Részlet a negyedik fejezetből

 

Szürke felhők

 

 

 A repülőgép esőcsepp pöttyözte ablakából csak az összemosódott sirályszürke felhőpamacsokat lehetett látni. Dani atya hálát adott, hogy a mellette ülő két levendula szagú, idős apáca már az út elején jótékony álomba szenderült. Így nyugodtan átadhatta magát fel-feltörő, zaklatott gondolatainak. Nem érte váratlanul, hogy vissza kell térnie egy rövidke hétre a Szent Orsolyába, hiszen már nyár óta tudta. Kár szépíteni, meg nem is nagyon lehetett, leginkább a Gittával való találkozás aggasztotta. Nem tudta elképzelni, miként fog viselkedni vele a lány. Egészen addig a pillanatig, amíg a repülő fel nem szállt a szürke felhők fölé azt gondolta, helyén kezeli a helyzetet és nem éri lelki megrázkódtatás a viszontlátás miatt.



Harmadik fejezet

A beiratkozás

 Az egész házat betöltő szalonnás tojás illatára ébredni a legjobb dolog, ami csak egy ócska hétfő reggelen történhet veled.

 Gitta mosolyogva nyújtózott egyet, kontyba csavarta kócos tincseit, majd magára kanyarította köntösét. Ásítozva baktatott le a lépcsőn és egyenesen a konyha felé vette az irányt.

 Péter a tűzhely előtt foglalatoskodott. Elmosolyodott, amikor megfordult és meglátta Gittát.

– Jó reggelt, kicsim! – köszöntötte lányát és puszit nyomott a homlokára. – Ma mész beiratkozni az írótanfolyamra, igaz? Olyan büszke vagyok rád!

– Köszi, apa, de mi ez a lazaság? Nem vasárnap van – nézett végig apján, aki pólóban és rövidnadrágban volt a szokásos öltöny helyett.

 Péter a megterített asztal közepére tette a serpenyőt és kezét a kötényébe törölte.

– Anyád még nem kelt fel?

– Hallottam valami mocorgást a fürdőből, szerintem, mindjárt itt lesz.

– Kávét?

– Igen, de megcsinálom én.

– Szó sem lehet róla. Szabadnapos vagyok. Ma én gondoskodom rólatok – kacsintott.

 Gitta nem ellenkezett tovább szívesen elfogadta a gőzölgő csészét. Ancsi ásítozva battyogott be a konyhába. Átkarolta férjét és szorosan hozzásimult.

– Mi ez a terülj-terülj asztalkám? Ünnepelünk valamit? – Eltaláltad. Téged ünnepellek, remélem, nincs ellene kifogásod.

 Ancsi elsápadt és megkapaszkodott férje karjában.

–Nem is örülsz? Annyi mindent terveztem mára.

– De igen, csak olyan rosszul aludtam.

– Majd a kávé helyreráz, meglátod – mondta vidáman és a székhez tessékelte Ancsit. – Ülj csak le.

 Amint Péter a felesége elé tette a csészét a nő arca krétafehérré változott. Ancsi a szája elé kapta kezét, majd a mosogatóhoz ugrott és öklendezve hajolt fölé. Péter a felesége mögé lépett és gyengéden simogatta az asszony hátát, amíg az jobban nem lett. Gitta összeszorult torokkal figyelte a jelenetet.

 Istenem, ugye nem kezdett el megint inni?

 Péter a székhez támogatta feleségét.

– Jobban vagy? Mi baj van?

– Fogalmam sincs – felelte Ancsi erőtlen hangon. – Talán valami vírusfertőzés.

 A férfi megsimogatta Ancsi haját.

– Azt hiszem, inkább visszafekszem. Nagyon szédülök. – Segítek – mondta aggodalmasan Péter, átkarolta Ancsit és Gittára pillantott.

 A lány egyedül maradt a kétségeivel, szemét elfutotta a könny.

 Ezt nem fogom kibírni.

*

 Gitta gyomra még mindig remegett, Keserű atya latin órája pedig szintén nem dobta fel lelkiállapotát.

– Idén sem pályázik az az év tanára díjra – suttogta Sári.

 Gitta elvigyorodott, amint a tanári asztalnál összepréselt szájjal ülő, naplót lapozgató papra pillantott.

– Mindenki nyissa ki a könyvét és a füzetét. Lendvai, kérem, olvassa fel a házi feladatát.

 A lány a papra függesztette tekintetét, miközben magában sűrűn „baszkizott”. Érezte, ahogy arcát elfutja a pír.

– Nem készítettem el. Elfeledkeztem róla, atyám – felelte egész halkan.

– Nem készítette el? Elfeledkezetett róla?

 Halszemével a lányra meredt, hangja csöpögött a gúnytól.

– Akkor talán, fáradjon ki a táblához a könyvével együtt. A könyvét azért elhozta, ugye?

 Kabbe! Miért kell nekem mindig bulizás után latinból felelnem?

 Hóna alatt a könyvével, elszánt arckifejezéssel kikászálódott a padjából. Akaratlanul is elmosolyodott, mert eszébe jutott Dani atya, nála azért sokkal jobb volt felelni, még akkor is, ha azon a bizonyos napon szimplán kiszúrásból hívta ki a táblához.

– Örülök, hogy jól szórakozik – vakkantotta oda Keserű.

– Sajnálom atyám, eszembe jutott valami.

 Keserű valamilyen érthetetlen megfontolásból nem tett újabb gúnyos megjegyzést, viszont addig szekálta Gittát, amíg az egész szöveget le nem fordította és fel nem írta a táblára.

– Nos, kedves Lendvai, erre kap egy nagyon halványka hármast, a házi feladat hiányért pedig egy egyest. Menjen vissza a helyére és megkérem, fordítson több időt a tanulásra és kevesebbet az álmodozásra.

 Akkor még egyszer kabbe, Keserű a változatosság kedvéért.

  Gitta már hallotta anyja hangját a fejében visszahangozni: – „Én megmondtam!” Bár ő maga sem volt elragadtatva a teljesítményétől, de azért remélte, még ha vért izzadva is, de talán félév végére kijavíthatja a latin jegyét.

 Még a magyar óra elején is bosszankodott az elfelejtett házi feladata miatt. Ágnes nővér mosolyogva ült le a tanári asztalhoz.

– Mielőtt továbbmennénk a tananyaggal, valamit szeretnék megosztani veletek. Jövő hét hétfőn ellátogat iskolánkba az írországi Szent Brigitta leányiskola igazgatónője, Mary Theresa nővér. Még a nyáron a két iskola megállapodást kötött egy cserediák programról. A második félévtől érkeznek iskolánkba az ír diákok. Mary Theresa nővér kerek egy hetet tölt majd itt és több tanórát is megtekint, az egyik ilyen bemutatóóra a ti történelem órátok lesz velem, természetesen angol nyelven.

 Gittát összerezzent, mint akit oldalba böktek, nagyot nyelt és igyekezett megőrizni hidegvérét.

– A jegyzetet elkészítettem és lefénymásoltam – mutatott az asztalán lévő papírkupacra. – Senkinek nem kell idegeskednie, nem feleltek, de néhány kérdést majd felteszek belőle, csak szeretném, ha mindnyájan felkészülnétek. Gitta, kérlek, oszd ki mindenkinek! – fordult kedvesen tanítványa felé az apáca.

 A lány nem emlékezett pontosan mit makogott feleletként, automatikusan felemelkedett székéről és magához szorította a papírköteget.

 Ennél idétlenebb, nem is lehetnék. Biztos lesír az arcomról, milyen nyomorult vagyok – gondolta bosszúsan.

 Sári szomorúan rámosolygott barátnőjére, pontosan tudta, mire gondol Gitta.

– Ne legyél, már ilyen ütődött! – suttogta neki Listeri, amikor az ő asztalához ért.

*

 Gitta erősen markolta a kormányt és elszántan a forgalomra összpontosított.

– Mindjárt kitéped a helyéről – jegyezte meg Listeri miközben mutatóujjával a kormány felé bökött.

– Te nem tépnéd? Idegesítően józan vagy.

– Realista vagyok, nem tehetek róla.

– Én meg egy hülye holdkórós, tudom – felelte bosszúsan Gitta.

– Egyáltalán nem biztos, hogy ő is eljön. Más is kísérgetheti Mary Theresa nővért.

– Remek. És most mit tegyek? Talán kérdezzem meg Ágnes nővért?

– Ma különösen bosszantó vagy – felelte Listeri, ahogy az előttük sorjázó autókat figyelte. – Te tudod. Ez a Dani atya mondakör már réges-rég meghaladja a felfogóképességemet.

– Ez övön aluli volt.

 Listeri kezébe temette arcát és nagyot sóhajtott.

– Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, de tényleg semmit. Szaggasd csak a ruhád, ameddig jól esik.

 Gitta nem felelt semmit. Dacosan összeszorította ajkát és kelletlenül ugyan, de belátta, Listerinek megint igaza van. Ha Dani bármit is akart volna tőle, akkor megkereste volna az elmúlt másfél évben, de nem tette. – A francba is, Lis! Utálom, hogy mindig igazad van – fújtatott dühösen.

– Köszönöm, Istenem! – zárta rövidre a témát Lis és barátnőjére vigyorgott.

 Eszméletlen, hogy a legnagyobb felismerések bármikor fejbe találhatják az embert – jobb esetben még épp idejében – merengett Gitta. Indexelt és balra fordult, szerencséje volt, mert viszonylag hamar talált parkolóhelyet. Ahogy kikászálódtak az autóból megcsapta őket az aszfaltból sugárzó meleg, a levegő nehéz volt és ragadós. Gitta felnézett a régi bérház napfénytől vibráló, piszkos okkerszín homlokzatára. Összemosolygott Listerivel, tudta ebben a pillanatban ugyanarra gondolnak.

 Lis belekarolt Gittába és együtt léptek be a kapun. A meleg még inkább felerősítette a régi bérház belső udvarának doh és szemétszag elegyét.

– Ugye, az elsőre megyünk? – fordult Gitta Listeri felé. – Nem egészen – mondta Listeri miközben a „lift nem üzemel” táblára mutatott.

 Kettesével szedték a lépcsőfokokat a második emeletig, amint felértek a körfolyosón balra az első lakás volt az iroda, ahol a tanfolyamot tartották. Az ajtó nyitva volt. Egy vörös hajú lány ült az előszobában, könyvvel a kezében. Ahogy felnézett a lányokra halkan köszönt nekik és az első ajtóra mutatott.

– Ott lehet beiratkozni – mondta megelőzve a kérdezősködést.

 Lis ment előre, szokásához híven. Gitta még bekukkantott a másik ajtón a tanterembe, a hallgatók közül már jó néhányan bent ültek és beszélgettek. Tetszett neki a hely és titokban nagyon örült, hogy mégis jelentkezett a tanfolyamra.

 Tóth Csaba mosolyogva üdvözölte a lányokat, és egyből Listeri papírjaiért nyúlt.

– Rögtön jön a kollégám – mondta Gittára nézve.

 A lány nyelt egyet és kibámult az ablakon. A c alakú íróasztalnak támaszkodott.

– Itt is van! Hadd mutassam be a lányokat, mindketten a Szent Orsolyába járnak.

 Gitta megfordult és annyira meglepődött, hogy még levegőt venni is elfelejtett.

– Ő Borovich Olivér, Komáromi atya unokatestvére.

 Így már minden világos! Azért volt olyan ismerős az arca, mert Dani atya rokona.

 Amíg Gitta csak állt lázasan zakatoló aggyal, Listeri bemutatkozott a fiúnak, majd félszemmel barátnőjére sandított.

– Szia, Lendvai Gitta vagyok – nyögte ki végül nagy nehezen, amint kezét a fiú tenyerébe helyezte.

– Szia, Gitta, mi már találkoztunk, ha nem tévedek.

– A Dominóban – hebegte a lány leginkább csak magában, miközben a fiú csokoládébarna színű szemeiben lévő apró kis aranyokker pöttyöket tanulmányozta. Elvörösödött, amikor tudatosult benne, hogy továbbra is fogja a fiú kezét, s még mindig leplezetlenül bámulja. Zavartan Listeri és Tóth Csaba felé fordult, de megkönnyebbülten látta, hogy ők ebből a jelenetből semmit sem vettek észre. Barátnője éppen a szülői nyilatkozatot kotorta elő táskájából, a férfi pedig a számítógép fölé hajolva gépelte a lány adatait. Lassan elhúzta enyhén bizsergő jobb kezét s a papírjait Olivér felé nyújtotta. A fiú elmosolyodott, elvette az iratokat és leült az íróasztal mögé. Gitta tekintetével követte Olivér minden mozdulatát. Amíg a fiú energikusan püfölte a klaviatúrát, a lány azon töprengett, mitől olyan vonzó Borovich Olivér.

 Talán a fehér póló és a kék farmer teszi. Vagy az, hogy hellyel-közzel valóban emlékeztet Dani atyára.

 De első, illetve második benyomásra egészen más karakternek tűnt, mint a pap. Mindenesetre lesz néhány hónapja, hogy erre a kérdésre választ kapjon. Lopva Listerire pillantott. Barátnője ajkán mosoly bujkált, Gitta sóhajtott egyet és megvonta vállát.

 A sors remek humorérzékkel rendelkezik.

*

  Miután letudták a beiratkozást még maradt bő fél órájuk az előadás kezdetéig. Listeri minden teketóriázás nélkül karon ragadta Gittát és szabályosan kivonszolta a folyosóra.

– Azért, ez több mint vicces – jegyezte meg Lis miközben árgus szemekkel vizslatta barátnőjét. Gitta nem felelt semmit, csak belekotort táskájába és cigarettát húzott elő.

– Fogalmam sincs, mire gondolsz – felelte sejtelmes mosollyal arcán s meggyújtotta cigarettáját.

– Az újabb Borovich leszármazottra gondoltam.

– Ja, hogy ő. Mondd, Lis, neked kicsit sem volt ismerős?

– Hát, kicsit emlékeztet az atyára, az arcvonásai egész hasonlóak, de jóval alacsonyabb és zömökebb.

– Pedig már te is találkoztál vele.

 Listeri kivételesen értetlenül meredt Gittára.

– Ő az a srác a Dominóból a srác a lépcsőről, akibe véletlenül belekapaszkodtam, és aki utána olyan kitartóan bámult a bárpultnál.

 Lis felnevetett.

– Most már minden világos. Nézd csak, ott áll a kis vörössel az ajtónál. Odamegyünk hozzájuk? Hátha megtudunk valamit Dani atyáról.

– Haha, nem!

– Te elpirultál!

– Oké, Lis, szerintem fejezzük be. Már lebeszéltél Dani atyáról. Most mit érdeklődjek felőle Olivérnél? Nem.

– Ha te nem, akkor majd én – felelte vigyorogva. – Ne fordulj meg, éppen ide tart!

 Gitta elkerekedett szemmel bámult barátnőjére.

– Ti tényleg a szűzképzőbe jártok?

 A lány még levegőt sem mert venni, amint meghallotta a Olivér hangját. Oldalra sandított a fiú közvetlenül mellette állt meg, szemében huncut fény csillogott és egyenesen Gittának címezte mondanivalóját.

– Szűzképző? – kérdezett vissza Lis gunyorosan. – Neked fogalmad sincs milyen egy lányiskola, igaz?

 Olivér szabályos, hófehér fogai kivillantak szépen ívelt ajkai közül, amint elnevette magát, szemmel láthatóan imponált neki Lis pimasz vagánysága.

– Nocsak, mesélj, hallgatlak! – vágott vissza.

 Gitta nagyot szippantott cigarettájából és legszívesebben világgá futott volna, de lábai nem engedelmeskedtek.

– Szeretnéd, mi? Mi van az unokatestvéreddel? Rég nem hallottunk róla semmit.

– Óh, Szent Dani? Nem vagy szívbajos, egyből a lényegre térsz.

 Listerinek a szeme sem rebbent, Gittának viszont kiesett a cigaretta a kezéből. Sietősen lehajolt érte, felvette és a szemetesbe dobta. Még véletlenül sem mert Olivérre nézni.

– Ha jól tudom, vasárnap érkezik Magyarországra – felelte végül. – Hiszen pont a ti iskolátokban fogja kísérgetni a Szent Brigitta vezetőjét. Nem is tudtátok?

 Ó, te jó ég! – gondolta Gitta még mindig a szemetes felé fordulva. Érezte, hogy nyakától a feje búbjáig elönti a pír. – Hát eljön!

 Vett egy nagy levegőt, aztán visszafordult a többiek felé.

 Eljön, csak nem miattad. Jön, mert ez a feladata.

– Látom, Gitta meglepett a hír – mondta Olivér a lány felé fordulva. – Elvitte a cica a nyelved?

 A lány összerezzent attól, ahogy a fiú kiejtette a nevét. Volt a hangsúlyában valami, amitől egy pillanatra összeugrott a gyomra.

– Jaj, hát ez nagyon aranyos! – kacagott fel, de tekintete gúnyosan megvillant. – Nem akartam megzavarni a szócsatátokat, olyan jól szórakoztam rajta.

 Olivér meglepetten pislogott.

– Nekünk csak annyit mondtak, hogy a Szent Brigitta vezetője, az a Mary Theresa nővér ellátogat hozzánk, de rajta kívül senkit sem említettek meg külön név szerint. Nem tudhattuk, hogy Komáromi atya is eljön – folytatta közömbös hangon, szándékosan az atya vezetéknevét használva.

 Gitta azonban ismét zavarba jött, mire mondandóját befejezte. Olivér pillantásától enyhén megremegett lába.

– Mit szólnátok, ha az előadás után meginnánk valamit a szemközti kávézóban?

 Gitta automatikusan a fejét ingatta miközben Listerire nézett.

– Egy szavát se higgyétek! – lépett oda hozzájuk nevetve a vörös hajú lány. Megveregette Olivér hátát és mosolyogva nézett a lányokra. – Egyébként Janits Fanni vagyok.

*

 Az előadás után mégiscsak a kávézóban kötöttek ki. Négyesben ücsörögtek egy kis asztalnál a félhomályban és a házi feladatról beszélgettek. Novellát kellett írniuk szombatra, szabadon választott témában.

 Listeri és Fanni egyből megtalálták a közös hangot, minden felhozott témában megvolt a véleményük és csak úgy repkedtek a kreatívabbnál kreatívabb ötletek. Gitta viszont zavarban volt, még nem engedett fel az új társaságban. Hagyta Olivért beszélni. Feltűnt neki, hogy a fiú igen tájékozott a kortárs művészetek területén és az is kiderült, ő szerkeszti Boró álnéven a Zugligeti Újság művészeti rovatát. Éppen készülő regényéről, meg a diplomamunkájáról tartott beszámolót, amikor hirtelen megjegyezte:

– A hétvégén lesz egy fotókiállítás a Ludwig Múzeumban. Van kedved eljönni velem?

– Csak ketten mennénk? – kérdezte óvatosan.

 Olivér elmosolyodott.

– Igen. Talán baj? Fanni nem ér rá sajnos.

– Nem, persze, nem baj – vágta rá talán túlságosan gyorsan Gitta.

– Egyedül nem olyan jó, szeretem, ha valakivel meg tudom beszélni a benyomásaimat.

  Gitta megkeverte kávéját és fogalma sem volt, mit feleljen a fiúnak. Olivér olyan ártatlanul tálalta a meghívást, hogy nem talált benne semmi kifogásolhatót. Aztán eszébe jutott a két lány, akikkel a diszkó előtt látta Olivért.

– Még nem tudom, mi lesz a vasárnapi programom.

– Vagy csak nem akarsz szemtől-szemben nemet mondani – felelte miközben fogva tartotta a lány tekintetét.

 Gitta óhatatlanul is kissé összébb húzta magát a széken.

– Ha ez tényleg így lenne, akkor most biztos nem ismerném be neked.

– Nem is kell semmit sem mondanod, a testtartásod elárul mindent.

– Oh, persze, hiszen te kommunikáció szakra jársz, előtted nyitott könyv vagyok.

 Gittát bosszantotta, hogy hangja egy árnyalatnyival gunyorosabban csengett, mint szerette volna.

– Nem egészen – mosolyodott el –, éppen az a bosszantó benned, hogy túl bonyolult léleknek tűnsz. Szerintem sok sebet takargatsz. Miért olyan nagy baj, ha néhány csontváz kiesik a szekrényből?

 A lány nagyot kortyolt kávéjából, időhúzás céljából. Mélyen a fiú szemébe nézett és megvárta, amíg a langyos folyadék végiggördül nyelőcsövén.

– Bonyolult lélek? – kérdezett vissza. – Néhány órás ismeretség után nem fogom elmesélni az életemet neked.

– Kár, pedig roppant kíváncsivá tettél. Gyere el velem a kiállításra, szeretnélek jobban megismerni.

 Olivér közel hajolt Gittához és egészen halkan súgta oda az utolsó mondatot. A lány nyelt egyet, érezte, amint a libabőr végigfut alkarján.

– Nagyon jól csinálod, olyan vagy, mint Al Pacino a… – Az Egy asszony illatában? – vágott közbe Olivér.

– Az ördög ügyvédjében.

– Ott a pont, Boró! – nevetett fel Fanni és Gittára kacsintott. – Tudod mit? Elmegyek veled.

– Lemondanál miattam a családi ebédről?

– Nehéz szívvel, de érted, a barátomért megteszem. Talán András is eljön.

 Olivér kuncogni kezdett.

– Ez egyre jobb.

 A fiú hátradőlt székén és Fannira nézett. Gitta másodperc töredékéig úgy érzékelte, hogy szomorúságot lát megvillanni Olivér tekintetében.

*

 Este mikor már elcsendesedett a ház, végigdőlt ágyán és a laptopján zenét hallgatott. Az aznapi történéseken tűnődött, miközben a Facebook-ot böngészte. Az ismerősnek jelölések ikonja pirosan világított. Gitta rákattintott. Olivér küldte a felkérést. A lánynak összeszorult a gyomra, de aztán nagyot sóhajtott és úgy döntött, majd holnap visszajelöli.

 Mára éppen elég volt a Borovich leszármazottakból.

Második fejezet

Keep calm

 

 Még nem döntötte el, örüljön-e annak, hogy mégis elmegy a többiekkel az esti buliba. Bár, azzal nyugtatta magát, legalább, addig is kikerülhet anyja látószögéből, aki túlzott aggodalmaskodásával és mindig up to date[1], racionális érveivel már az őrületbe kergette.

 Ami a buli tuningot illeti: az indulás előtt két és fél órát sikerült eltöltenie készülődéssel. Igazából maga sem értette, miért járkál fel s alá a gardrób és az ágyára tornyozott ruhakupac között. Fintorogva szemlélte magát a tükörben. Egyik talpáról a másikra nehezedett, de semmiképpen sem találta megfelelőnek az utolsó kombinációt sem. Dühösen lerángatta le magáról a hatvanharmadikként felpróbált felsőt is.

– Minek gyötröm magam? Tiszta ütődött vagyok! – állapította meg. – Maradjunk a szokásosnál.

 Fekete testhez simuló rövid ujjú felsőt vett fel, hozzá illő fekete farmerrel. Kevés parfümöt tett magára, aztán megigazította a sok ugrabugrálástól elkenődött sminkjét.

 Indulás előtt mindenkinek nyomott egy puszit az arcára, és természetesen megígérte, hogy vigyáz magára.

– Aztán rendesen viselkedj ám! Semmi pasizás! – kiáltott utána apja.

 Gitta vigyorogva visszafordult az ajtóból.

  Rendben, akkor majd lecsapom Piri kezéről Listerit.

– Oké, főnök, vettem az adást! – kacsintott apjára.

 Egészen felszabadult, amint kihúzta a lábát otthonról. S végre nem kellett fuvarra ácsingóznia, hanem bepattanhatott saját autójába és elindulhatott akkor, amikor akart. A szabadság új dimenziója nyílt meg Gitta számára, amióta idén nyáron megszerezte a jogosítványt és megkapta Anyi jól bejáratott, kis tűzpiros Volkswagenjét. Egyszerűen imádta a kisautót, imádott vezetni.

 Leparkolt az iskola előtt s felhangosította a zenét, a kedvenc rádióállomása csak retro számokat játszott. Letekerte az anyósülés felöli ablakot és várta a lányokat. Enyhe szeptemberi este volt. Az ujján lévő gyűrűre pillantott. Gitta ajka lebiggyedt a csalódottságtól. Több tucatszor elolvasta az atya levelét és az idő múlásával semmilyen kétsége sem maradt afelől, hogy Dani véglegesen elbúcsúzott tőle. A férfi ugyan nem tagadta meg érzéseit, de teljesen egyértelműen a papi hivatás mellett döntött. Elengedte Gittát. A lány arra gondolt, talán mostanra már el is felejtette őt a pap. A nyakában lévő keresztet morzsolgatta ujjai között.

„Szeretném, ha boldog lennél.”

 Gitta képtelen volt ezt a mondatot kiverni a fejéből.

– Vajon én is ezt akarom? Vajon képes vagyok rá, hogy elengedjelek, Komáromi atya? – suttogta.

– „Hey, babe your hair’s alright, hey babe let’s go out tonight!”[2] – kiabálta Listeri túlharsogva David Bowie-t, amint behajolt az anyósülés felöli ablakon.

– Bemelegítettetek?

– Csak egy kicsit – vallotta be Piri.

 Listeri kinyitotta az ajtót és hátrahajtotta az ülés. Gitta orrát megcsapta a parfüm illatba vegyülő alkoholszag. – Alkeszek, pattanjatok be! Most hogy gyújtsak rá? Mellettetek már tilos a nyílt láng használata.

 Nagy kuncogások közepette először Piri szuszakolta be magát hátulra. Eltartott egy darabig a mutatvány, mivel rövid szűk szoknyájában igen nehezen tudott mozogni. Amikor végre Listeri is beült barátnője mellé, Gitta elfordította a slusszkulcsot, gázt adott és elindultak a Dominó felé.

 

*

 

 Gittáék kicsit korábban értek oda a megbeszéltekhez képest. A három lány hiába forgatta a fejét, Sáriék még nem érkeztek meg. Gitta belekotort a táskájába és cigarettát halászott elő. Néhány pillanat múlva elégedetten fújta ki a füstöt, élvezte, ahogy a mentolos cigaretta aromája betölti a levegőt.

– Beállhatnánk a sorba – javasolta Piri és egy nagyot húzott a fél literes műanyag palackból. Arca egészen kipirult a narancslébe kevert vodka hatására.

– Nagyon be fogsz rúgni, kicsim – jegyezte meg óvatosan Listeri.

 Távol állt tőle, hogy okoskodjon, egyszerűen csak tényként közölte véleményét.

 Piri elvigyorodott, otthagyta a két lányt és beállt a sorba.

– Nem szeretem a makacs nőket!

 Gitta hunyorogva nézett Listerire.

– Egyszerűen imádom őket! Főleg, azt a kis rövidszoknyásat, amelyik éppen felénk integet.

– Azt elhiszem. Menj csak utána nyugodtan, én még elszívom ezt – mutatott cigarettájára.

 Listeri bólintott egyet és otthagyta Gittát. A lány némi irigységgel nézte, amint Lis átkarolta Piri vállát. Arra gondolt, milyen nehéz megtalálni azt, akit szerethetünk és passzol hozzánk.

– Kislány, nem dobnál meg egy cigivel? – dörmögte egy hang közvetlenül a háta mögül, majd a hang tulajdonosa átkarolta Gitta vállát.

– Inkább egy jobbossal – vágta rá a lány és megpróbált elhúzódni.

– Nyugi, csak én vagyok! – nevetett fel Endre.

 Egészen közel hajolt Gitta arcához és megpuszilta.

– Tiszta hülye vagy! És ha leütlek ijedtemben, ahhoz mit szólsz? – kérdezte a még mindig vigyorgó Endre felé fordulva.

– Te kis amazon!

 A fiú ismét magához vonta. Mi tagadás Gittának egyáltalán nem volt ellenére az ölelés.

 Nanana! – gondolta. – Csak semmi bratyizás, pont az a baj, hogy jól esik.

– Hol vannak a lányok? – kérdezte Endre, aki a jelek szerint teljesen helyénvalónak érezte, hogy továbbra is Gitta vállán nyugtassa kezét.

– Ott állnak a sorban, egészen az elején – intett fejével barátnői felé. – Hol van a húgod?

– Mindjárt jön, parkolóhelyet keresnek Fecóval.

– Szerintem, nyugodtan odamehetünk addig mi is Lis-ékhez – mondta s kissé eltávolodott a fiútól.

– Hé, várjatok meg!

 Mindketten hátrafordultak. Sári és Kisfecó a gyepen átvágva igyekezett feléjük. Sári egyenesen Gittához ment és a nyakába borult.

– Minden oké? – kérdezte Gitta s kicsit eltolta magától Sárit.

 A lány zavartan nézett barátnőjére.

– Beszélnünk kellene.

– Ugyan, ne csináld már, Sári, így sosem fogunk bejutni! – türelmetlenkedett Endre és karon fogta a két lányt. – Nézd, Piriék mindjárt a bejárathoz érnek.

 Elindultak hármasban, Kisfecó kicsit lemaradva mögöttük baktatott és a telefonját nyomkodta.

– Engem érdekelne, mit akart mondani a húgod.

 Gitta összevont szemöldökkel nézett Endrére.

– Hagyd, kivételesen igaza van, majd megbeszéljük máskor, nem olyan fontos.

  

*

 

 Zsúfolásig megtelt a Dominó, a bárpultnál maradt néhány szabad hely, de a boxok már mind foglaltak voltak. Megegyeztek, hogy először táncolni mennek, majd utána keresnek valami ülőhelyet a kerthelységben. Gitta tánc közben hiába rá-rálesett barátnőjére, úgy tűnt Sári teljesen helyrebillent.

– Ideje lazítani – hajolt hozzá Endre.

– Teljesen igazad van – felelte s a fiúra mosolygott.

 Lehunyta szemét, átadta magát a zene ritmusának, hagyta hadd áramoljanak szét vérében a hangok, a basszus dörömbölt szívében.

 Milyen jó is ez! – gondolta.

 S gondolatai közé befurakodott Endre is. El kellett ismernie az elmúlt két évben igazán helyes férfi vált barátnője bátyjából. A fiú vállasabb lett, már nem keltette esetlen, nyurga kamasz benyomását. És, piszok jól állt neki a többnapos borosta…

 Te jó ég! Csak nem vonzódom hozzá?

 Felpillantott és tekintete találkozott Endréével, aki éppen őt nézte. Gitta arca lángba borult, elfordította a fejét, mintha a hullámzó tömegben keresne valakit. A gyöngyszürke szempár tulajdonosa azonban kitartónak bizonyult. Endre tekintete átható volt, s már éppen Gitta is hajlott volna a szemezés folytatására, amikor egy ötfős társaság lépett be a képbe. Kisfecó és Endre évfolyamtársai, fiúk-lányok vegyesen. Piri Listerihez fordult és belekiabált valamit a fülébe.

– Gyere, igyunk valamit! – intett Lis és már húzta is magával Gittát.

 A lány még visszafordult, de Endrét már nem látta. A lépcsőnél ismét hátrafelé tekingetett, amikor meglökték és egy pillanatra elengedte Lis kezét. Azonnal utána nyúlt és belekapaszkodott a csuklójába. Vagyis csak majdnem, mert barátnői már négy lépcsőfokkal feljebb jártak, mint ő. A stroboszkóp felvillanó fénye csalókán lelassította az időt, Gitta döbbenten tekintett fel a kar tulajdonosának arcába, mintha kísértetet látott volna. Képtelen volt elengedni a fiú csuklóját.

 Ez az arc! Istenem!

 Gitta hátrált volna, de a tömeg egyre csak az ismeretlen felé taszította. A fiú elmosolyodott, szabályos fehér fogsora szinte világított a cikázó fényben. A lány úgy érezte, nem kap levegőt a fiú tekintete az övébe fúródott. Gitta elvesztette egyensúlyát és egy újabb lökés következtében néhány másodpercre a fiú mellkasához ütődött feje. Aztán Listeri tűnt fel és maga felé húzta barátnőjét. Egy tenyér érintését érezte derekán. Gitta ujjait szorosan Listeri ujjaiba kulcsolta, s végül nagy nehezen felvergődtek a lépcsőn.

– Egy fél percre hagylak magadra és máris bepasizol! – korholta játékosan Listeri, amint a bárpulthoz ültek.

 Gitta érezte, hogy kiveri a víz. Gyomra enyhén remegett.

– Baszki, tök sápad vagy! Minden oké?

 Gitta bólintott és vett néhány mély levegőt.

– Egy vodka tonikot, Bébi! – harsogta Piri a pultos fiúnak.

 A pultos végigmérte Pirit, majd mégis csak kiszolgálta. Lis és Gitta csak üdítőt kért. Gitta tonikját kavargatta szívószálával és igyekezett összeszedni magát.

– Nem akarod, hogy hazavigyelek benneteket? – kérdezte Listerire pillantva.

 A lány megdörgölte az orra hegyét, majd így felelt:

–  Talán, az lenne a legjobb, de várjunk még. Leállítom a piáról.

– Te tudod – felelte vállvonogatva Gitta. – Elmegyek a mosdóba. Aztán kivihetnénk a kerthelységbe, ott talán hamarabb magához tér.

– Nem kell úgy beszélni rólam, mintha itt sem lennék! – kiáltotta Piri a távozó Gitta után.

 Murphy hatszázötvenharmadik törvénye szerint a női mosdó előtt mindig elcseszettül hosszú sor áll. Gitta kénytelen volt csatlakozni a várakozókhoz. Vállát hanyagul falhoz vetve hallgatta a zenét, lábfejével pedig a taktust dobolta.

– Hát itt vagy! Már kerestelek, jól leléptél a csajokkal.

 Gitta elmosolyodott és viszonozta Endre pillantását.

– A többiek a bárpultnál vannak.

– Én téged kerestelek – felelte a fiú és Gitta füle mögé simított egy elkószált hajtincset. A lány szíve a torkában dobogott, szégyenlősen lehajtotta fejét. Endre Gitta arcát finoman két tenyere közé fogta, s mielőtt még a lány tiltakozhatott volna, lehajolt hozzá és szájon csókolta.

 

*

 

 Gittának fogalma sem volt, miként viselkedjen, amikor visszatért a társasághoz. Kétségei támadtak Endrével kapcsolatban, bár jól esett neki a csók, óhatatlanul is Daniéhoz mérte. A két férfi nem is különbözhetett volna jobban.

– Jó, hogy jössz! – fujtatott Listeri. – Haza kell vinni Pirit, totál kiütötte magát. A koleszba nem mehetünk. Mi a fenét csináljak vele?

 Gitta ismeretségük óta most látta először igazán dühösnek Listerit. Barátnője lemondóan sóhajtott, savókék szemében csalódottság tükröződött. Piri a pultra borulva motyogott valamit két csuklás között. Gitta tanácstalanul nézett rájuk.

 Anyám milyen boldog lesz, ha beállítok velük – gondolta bosszúsan.

– Aludjatok nálam – javasolta Endre Listerire nézve.

– Megtennéd? De jó fej vagy!

– Gitta, kölcsönadnád a kocsidat? Néhány perc alatt megjárom, nem lakom messze.

– De hát elviszlek titeket – mondta Gitta és már felállni készült a székről.

– Maradj csak – mondta a fiú s gyengéden megszorította a lány vállát.

 Gitta bólintott. Tudta, úgyis beszélnie kell Endrével, jobb minél előbb túlesni rajta.

– Azért kikísérlek benneteket.

– Hagyd, boldogulunk – mondta Lis és Endre segítségével felkaparta a bárpultról a hangosan méltatlankodó Pirit. Két oldalról belekarolva támogatták a kijárat felé a botladozó lányt.

 Gitta magára maradt csöppet sem kellemes gondolataival. Rendelt még egy tonikot, s a citromkarikára tapadt buborékokat kergette szívószálával és igyekezett helyére tenni az elmúlt néhány perc történéseit.

 Nem és nem, Gitta! Normális lány nem jár a barátnője bátyjával, sem osztálytárssal, sem más egyéb „házi nyúllal”, mint például tanárral. S persze katolikus pappal meg végképp nem.

 A lány megdörzsölte homlokát és oldalvást pillantott, majd unottan visszafordult. Mindenfelé ölelkező párokat látott, annyira elege volt a látványból.

 Csak én vagyok ilyen szerencsétlen pancser – állapította meg lehangoltan. Tekintete megakadt egy párocskán, akik a lépcsőnél álltak összebújva. Előre hajolt, hogy jobban lássa őket, de elsőre sem csapta be a szeme. Sári volt az Kisfecó karjában. Gitta gyorsan elfordította a fejét, nehogy észrevegyék.

 Így már minden világos.

 A legkevésbé sem volt féltékeny, csak rettenetesen meglepődött, de legalább most már tudta, miért akart Sári annyira beszélni vele. Alsó ajkát rágcsálva, vállat vont. Elhatározta, újra felnéz tonikjából és karakter-vadászósdival múlatja az időt, amíg Endrére vár. Tekintete végigsiklott a számára érdektelennek tűnő alakok felett. Hirtelen ismét összeszorult a gyomra, amikor meglátta azt a fiút, akivel a lépcsőn akadt össze. Icona Pop I love it számát játszották éppen és pillantása megragadt, az őt figyelő idegen bűvkörében.

 Baszkikám!

 A szőke fiú elmosolyodott. Megigazította inge gallérját és hanyagul kigombolta a felső két gombot. Gitta elpirult, s rémülten arra gondolt, vajon mióta nézheti őt a srác. Lehajtotta a fejét, orra beleütközött a szívószálba, s ahogy zavarában eltolta magától kis híján felborította a poharat. Felpillantva dühösen tapasztalta, hogy a fiú most már teli szájjal vigyorog az ő bénázásán.

 Affene!

– Két sört, légy szíves! – intett a csaposnak a közvetlenül Gitta mellé letelepedő fiú. – Te mit iszol szépségem? – fordult a lány felé.

 Veled meg mi van?

 Gitta egyetlen tekintettel végigmérte a fiút. Teljesen ápolt, jó megjelenésű srácnak tűnt. Élénk kék szemű, hosszúkás arcú, sötétbarna haja gondosan „belőve”. Sötétszürke farmert viselt indigókék, divatos fazonú, v-kivágású pólóval.

– Tonikot – felelte spártai stílusban, arca érdektelen maradt.

 A fiú megvillantotta mosolyát és ajkába harapott.

– Húha! Nem kérsz esetleg valami mást? Szívesen meghívnálak.

– Nem, köszi, a barátomat várom.

– Nahát, képzeld én is! Várhatnék itt veled?

 Gitta vállat vont, jelezvén, neki aztán édes mindegy. Elnézett a fiú mellett, tekintetével a fekete inges idegent kereste. A szőke srác éppen őt figyelte. Pedig egy spanyol szépségű, kreolbőrű lány csimpaszkodott a fiú karjába, gyöngyház színű, szűk mini ruhája tökéletesen kiemelte csodás alakját.

– Nem vagy valami beszédes, igaz? – érdeklődött. – Egyébként Miki vagyok.

 Gittából bosszús sóhaj szakadt fel.

– Az ott a volt pasid talán? – kérdezte óvatosan a fiú s fejével a fekete inges srác felé biccentett.

– Ezt meg honnan veszed?

– Csak azért gondoltam, mert egyfolytában téged néz, pedig egy igazi bombázó cicuskával van.

– Most látom életemben először. Gőzöm sincs, ki az. Te, figyelj, nem akarok bunkónak tűnni, de nem lehetne, hogy csendben várakozzál?

 A fiú felnevetett és közelebb hajolt Gittához.

– Csípem a vicces lányokat!

– Kértél már? – kérdezte a másik szintén huszonéves srác, Miki barátja cseppet sem zavartatva magát szintén Gitta mellé ült.

 Mégis csak a „Keep calm and fuck off!” feliratú pólómat kellett volna felvennem.

– Helló! – köszönt vigyorogva a lánynak a boci szemű, zömök fiú. Kerek arcát göndör fürtök keretezték.

 Gitta biccentett és kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát.

– Hol van a söröm?

 Miki megfogta az egyik korsót és Gitta előtt átcsúsztatta a pulton. A lány forrongott a dühtől, ugyanis a fiú közben belelihegett a nyakába és kezével a még a mellét is megérintette.

– Talán, cseréljünk helyet – javasolta a lány és fojtott hangon és a boci szeműre nézett.

 Gitta már le is csusszant a bárszékről, amikor Miki utána kiáltott.

– Ugyan már, most mit kéreted magad? Azt hiszed olyan nagy szám vagy?

– Nem vagyok nagy szám, de semmi jogod hozzám érni – fordult vissza Gitta és dühösen Miki szemébe nézett.

– Várj már, gyere vissza, nem úgy gondoltam!

 A fenéket, nem úgy gondoltad, te kis majom!

 Gitta vissza sem nézett, már nem érdekelte mit mond a fiú. Elege lett az elbaltázott estéből, semmi mást nem szeretett volna, mint végre hazamenni.

– Te jó ég, Gitta! Már mindenütt kerestünk – toppant elé Sári Kisfecóval együtt a tömegből.

 Gitta félmosolyra húzta a száját, a mai este után ez volt a legtöbb, amit még produkálni bírt.

– Hol vannak a többiek?

– A bátyád elvitte a lányokat, Piri brutál módon kiütötte magát, nála fognak aludni.

– Óh, gyere, menjünk addig táncolni! – kiáltotta Sári és egyből elkezdett a zene ritmusára mozogni.

 Gitta barátnője kipirult arcára nézett, Sári szinte sugárzott a boldogságtól.

– Ezt most kihagyom – felelte fejét ingatva. – Megfájdult a fejem, inkább hazamegyek aludni. Csak még megvárom Endrét.

– Jaj, ne már! – unszolta Sári. – Hidd el, jó lesz.

 Kisfecó némán figyelte a jelenetet. Gitta megértette, s a legkevésbé sem akart felesleges harmadik lenni.

– Majd legközelebb, csajszi, ígérem, bepótoljuk.

 Elmosolyodott és átölelte Sárit.

 

*

 

– Biztos, hogy nem szeretnél maradni? – kérdezte Gitta, amint Endrével a parkolóba tartottak.

– Hogy a kishúgommal bulizzak? Köszi, kihagynám.

 A lány elmosolyodott.

– Ez a tesók sorsa! – sóhajtott.

– Bizony! – bólintott Endre és átkarolta a lány vállát. – Viszont a te kedvedért szívesen maradtam volna – suttogta és közelebb hajolt a lányhoz.

 Annyira édesen csinálja!

 Gitta szerette, ahogy bizalmasan hozzáhajol a fiú, s borostás arcával megcsiklandozza az övét. Szerette a fiút, nagyon is, de nem érezte, hogy szétveti az izgalom miatta. Tudta, ezt meg kell mondania, nem játszhat a fiú érzelmeivel, Endre ezt egyáltalán nem érdemelné meg.

– Endre – kezdte tétován s a fiúra pillantott.

 A fiú ezt bíztatásnak vette s ismét megcsókolta Gittát. Nyelve besiklott a megdöbbent lány ajkai közé. Gitta érzékelte, amint finoman magához vonja Endre. Egészen elgyengült, hiszem, már olyan rég nem érintette meg senki ilyen lágyan. A lány azonban Endre mellkasára tette kezét és óvatosan eltolta magától.

– Sajnálom – mondta bűnbánóan. – Nem megy.

 Zavarában eltakarta arcát, de Endre lehúzta kezeit és két tenyerébe fogta azokat.

– Semmi baj – felelte, de hangjából kiérződött a csalódottság. – Azt gondoltam, talán jó ötlet. Tudod, te meg én… hiszen olyan jól kijövünk egymással és már nagyon régóta tetszel nekem.

 Gitta felsóhajtott. Szeretett volna valami bíztatót mondani Endrének, de egyetlen épkézláb gondolata sem maradt. A hűvös szél csiklandozta bőrét. Egy kandeláber alatt álldogáltak, még mindig kéz a kézben. – Nem hiszem, hogy képes lennék bárkivel is. Ne, haragudj, nem tehetek róla.

– Sári csak annyit mondott, nagyot csalódtál valakiben, de egy szóval sem többet – felelte Endre kicsit akadozva, még mindig gyorsan lélegzett.

– Húzzatok már arrébb! Ne az út közepén romantikázzatok! – kiáltotta egy szeszes hang.

 Gitta felpillantott. Egy fiúcsapat ment el mellettük nagy röhögések közepette. Tőlük néhány méterrel lemaradva három egymásba karoló alak közeledett. A fehér ruhás, „spanyol” lány meg egy hidrogén szőke s közöttük a fiú. Gitta le akarta hajtani a fejét, vagy legalább félrefordítani, de elkésett. A srác elvigyorodott.

 Neki bezzeg nincsenek ilyen problémái – állapította meg magában Gitta.

– Azért még hazaviszel? – kérdezte Endre s átkarolta a lány vállát.

– Persze.

– Nálam is alhatsz.

– Nahát, nem elég neked két csaj? Mondd, hogy lehetsz ilyen telhetetlen?

– Viccelsz? Hétfőn mindenkinek ezzel fogok dicsekedni – felelte vigyorogva Endre.

 Gitta felvonta a szemöldökét, érezte, hogy nagyon megbántotta a fiút. Egy könnycsepp megszökött szeméből, de gyorsan kabátja ujjába törölte.

---

[1] naprakész ang.

[2] részlet David Bowie – Rebel rebel c. számából