami lelkesebb is akár.

  – Akár – visszhangozta Gitta.

 Anyi megint az ablakra pillantott.

  – Mondd csak, nagyon hasonlít az atyára? – kérdezte s egész lassan visszafordult Gitta felé.

 A lány kezében enyhén megremegett a teáscsésze. Gitta gyomra összeszorult, érezte, hogy veszélyes irányba kanyarodott a társalgás fonala. Megköszörülte torkát, mielőtt válaszolt volna.

  – Igen – felelte tétován –, sok mindenben nagyon is. Csak…

  – Csak mégsem Dani atya – fejezte be az asszony a mondatot.

 Gitta megütközötten nézett nagyanyjára, érezte, amint a levegő kiszorul tüdejéből.

  – Te tudod! Te tudtad, hogy ő és én… vagyis honnan tudod?

 Anyi elmosolyodott és megsimogatta a lány kézfejét.

  – Gittám, azt hiszem, sokkal hamarabb tudtam, mint te meg ő. Elég volt egy pillantást vetnem rátok ott az iskola kertjében aznap, amikor rosszul lettél.

  – És nekem semmit sem mondtál?

  – Mit mondhattam volna?

  – Végül is igazad van. Látod, elment. Nem voltam elég neki.

  – Talán azért ment el, mert szeret téged. Nem akart rosszat neked. Ezt a gyűrűt és nyakláncot ő küldte neked, igaz?

  – Igen, de már nincs jelentősége.

 Gitta megdörzsölte az arcát és hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Anyi már majdnem megszólalt, de aztán inkább becsukta a száját. Aztán persze végül mégsem tudta magában tartani mondandóját. Anyi nagyot fújt és farkasszemet nézett Gittával.

  – A mindenedet, te lány! – horkantott fel bosszúsan. – Egy valamit sose tegyél, ha boldogulni akarsz. Soha, de soha, ne hazudj magadnak. A te döntésed, hogy élsz-e ezzel a tanáccsal vagy sem. Részemről befejeztem a hegyi beszédet. Még annyit: bármi bajod van, hozzám mindig fordulhatsz. Ugye, ezt sosem felejted el?

 Gitta próbált mosolyogni, de csak egy grimasz lett belőle. Minden igyekezetével azon volt, hogy visszatartsa kibuggyanni készülő könnyeit.

  – Most pedig megnézem, hogy anyád hagyott-e abból a finom csokis kekszből. Remélhetőleg, nem falta fel az összeset.

 

*

 

 Másnap reggel nyúzottan ébredt. Előző éjszaka csak forgolódott. Lebiggyedt ajakkal nézte tükörképét, szeme alatt sötét karikák húzódtak. Késésben volt, úgyhogy csak vállat vont, gyorsan felvette tegnap kikészített ruháját. Táskájába dobálta cuccait, lerobogott a lépcsőn és egy perc múlva már autójában ült.

 Egész úton nagyanyja szavai csengtek a fülében. Kicsit megnyugodott, amikor meglátta Olivért, aki a kapu előtt várt rá. Leparkolt, a fiú pedig már nyitotta is ki a kocsi ajtaját.

  – Helló, idegen! – vigyorgott Olivér és finom csókot nyomott Gitta ajkára. Kifejezetten megnyugtatta, ahogy a fiú gyengéden megcirógatta a hátát.

 Kész káosz!  

  – Cuppogtok még egy darabig vagy végre bemegyünk vizsgázni? – érdeklődött Listeri és barátilag Olivér vállára csapott.

  – Hangulatgyilkos boszorka! – mordult rá a fiú s játékosan megpöckölte Listeri hidegtől kipirosodott orrát. A lány megvetően elfintorodott.

  – Majd a vizsgán vagánykodj, öregem!

  – Imádom, ahogy évődtök, de nem mehetnénk be esetleg? Hm? Befagy a seggem, srácok.

  – Az nagy kár lenne! – mondta Olivér és kinyitotta a kaput a lányok előtt.

 A lift természetesen megint nem működött, kettesével szedték a lépcsőfokokat a huzatos lépcsőházban.

 Az előtér megtelt csoporttársaikkal. Néhányan a jegyzeteikbe mélyedtek, néhány lány pedig idegesen kacarászott. Tapintható volt a stressz. Gitta el is felejtette a hideget, máris úgy érezte, hogy patakokban folyik rajta a verejték. Letették kabátjaikat, Listeri a mosdó felé vette az irányt, Olivér pedig halkan Gitta fülébe suttogta, hogy milyen irtó dögös ebben a szerelésben.

  – Gyakrabban is hordhatnál szoknyát.

  – A hét öt napján egyenruhát hordok. Mit gondolsz, mekkora késztetést érzek arra, hogy önszántamból is szoknyát hordjak?

 – Kegyetlen vagy, Lendvai. Pedig elhozhatnád egyszer hozzám az egyenruhádat.

  – Perverz – suttogta egészen közel hajolva a fiúhoz.

  – Ennek csak örülhetsz – felelte egy pimasz mosoly kíséretében Olivér. A fiú rákacsintott Gittára, a lánynak összeszorult a gyomra. Dani atya képe furakodott be az emlékezetébe feltartóztathatatlanul.

  – Sok sikert, Olivér! – búgta Linda s vörös rúzstól fénylő ajka csábos mosolyra húzódott. Intenzív parfüm-aura lengte körül csoporttársukat.

  – Neked is! – felelte lazán a fiú.

 Gitta nem tudta nem észrevenni, ahogy Olivér végigmérte a lányt.

 

 

 *

 

 Gitta megkönnyebbült, mikor végre megérkeztek Olivérhez. Jól sikerült a vizsgájuk, Csaba kíméletes volt velük, a lány mégis úgy érezte minden energiáját elhasználta.      

  – Lenullázódtam – mondta miközben kibújt kabátjából. Olivér kivette a kezéből és a fogasra akasztotta.

  – Hiányoztál – mormogta a fiú és magához húzta Gittát.

  – Te is nekem – suttogta.

 Olivér puha meleg ajkai végigvándoroltak a lány nyakán. Gitta szorosabb ölelte át a fiút, minden porcikája belebizsergett az érintésbe.

  – Nahát, megint hordod a láncodat! – jegyezte meg Olivér s az ágy felé kormányozta Gittát, anélkül, hogy kibontakozott volna az ölelésből.

  – Uhum – motyogta fojtott hangon Gitta.

 Gitta engedelmesen elnyúlt az ágyon, Olivér pedig fölé hajolt és szép lassan elkezdte kigombolni a lány blúzán a gombokat.

  – Neked megvolt Linda? – buggyant ki Gittából a kérdés. Olivér keze megállt a levegőben a meglepettségtől.

  – Jesszus, Gitta, ez komoly?

  – Szóval? Igen vagy nem?

  Gitta karba fonta maga előtt kezeit. Olivér a lány mellé hasalt, hogy a szemébe nézhessen.

  – Igen, egyszer, de ez mit számít? Változtat azon, ami kettőnk között van?

 A lány nyelt egyet.

  – És Fanni? Fanni is?

  Olivér a hátára fordult és ugyanúgy a plafont bámulta, mint Gitta.

  – Igen, egy fél évig együtt jártunk, de ez már régen volt.

 A lány érzékelte, hogy megváltozik Olivér hangja miközben Fanniról beszél.

  – Még mindig szereted?

  – Szeretem, együtt nőttünk fel, a bátyja a legjobb barátom. Persze, hogy szeretem, de nem úgy, ahogy te gondolod.

  – Ezt miért nem mondtad el eddig?

  – Mert nem tartottam fontosnak – felelte s az oldalára fordult, fejét a tenyerébe támasztva felkönyökölt. Gitta továbbra is kitartóan bámulta a plafont, Olivér lehelete csiklandozta a nyakát.

   – Egy idegen ágyában fekszem – mondta és a fiúra pillantott. – Olivér, semmit sem tudok rólad.

   – Gitta, ne már! Jó, lehet, hogy Fannit el kellett volna mondanom. Őszintén szólva, egyáltalán nem reménykedtem benne, hogy bármikor is komolyan veszel engem.

 A lány meglepetten nézett Olivérre.

  – Most min csodálkozol? Ez az igazság.

  – Nekem ez nem megy – bukott ki Gittából.

 Olivér hátrahőkölt a meglepetéstől.

  – Te most szakítani akarsz?

 Gitta nyelt egyet. A fiú arcára kiült a csalódással vegyes értetlenség.

  – Nem – felelte s beharapta alsó ajkát. – Időt kérek.

  – Hiszen az ugyanaz.

   A fiú felült s hajába túrt.

  – Olivér, érts meg, kérlek – suttogta Gitta.

  Olivér előre görnyedt, hátán megfeszült inge. A lány hallgatott és nem értette, miként csúszhattak el az események a jelenlegi siralmas irányba. Úgy érezte, most tényleg ő maga saját sorsa legnagyobb kerékkötője. Feküdt bénultan és a fiú válaszára várt. Nem akart dönteni, nem akart hazudni sem.

  – Rendben – felelte megadóan Olivér, de továbbra sem nézett Gittára. – Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél. Hazaviszlek.

 Gitta felült. Nem mert a fiúra nézni, csak a vállára hajtotta fejét.

  – Az én autómmal jöttünk.

 A fiú kínjában elnevette magát.

  – Őrület – mondta és megfogta Gitta kezét. –  Őrült vagy Lendvai.

Hetedik fejezet

 

December

 

 Gitta kezdett elégedettebb lenni a sorsával. Családja is lehiggadt. Ancsi túljutott a kezdeti nehézségeken és egyre jobban viselte a terhességet. Gitta egész jól kijött vele. Néha már képesek voltak normálisan beszélgetni egymással, a lány mindig elmosolyodott, amikor édesanyja gömbölyödő pocakjára pillantott. Kiderült, hogy Ancsi ismét kislányt vár. Két hónap kemény munkájának köszönhetően latinból végül javított, lemondott Patrick atya spanyol nyelvóráiról, így Carlos továbbra is arra kényszerült, hogy angolul beszéljen unokatestvérével. Mostanában Carlos élénken érdeklődött a magyar egyetemek után, komolyan fontolóra vette, hogy cserediákként legalább egy évet eltölt Magyarországon. Ezért gyakran írt Gittának levelet, s néha felhívta telefonon. A lány örült neki, hogy a „semmiből” hirtelen lett egy hasonló korú rokona, akivel még az angolt is gyakorolhatta. Végül visszament a szépírói tanfolyamra Olivér és Listeri legnagyobb örömére.

 Emellett gőzerővel készült az érettségire, vészesen fogytak a hónapok. Egy valami azonban nem akart rendeződni lelkében. Dani atyát képtelen volt kiverni a fejéből. Nem tudott túllendülni sem a csalódáson sem azon, amit az atya a legutóbbi találkozásuk során mondott neki. Azon tűnődött, miért vágta a fejéhez olyan dühödten Dani, hogy csalódni fog Olivérben, vajon mit tudhat róla, amit ő még nem. Nem mert megbízni Olivérben, akármennyire is kedvelte. Pedig már vészesen közel került érzelmileg ahhoz, hogy belehabarodjon a fiúba. Tanácstalanságát a fiúval kapcsolatban az is növelte, hogy az elmúlt két hónapban Olivér csendesebb és nyugodtabb oldala is megmutatkozott. Gitta igazán jól tudott együtt dolgozni vele a közös feladatokon, egy-egy elejtett szóból kitalálták egymás gondolatát.

 

*

 

 Gitta már jó néhány perce állt a ház előtt, kicsit bosszankodott, hogy jóval korábban ért Olivérhez a megbeszélt időhöz képest. Még csak délután fél három volt, s háromra beszélték meg a találkozót. Azzal is tisztában volt, hogy Lis biztosan késni fog, mert most intézi a karácsonyi ajándékvásárlást Pirivel együtt. Azon tűnődött vajon Fanni itt lehet-e már. Nem szeretett volna elsőként érkezni, viszont iszonyatosan fázott az autóban, annak ellenére, hogy maximumon ment a fűtés. Sapkáját jól a fejébe húzta, sálát pedig szorosan a nyaka köré tekerte, amikor kiszállt a kocsiból. Még rágyújtott egy cigarettára, szándékosan húzta az időt, abban reménykedett, hogy nemsokára feltűnik Fanni az utcában. Valami esővel kevert hódarát hordott a szél, Gitta szeme, szája megtelt vele. A cseppek ráhullottak cigarettájára, ami végül teljesen átnedvesedett, bosszúsan a csatornába hajította, s elhatározta, egy percet sem hajlandó a szabadban tölteni. Sietősen a kapuhoz lépdelt, éppen a kaputelefonon böngészte a neveket, amikor egy lány olyan lendülettel tépte fel az ajtót, hogy Gitta majdnem szívrohamot kapott.

  – Bocsi! – mentegetőzött mosolyogva a lány.

 Gitta visszamosolygott és belépett a folyosóra. Olivér egy négyemeletes, lapos tetős, lift nélküli bérházban lakott a belvárosban, csak néhány utcára attól, ahová tanfolyamra jártak. Gitta szorgalmasan birkózott a lépcsőkkel, a mozgástól kezdett rámelegedni a kabát, lazított egyet sálján és kigombolkozott. A lány megállapította magában, hogy ha már felújították és ilyen szépen kifestették a falakat is, nyugodtan beruházhattak volna egy liftre is. A negyediken szusszant egyet, még egy kisebb lépcsősor vezetett fel a tetőtérhez, ahol csak egyetlen lakás volt. Minden lépéssel egyre nőtt idegessége, amikor végre felért a barna faajtó elé nagyot szusszantott és némi tétovázás után becsöngetett.

  – Ó, micsoda kellemes meglepetés! – vigyorodott el Olivér.

  – Kicsit hamarabb ideértem – hebegte. – Remélem, nem zavarok.

 Gitta fülig pirult a félmeztelen fiú látványától. Szemmel láthatólag, Olivért viszont cseppet sem zavarta a helyzet, ráérősen vette fel pólóját.

  – Akkor bejössz? – érdeklődött a fiú hamiskás félmosollyal az arcán.

 A lány félszegen lépett be a lakásba, szíve a torkában dörömbölt.

 Ennyit a közömbösségről meg a kételyekről! A testem pontosan tudja azt, amiről az agyam próbál lebeszélni.

 Fejét enyhén lehajtotta, hogy pirulását elrejtse. Olivér kivette a lány kezéből a kabátot és felakasztotta.

  –Vártam volna még lent a kocsiban, de genyó idő van – fecsegte miközben csizmája cipzárjával bajlódott. Affene! Megint beakadt!

  – Szabad? – kérdezte s a lány elé térdelt, bal kezével megfogta Gitta vádliját a másikkal pedig a cipzárt próbálta engedelmességre bírni. A lány meg sem mert mukkanni, némán tűrte a procedúrát. Olivér érintése égette a bőrét még a nadrágon keresztül is. A fiú feje búbjáról az előszoba tükörre téved tekintete. Szomorúan konstatálta, hogy ennél vörösebb nem is lehetne az arca.

  – Kész! Belehúztad a bélést – mondta elégedetten s a cipős szekrényre támaszkodva felállt. A pillanat töredékéig némán farkasszemet néztek egymással. Gitta érezte a fiú meleg leheletét az arcán, olyan közel álltak egymáshoz. A lány hátrált egy lépésnyit és kibújt a csizmájából. Olivér tekintete követte Gitta minden mozdulatát. A lány díjazta, hogy fiú egyáltalán nem nyomul, de még így is akadtak kínos helyzetek bőven. Végignézett a kis előszobán és az abból nyíló konyhán. A berendezés ízléses volt és meglepően nagy rend uralkodott.

  – Szép lakás – mondta.

  –  Kávét?

  – Köszönöm, az jólesne. Hoztam rágcsálnivalót.

 Gitta válltáskájából egy csomag kekszet vett elő és a fiú kezébe adta.

  – Hmm… csokis, ez a kedvencem. Nézz körül nyugodtan – mondta és a nappali felé mutatott.

 Gitta megkönnyebbülten lépett be a nappaliba, amely szemlátomást hálószobaként is funkcionált. Gyorsan elkapta tekintetét a franciaágyról. Elfojtott egy kis mosolyt, eszébe jutott, amit nem régen olvasott az ágyakról. A cikk a fekhelyek méretét illetve tulajdonosaik személyiségét állította párhuzamba. A szemközti sarokban lévő bokszzsák és evezőpad, pedig részben magyarázatot adott Olivér kitűnő kondijára. Gittát leginkább a falon lévő számtalan bekeretezett fotó érdekelte. Azt már tudta, hogy a fiú szeret fotózni, de ezek leginkább családi fényképek voltak. Egyből kiszúrta az egyiken Dani atyát. Ezt a képet már látta, amikor Balatonon töltötte a férfivel azt az egy napot. Négyen álltak a ház előtt. Az atya, Olivér, egy lány, aki nagyon hasonlított Olivérre, és Tamás, Dani bátyja. Mindnyájan éppen csak kamaszodtak és rém nevetségesen festettek retro ruháikban, esetlenül hosszú, sovány végtagjaikkal.

   – Elég idétlenül néztünk ki. Látom, jól szórakozol rajtunk. Majd megemlítem Daninak is, hogy milyen bájos kis tanítványa van – suttogta a fiú s egészen közel lépett Gittához.

   – Nem hiszem, hogy különösebben érdekelné a véleményem – nevetett fel idegesen s Olivér felé fordult.

  – A kávéd, ahogy szereted – mondta és a lány felé nyújtotta a gőzölgő csészét.

 Gitta nem akarta látni a fiú tekintetét, inkább visszafordult a képekhez.

  – Nagyon helyes ez a kisfiú itt veled. Ő kicsoda?

  – A kisfiam, Zolika.

   Pfff! Bakker! 

 Gitta úgy meglepődött, hogy majdnem kiesett a kezéből a csésze.

  – Nincs kedved leülni? – kérdezte Olivér időt hagyván a lánynak, hogy magához térjen az első döbbenetből. Gitta a kanapéhoz egyensúlyozott és leült Olivér mellé.

  – Sosem említetted, hogy van gyereked.

 Olivér vállat vont.

  – Valahogy sosem került szóba. Húsz éves voltam, amikor született. Akkor már nem is voltunk együtt Grétivel.

  – Aha – bólintott Gitta miközben a szőnyeg mintáját tanulmányozta. Azon töprengett, hogy vajon erre gondolt-e Dani atya, amikor azt mondta, csalódni fog Olivérben. Belekortyolt kávéjába és továbbra sem nézett a fiúra. Gitta hálát adott magában, hogy pont abban a pillanatban szólalt meg a kaputelefon, s véget vetett a kínos csendnek.

 

*

 

 Gitta megkönnyebbült, amikor mindkét lány megérkezett. Elővették a jegyzeteiket és a tételek szerint összerendezték az órák anyagát a januári vizsgára. Elosztották egymás között az utolsó négy óra anyagát, s mindenki bevállalta egy-egy tétel kidolgozását a téli szünetben.

  – Szerinted a hatoshoz nem kellene még ezt a részt is hozzátenni? – bökte oldalba Lis Gittát, aki merőn nézett maga elé. Gondolatai egészen máshol jártak.

  – De, persze – dadogta a lány anélkül, hogy füzetre pillantott volna.

  – Ennyi erővel egy étlapot is nyugodtan az orrod alá tarthattam volna.

 Fanni elvigyorodott Listeri megjegyzésén. Gitta kivette barátnője kezéből a füzetet és gyorsan átfutotta az oldalt.

  – Szerintem, mehet, igen. Te mit gondolsz Olivér?

  – Mutasd, csak! – mondta és a székkel együtt közelebb húzódott a kanapéhoz.

 Gitta a fiú szemébe nézett és igyekezett semleges arckifejezést erőltetni magára. Úgy érezte, mintha víz alá nyomták volna a fejét. Szándékosan titkolta el a gyereke létezését előle és ezt megbocsáthatatlannak tartotta. Vagyis Olivér nem az a független ember, akinek mutatta magát mindvégig. Dühítette, hogy az atyának igaza volt. Még jóformán semmi sem történt közöttük, de máris becsapva érezte magát.

 Olivér röpke oldalpillantást vetett Gittára, ajka enyhén legörbült. A fiú tökéletesen tisztában volt azzal, hogy hibát követett el.

  – Igen, ez jó ötlet, Lis – felelte végül.

 A két lány semmit sem vett észre a kis közjátékból, fogalmuk sem volt arról, mi játszódott le Gitta és Olivér között.

 Gitta igyekezett túllendülni a hallottakon és a lehető legtermészetesebben viselkedni. Szépen haladtak a tételekkel, több mint két órát dolgoztak megállás nélkül. Lis nagyot nyújtózott, kockás inge felcsúszott oldalán.

  – Srácok, nekem már jojózik a szemem, mit szólnátok egy kis szünethez?

 Mindhárman szinte egyszerre bólintottak. Listeri felpattant és kinyújtóztatta elgémberedett lábait. Gitta továbbra is a kanapén kuporgott maga alá húzott lábakkal. Lis a képeket nézegette, Olivér pedig kiment a konyhába kávét főzni.

  – Jé, az ott Dani atya! Haha! De helyes kissrác! – mutatott Olivér és Zolika közös fotójára. – Unokaöcsi? – fordult érdeklődve Fanni felé.

  – Nem, Boró kisfia.

 Lis elhallgatott és Gittára pillantott, aki a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, s csak ült maga elé meredve.

  – Jól vagy, Gitta? – kérdezte Fanni kedvesen s gyanútlanul nézett Gittára.

  – Persze – kapta fel a fejét. – Csak egy kicsit elfáradtam.

 Gitta új erőre kapott a kávétól és a szünet után visszaültek mindnyájan dolgozni. Újabb két óra elteltével azonban lelkesedésük erősen megcsappant. Fanni kezdett el először magyarázkodni, hogy a barátja várja, és mindenképpen haza kell mennie. Aztán Lis is elkezdett fészkelődni a fotelben elunta magát. A tételek nagy részét átvették, tulajdonképpen nem sok dolguk maradt. Gitta pedig alig várta, hogy megnyugtató távolságra kerüljön Olivértől. A három lány készülődni kezdett, összepakolták jegyzeteiket és néhány perc múlva felöltözve álltak az ajtóban. Gitta sután búcsúzott el a fiútól, aki meg akarta ölelni őt, a lány azonban kitért az érintés elől.

 Listeri pedig hiába faggatta Gittát az autóban, barátnője nem volt hajlandó nyilatkozni Olivér viselkedésével kapcsolatban.

  – Nem tudom, Gitta, de szerintem nem volt semmilyen hátsó szándéka. Csak egyszerűen nem került szóba.

 Gitta a piros lámpánál barátnőjére pillantott.

  – Sosem gondoltam volna, hogy neked is vannak naiv pillanataid.

 

*

 

 A lány gyomra összeszorult, tétován nézte a kaputelefont. Olivér neve ott világított a kis táblácskán.

 Talán nincs is itthon, talán lefeküdt aludni – hezitált. Órájára pillantott már elmúlt fél tíz.

  – Hülyeség volt idejönni! – motyogta dühösen.

 A kapu kinyílt. Ugyanaz a lány állt előtte, aki délután beengedte. Egy kis, fekete tacskót húzott maga után pórázon, miközben fél kézzel a kaput fogta.

  – Bejössz? – kérdezte mosolyogva, felismerte Gittát.

  – Azt hiszem, igen.

 Ahogy elindult a lépcsőházban felkapcsolt az automata világítás. Nem sietett mégis szíve egyre gyorsabban pumpálta a vért. Megállt az ajtó előtt és hallgatózni kezdett. Zenét hallott, felismerte Billy Idol, Rebel Yell című száma ment. Tétován az ajtóra tette tenyerét, érezni lehetett a basszus dübörgését. Nyelt egyet, nagy levegőt vett és becsöngetett. Semmi választ nem kapott. Elhatározta, hogy még egyszer megpróbálkozik, aztán elmegy. Kicsit tovább tartotta ujját a csengőn, amikor elengedte már sarkon is akart fordulni, de az ajtó ekkor kinyílt. Olivér lihegve állt ott, csak bokszkesztyűt és sortot viselt. Gitta ösztönösen hátrébb lépett. A fiú elmosolyodott a lány zavarán.

  – Hát te?

 Gitta elnémult a látványtól.

  – Gyere be! – invitálta a lányt.

 A lány nagyot sóhajtott, amint az ajtó bezárult mögötte. Olivér fürkésző pillantást vetett rá. Gitta ajkába harapott és lélegzetvisszafojtva nézte, amint a fiú arcán végigfolyik egy verejtékcsepp. Olivér le sem vette a tekintetét a lányról, amint felé nyújtotta kezeit. Gitta egyből visszazökkent és bár még sosem vett le senkiről bokszkesztyűt, egész gyorsan megszabadította a fiút tőle.

  – Köszi! – kiabálta Olivér túlharsogva a zenét. A fiú ledobta a kesztyűket az egyik konyhaszékre és elindult a nappali felé.

 Gitta továbbra sem mozdult, érezte, amint egy izzadságcsepp legördül a hátán. Nem volt biztos benne, hogy le szeretné venni a kabátját, még akkor sem, ha majd meggyulladt a melegtől. A zene közben jóval halkabb lett. Olivér kikukkantott a nappaliból.

  – Helyezd magad kényelembe, ha gondolod – mondta és ismét eltűnt.

 Gitta vonakodva megszabadult a kabátjától, de a csizmáját magán hagyta a biztonság kedvéért. A konyhába ment és leült az egyik székre, ahonnan belátott a nappaliba. Hallotta amint Olivér a fürdőszobában megereszti a vizet. Megszeppenve várakozott, nem egészen erre számított, amikor nagy dirrel-durral elindult otthonról, azt hazudva csodálkozó tekintetű szüleinek, hogy Sárihoz megy. Fogalma sem volt mit mondjon Olivérnek. Egész úton arra számított, még az ajtóban jól beolvas a fiúnak és elviharzik, de amikor meglátta a félmeztelen Olivért, megkukult, mintha a szájpadlásához ragasztották volna a nyelvét. Szeretett volna azonnal lelépni, de képtelen volt rávenni magát, hogy felemelkedjen a székről. Olivér végzett a fürdéssel és hát nem vitte túlzásba az öltözködést, egy fehér törölközővel a derekán vágott át a nappalin. Gitta egy pillanatra lehunyta a szemét.

  – Szóval, mit tehetek érted? – kérdezte s végigmérte a Gittát, majd tekintete megállapodott a lány arcán. Hanyagul a falnak támasztotta vállát.

 Tényleg, mit is?

 Túl közel állt hozzá a fiú, érezte tusfürdőjének illatát. Résnyire szűkült a szeme, halálra bosszantotta Olivér pimasz magabiztossága. Gombóc szorította el torkát a tehetetlen dühtől. A fiú farkasszemet nézett vele egy pillanatnyi pihenőt sem hagyva a lánynak. Gitta volt a legjobban megdöbbenve, amikor érzékelte, hogy egy könnycsepp csurog végig arcán.

  – Semmit, te játszmázó, seggfej! Viszlát! – sziszegte és felpattant a székről.

 Olivér azonban nem hagyta, hogy a lány csak úgy kisétáljon, Gitta karja után kapott és magához húzta. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy az orruk majdnem összeért.

  – Nem fogok bocsánatot kérni – mondta higgadt hangon és erősen tartotta a lány karjait.

  – Kell a francnak a bocsánatkérésed! – vágott vissza s hátrébb húzódott a fiútól, amennyire csak tudott. Gitta egyre nehezebben szedte a levegőt, s idegességében nyelve hegyével megnedvesítette ajkát.

  – Megmondtam – felelte Olivér, csokoládészínű szeme egészen opálosan fénylett. Gondolkodás nélkül lecsapott a lány ajkára. Gitta nem tiltakozott tovább, karjait a fiú nyaka köré fonta. A lány felsóhajtott, mellkasa a fiúéhoz feszült, s hagyta, hogy Olivér nyelve hadd tolakodjon be szájába. Vággyal teli teste türelmetlenül könyörgött a folytatásért, odakínálta nyakát a fiú türelmetlen, forró szájának. Olivér keze a lány derekára fonódott, csípőjük összetapadt. Gitta csak nyöszörögni tudott, minden érintéssel csak fokozódott vágya. Kábultan fogadta a fiú száját, amint az ismét ajkára tapadt. Nem ellenkezett, amikor a fiú az ágyhoz vezette és leültette. Olivér elé térdelt s óvatosan lehúzta a lány csizmáinak cipzárját, elvigyorodott, amikor meglátta Gitta piros, kis Snoopykkal teli zokniját.

  – Cuki – jegyezte meg évődve. Hangja olyan mély volt, hogy Gitta libabőrös lett tőle. – Levehetem? Túl sok a ruha rajtad, nem gondolod?

 A lány pipacspiros arccal helyeselt. Olivér készségesen és nagy gyakorlattal vetkőztette a lány, s mikor végzett, elégedetten nézett a földön heverő ruhakupacra.

  – Így mindjárt jobb – mormogta s gyengéden lefektette Gittát. A lány nagyot sóhajtott, amikor Olivér mellé feküdt és finoman megcsókolta.

  – Gyönyörű vagy – suttogta rekedten s ujjhegyével lágyan simogatta a lányt.

 Gitta úgy érezte atomjaira hullik szét az érintések hatására. Olivér keze bebarangolta egész testét a tetoválását többször átrajzolta ujjával.

  – Ne kínozz tovább! – nyöszörögte s a fiú nedves hajába túrt.

  – Kis türelmetlen! – kuncogott Olivér, felült s az éjjeliszekrény fiókjában matatott.

 Gitta csak a fiú hátát látta, de hangokból beazonosította mit keres. Nem kellett sokáig várakoznia, Olivér fölé kerekedett s csípőjét a Gitta csípőjéhez szorította.

 Nem hiszem el, ő és én most…

 

*

 

 Olivér békésen szuszogott kényelmesen elterülve az ágyon. Gitta a kislámpa fényénél tanulmányozta az alvó fiú arcát. Nem volt csalódott, de azért az első alkalom ritkán olyan tökéletes, mint ahogy a romantikus regényekben leírják.

 Na, igen, szüzesség kipipálva! – gondolta, akár ki is húzhatta volna a listáról, ha lett volna ilyen listája. Lelki szemei előtt Olivér döbbent arca rémlett fel, amint beléhatolt. Persze, a fiú nem gondolta róla, hogy még szűz. Gitta óhatatlanul is Dani atyára gondolt, akinek nem volt bátorsága kiállni a szerelmükért, s ezzel akaratlanul is unokatestvére ágyába hajtotta őt. Óvatosan felült, alteste sajgott egy kicsit, akármilyen gyengéden szeretkeztek, azért nem volt teljesen fájdalommentes. Feltápászkodott, miközben a faliórára tekintett, fél kettő múlt. Szólnia kellene Sárinak, de nem volt benne biztos, hogy ébren találja. Akármennyire vigyázva lépkedett talpa alatt megnyikordult a parketta.

   – Hová mész? – kérdezte Olivér kásás hangon, elfojtva egy ásítást.

  – Sárihoz, aludj csak tovább nyugodtan.

  – Ilyen későn? Ne, már – mormogta.

 Gitta tanácstalanul álldogált a nappali közepén.

  – Gyere vissza, kérlek! – győzködte a lány és elővette legcsábosabb mosolyát.

 Gitta bólintott.

  – Rendben, csak előbb írok Sárinak, hogy ne aggódjon.

 Olivér felült.

  – Tudja, hogy nálam vagy?

  – Igen.

  – Akkor add át üdvözletemet, és nyugtasd meg, hogy nem vagyok baltás gyilkos – felelte vigyorogva.

 A lány a konyhába ment és táskájából kikotorta mobilját.

  – Biztos? – kérdezte miközben bepötyögte a rövid sms-t.

 A fiú összeráncolta homlokát és drámaian felsóhajtott.

  – Tuti biztos.

  – Azt hiszem összevéreztem a lepedőt.

 Olivér felemelte a paplant.

  – Az a két csepp? Majd holnap kicserélem, nagyon boldoggá tennél, ha visszajönnél ide mellém, kérlek.