Hetedik fejezet
December
Gitta kezdett elégedettebb lenni a sorsával. Családja
is lehiggadt. Ancsi túljutott a kezdeti nehézségeken és egyre jobban viselte a
terhességet. Gitta egész jól kijött vele. Néha már képesek voltak normálisan
beszélgetni egymással, a lány mindig elmosolyodott, amikor édesanyja gömbölyödő
pocakjára pillantott. Kiderült, hogy Ancsi ismét kislányt vár. Két hónap kemény
munkájának köszönhetően latinból végül javított, lemondott Patrick atya spanyol
nyelvóráiról, így Carlos továbbra is arra kényszerült, hogy angolul beszéljen
unokatestvérével. Mostanában Carlos élénken érdeklődött a magyar egyetemek
után, komolyan fontolóra vette, hogy cserediákként legalább egy évet eltölt
Magyarországon. Ezért gyakran írt Gittának levelet, s néha felhívta telefonon.
A lány örült neki, hogy a „semmiből” hirtelen lett egy hasonló korú rokona,
akivel még az angolt is gyakorolhatta. Végül visszament a szépírói tanfolyamra
Olivér és Listeri legnagyobb örömére.
Emellett
gőzerővel készült az érettségire, vészesen fogytak a hónapok. Egy valami
azonban nem akart rendeződni lelkében. Dani atyát képtelen volt kiverni a
fejéből. Nem tudott túllendülni sem a csalódáson sem azon, amit az atya a
legutóbbi találkozásuk során mondott neki. Azon tűnődött, miért vágta a fejéhez
olyan dühödten Dani, hogy csalódni fog Olivérben, vajon mit tudhat róla, amit ő
még nem. Nem mert megbízni Olivérben, akármennyire is kedvelte. Pedig már
vészesen közel került érzelmileg ahhoz, hogy belehabarodjon a fiúba.
Tanácstalanságát a fiúval kapcsolatban az is növelte, hogy az elmúlt két
hónapban Olivér csendesebb és nyugodtabb oldala is megmutatkozott. Gitta igazán
jól tudott együtt dolgozni vele a közös feladatokon, egy-egy elejtett szóból
kitalálták egymás gondolatát.
*
Gitta már jó néhány perce állt a ház előtt,
kicsit bosszankodott, hogy jóval korábban ért Olivérhez a megbeszélt időhöz
képest. Még csak délután fél három volt, s háromra beszélték meg a találkozót. Azzal
is tisztában volt, hogy Lis biztosan késni fog, mert most intézi a karácsonyi
ajándékvásárlást Pirivel együtt. Azon tűnődött vajon Fanni itt lehet-e már. Nem
szeretett volna elsőként érkezni, viszont iszonyatosan fázott az autóban, annak
ellenére, hogy maximumon ment a fűtés. Sapkáját jól a fejébe húzta, sálát pedig
szorosan a nyaka köré tekerte, amikor kiszállt a kocsiból. Még rágyújtott egy
cigarettára, szándékosan húzta az időt, abban reménykedett, hogy nemsokára
feltűnik Fanni az utcában. Valami esővel kevert hódarát hordott a szél, Gitta
szeme, szája megtelt vele. A cseppek ráhullottak cigarettájára, ami végül
teljesen átnedvesedett, bosszúsan a csatornába hajította, s elhatározta, egy
percet sem hajlandó a szabadban tölteni. Sietősen a kapuhoz lépdelt, éppen a
kaputelefonon böngészte a neveket, amikor egy lány olyan lendülettel tépte fel
az ajtót, hogy Gitta majdnem szívrohamot kapott.
– Bocsi! – mentegetőzött mosolyogva a lány.
Gitta visszamosolygott és belépett a
folyosóra. Olivér egy négyemeletes, lapos tetős, lift nélküli bérházban lakott
a belvárosban, csak néhány utcára attól, ahová tanfolyamra jártak. Gitta
szorgalmasan birkózott a lépcsőkkel, a mozgástól kezdett rámelegedni a kabát,
lazított egyet sálján és kigombolkozott. A lány megállapította magában, hogy ha
már felújították és ilyen szépen kifestették a falakat is, nyugodtan
beruházhattak volna egy liftre is. A negyediken szusszant egyet, még egy kisebb
lépcsősor vezetett fel a tetőtérhez, ahol csak egyetlen lakás volt. Minden
lépéssel egyre nőtt idegessége, amikor végre felért a barna faajtó elé nagyot
szusszantott és némi tétovázás után becsöngetett.
– Ó, micsoda kellemes meglepetés! – vigyorodott el Olivér.
– Kicsit hamarabb ideértem – hebegte. – Remélem, nem zavarok.
Gitta fülig pirult a félmeztelen fiú
látványától. Szemmel láthatólag, Olivért viszont cseppet sem zavarta a helyzet,
ráérősen vette fel pólóját.
– Akkor bejössz? – érdeklődött a fiú hamiskás félmosollyal az arcán.
A lány félszegen lépett be a lakásba, szíve a
torkában dörömbölt.
Ennyit a közömbösségről meg a kételyekről! A
testem pontosan tudja azt, amiről az agyam próbál lebeszélni.
Fejét
enyhén lehajtotta, hogy pirulását elrejtse. Olivér kivette a lány kezéből a
kabátot és felakasztotta.
–Vártam volna még lent a kocsiban, de genyó idő van – fecsegte miközben
csizmája cipzárjával bajlódott. Affene! Megint beakadt!
– Szabad? – kérdezte s a lány elé térdelt, bal kezével megfogta Gitta
vádliját a másikkal pedig a cipzárt próbálta engedelmességre bírni. A lány meg
sem mert mukkanni, némán tűrte a procedúrát. Olivér érintése égette a bőrét még
a nadrágon keresztül is. A fiú feje búbjáról az előszoba tükörre téved
tekintete. Szomorúan konstatálta, hogy ennél vörösebb nem is lehetne az arca.
– Kész! Belehúztad a bélést – mondta elégedetten s a cipős szekrényre
támaszkodva felállt. A pillanat töredékéig némán farkasszemet néztek egymással.
Gitta érezte a fiú meleg leheletét az arcán, olyan közel álltak egymáshoz. A
lány hátrált egy lépésnyit és kibújt a csizmájából. Olivér tekintete követte
Gitta minden mozdulatát. A lány díjazta, hogy fiú egyáltalán nem nyomul, de még
így is akadtak kínos helyzetek bőven. Végignézett a kis előszobán és az abból
nyíló konyhán. A berendezés ízléses volt és meglepően nagy rend uralkodott.
– Szép lakás – mondta.
– Kávét?
– Köszönöm, az jólesne. Hoztam rágcsálnivalót.
Gitta válltáskájából egy csomag kekszet vett
elő és a fiú kezébe adta.
– Hmm… csokis, ez a kedvencem. Nézz körül nyugodtan – mondta és a
nappali felé mutatott.
Gitta megkönnyebbülten lépett be a nappaliba,
amely szemlátomást hálószobaként is funkcionált. Gyorsan elkapta tekintetét a
franciaágyról. Elfojtott egy kis mosolyt, eszébe jutott, amit nem régen
olvasott az ágyakról. A cikk a fekhelyek méretét illetve tulajdonosaik
személyiségét állította párhuzamba. A szemközti sarokban lévő bokszzsák és
evezőpad, pedig részben magyarázatot adott Olivér kitűnő kondijára. Gittát
leginkább a falon lévő számtalan bekeretezett fotó érdekelte. Azt már tudta,
hogy a fiú szeret fotózni, de ezek leginkább családi fényképek voltak. Egyből
kiszúrta az egyiken Dani atyát. Ezt a képet már látta, amikor Balatonon
töltötte a férfivel azt az egy napot. Négyen álltak a ház előtt. Az atya, Olivér,
egy lány, aki nagyon hasonlított Olivérre, és Tamás, Dani bátyja. Mindnyájan
éppen csak kamaszodtak és rém nevetségesen festettek retro ruháikban, esetlenül
hosszú, sovány végtagjaikkal.
– Elég idétlenül néztünk ki.
Látom, jól szórakozol rajtunk. Majd megemlítem Daninak is, hogy milyen bájos
kis tanítványa van – suttogta a fiú s egészen közel lépett Gittához.
– Nem hiszem, hogy különösebben érdekelné a véleményem – nevetett fel
idegesen s Olivér felé fordult.
– A kávéd, ahogy szereted – mondta és a lány felé nyújtotta a gőzölgő
csészét.
Gitta nem akarta látni a fiú tekintetét,
inkább visszafordult a képekhez.
– Nagyon helyes ez a kisfiú itt veled. Ő kicsoda?
– A kisfiam, Zolika.
Pfff! Bakker!
Gitta úgy meglepődött, hogy majdnem kiesett a
kezéből a csésze.
– Nincs kedved leülni? – kérdezte Olivér időt hagyván a lánynak, hogy
magához térjen az első döbbenetből. Gitta a kanapéhoz egyensúlyozott és leült
Olivér mellé.
– Sosem említetted, hogy van gyereked.
Olivér vállat vont.
– Valahogy sosem került szóba. Húsz éves voltam, amikor született. Akkor
már nem is voltunk együtt Grétivel.
– Aha – bólintott Gitta miközben a szőnyeg mintáját tanulmányozta. Azon
töprengett, hogy vajon erre gondolt-e Dani atya, amikor azt mondta, csalódni
fog Olivérben. Belekortyolt kávéjába és továbbra sem nézett a fiúra. Gitta
hálát adott magában, hogy pont abban a pillanatban szólalt meg a kaputelefon, s
véget vetett a kínos csendnek.
*
Gitta
megkönnyebbült, amikor mindkét lány megérkezett. Elővették a jegyzeteiket és a
tételek szerint összerendezték az órák anyagát a januári vizsgára. Elosztották
egymás között az utolsó négy óra anyagát, s mindenki bevállalta egy-egy tétel
kidolgozását a téli szünetben.
– Szerinted a hatoshoz nem kellene még ezt a részt is hozzátenni? – bökte
oldalba Lis Gittát, aki merőn nézett maga elé. Gondolatai egészen máshol
jártak.
– De, persze – dadogta a lány anélkül, hogy füzetre pillantott volna.
– Ennyi erővel egy étlapot is nyugodtan az orrod alá tarthattam volna.
Fanni elvigyorodott Listeri megjegyzésén.
Gitta kivette barátnője kezéből a füzetet és gyorsan átfutotta az oldalt.
– Szerintem, mehet, igen. Te mit gondolsz Olivér?
– Mutasd, csak! – mondta és a székkel együtt közelebb húzódott a
kanapéhoz.
Gitta a fiú szemébe nézett és igyekezett
semleges arckifejezést erőltetni magára. Úgy érezte, mintha víz alá nyomták
volna a fejét. Szándékosan titkolta el a gyereke létezését előle és ezt
megbocsáthatatlannak tartotta. Vagyis Olivér nem az a független ember, akinek
mutatta magát mindvégig. Dühítette, hogy az atyának igaza volt. Még jóformán
semmi sem történt közöttük, de máris becsapva érezte magát.
Olivér
röpke oldalpillantást vetett Gittára, ajka enyhén legörbült. A fiú tökéletesen tisztában
volt azzal, hogy hibát követett el.
– Igen, ez jó ötlet, Lis – felelte végül.
A két lány semmit sem vett észre a kis
közjátékból, fogalmuk sem volt arról, mi játszódott le Gitta és Olivér között.
Gitta igyekezett túllendülni a hallottakon és
a lehető legtermészetesebben viselkedni. Szépen haladtak a tételekkel, több
mint két órát dolgoztak megállás nélkül. Lis nagyot nyújtózott, kockás inge
felcsúszott oldalán.
– Srácok, nekem már jojózik a szemem, mit szólnátok egy kis szünethez?
Mindhárman szinte egyszerre bólintottak.
Listeri felpattant és kinyújtóztatta elgémberedett lábait. Gitta továbbra is a
kanapén kuporgott maga alá húzott lábakkal. Lis a képeket nézegette, Olivér
pedig kiment a konyhába kávét főzni.
– Jé, az ott Dani atya! Haha! De helyes kissrác! – mutatott Olivér és
Zolika közös fotójára. – Unokaöcsi? – fordult érdeklődve Fanni felé.
– Nem, Boró kisfia.
Lis elhallgatott és Gittára pillantott, aki a
szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, s csak ült maga elé meredve.
– Jól vagy, Gitta? – kérdezte Fanni kedvesen s gyanútlanul nézett
Gittára.
– Persze – kapta fel a fejét. – Csak egy kicsit elfáradtam.
Gitta új erőre kapott a kávétól és a szünet
után visszaültek mindnyájan dolgozni. Újabb két óra elteltével azonban
lelkesedésük erősen megcsappant. Fanni kezdett el először magyarázkodni, hogy a
barátja várja, és mindenképpen haza kell mennie. Aztán Lis is elkezdett
fészkelődni a fotelben elunta magát. A tételek nagy részét átvették,
tulajdonképpen nem sok dolguk maradt. Gitta pedig alig várta, hogy megnyugtató
távolságra kerüljön Olivértől. A három lány készülődni kezdett, összepakolták
jegyzeteiket és néhány perc múlva felöltözve álltak az ajtóban. Gitta sután
búcsúzott el a fiútól, aki meg akarta ölelni őt, a lány azonban kitért az
érintés elől.
Listeri pedig hiába faggatta Gittát az
autóban, barátnője nem volt hajlandó nyilatkozni Olivér viselkedésével
kapcsolatban.
– Nem tudom, Gitta, de szerintem nem volt semmilyen hátsó szándéka. Csak
egyszerűen nem került szóba.
Gitta a piros lámpánál barátnőjére pillantott.
– Sosem gondoltam volna, hogy neked is vannak naiv pillanataid.
*
A lány gyomra összeszorult, tétován nézte a
kaputelefont. Olivér neve ott világított a kis táblácskán.
Talán nincs is itthon, talán lefeküdt aludni
– hezitált. Órájára pillantott már elmúlt fél tíz.
– Hülyeség volt idejönni! – motyogta dühösen.
A kapu kinyílt. Ugyanaz a lány állt előtte,
aki délután beengedte. Egy kis, fekete tacskót húzott maga után pórázon,
miközben fél kézzel a kaput fogta.
– Bejössz? – kérdezte mosolyogva, felismerte Gittát.
– Azt hiszem, igen.
Ahogy elindult a lépcsőházban felkapcsolt az
automata világítás. Nem sietett mégis szíve egyre gyorsabban pumpálta a vért. Megállt
az ajtó előtt és hallgatózni kezdett. Zenét hallott, felismerte Billy Idol,
Rebel Yell című száma ment. Tétován az ajtóra tette tenyerét, érezni lehetett a
basszus dübörgését. Nyelt egyet, nagy levegőt vett és becsöngetett. Semmi
választ nem kapott. Elhatározta, hogy még egyszer megpróbálkozik, aztán elmegy.
Kicsit tovább tartotta ujját a csengőn, amikor elengedte már sarkon is akart
fordulni, de az ajtó ekkor kinyílt. Olivér lihegve állt ott, csak bokszkesztyűt
és sortot viselt. Gitta ösztönösen hátrébb lépett. A fiú elmosolyodott a lány
zavarán.
– Hát te?
Gitta elnémult a látványtól.
– Gyere be! – invitálta a lányt.
A lány nagyot sóhajtott, amint az ajtó
bezárult mögötte. Olivér fürkésző pillantást vetett rá. Gitta ajkába harapott
és lélegzetvisszafojtva nézte, amint a fiú arcán végigfolyik egy verejtékcsepp.
Olivér le sem vette a tekintetét a lányról, amint felé nyújtotta kezeit. Gitta
egyből visszazökkent és bár még sosem vett le senkiről bokszkesztyűt, egész
gyorsan megszabadította a fiút tőle.
– Köszi! – kiabálta Olivér túlharsogva a zenét. A fiú ledobta a
kesztyűket az egyik konyhaszékre és elindult a nappali felé.
Gitta továbbra sem mozdult, érezte, amint egy
izzadságcsepp legördül a hátán. Nem volt biztos benne, hogy le szeretné venni a
kabátját, még akkor sem, ha majd meggyulladt a melegtől. A zene közben jóval
halkabb lett. Olivér kikukkantott a nappaliból.
– Helyezd magad kényelembe, ha gondolod – mondta és ismét eltűnt.
Gitta vonakodva megszabadult a kabátjától, de
a csizmáját magán hagyta a biztonság kedvéért. A konyhába ment és leült az
egyik székre, ahonnan belátott a nappaliba. Hallotta amint Olivér a
fürdőszobában megereszti a vizet. Megszeppenve várakozott, nem egészen erre
számított, amikor nagy dirrel-durral elindult otthonról, azt hazudva csodálkozó
tekintetű szüleinek, hogy Sárihoz megy. Fogalma sem volt mit mondjon Olivérnek.
Egész úton arra számított, még az ajtóban jól beolvas a fiúnak és elviharzik,
de amikor meglátta a félmeztelen Olivért, megkukult, mintha a szájpadlásához
ragasztották volna a nyelvét. Szeretett volna azonnal lelépni, de képtelen volt
rávenni magát, hogy felemelkedjen a székről. Olivér végzett a fürdéssel és hát
nem vitte túlzásba az öltözködést, egy fehér törölközővel a derekán vágott át a
nappalin. Gitta egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Szóval, mit tehetek érted? – kérdezte s végigmérte a Gittát, majd
tekintete megállapodott a lány arcán. Hanyagul a falnak támasztotta vállát.
Tényleg, mit is?
Túl közel állt hozzá a fiú, érezte
tusfürdőjének illatát. Résnyire szűkült a szeme, halálra bosszantotta Olivér
pimasz magabiztossága. Gombóc szorította el torkát a tehetetlen dühtől. A fiú
farkasszemet nézett vele egy pillanatnyi pihenőt sem hagyva a lánynak. Gitta
volt a legjobban megdöbbenve, amikor érzékelte, hogy egy könnycsepp csurog
végig arcán.
– Semmit, te játszmázó, seggfej! Viszlát! – sziszegte és felpattant a
székről.
Olivér azonban nem hagyta, hogy a lány csak
úgy kisétáljon, Gitta karja után kapott és magához húzta. Olyan közel kerültek
egymáshoz, hogy az orruk majdnem összeért.
– Nem fogok bocsánatot kérni – mondta higgadt hangon és erősen tartotta
a lány karjait.
– Kell a francnak a bocsánatkérésed! – vágott vissza s hátrébb húzódott
a fiútól, amennyire csak tudott. Gitta egyre nehezebben szedte a levegőt, s
idegességében nyelve hegyével megnedvesítette ajkát.
– Megmondtam – felelte Olivér, csokoládészínű szeme egészen opálosan
fénylett. Gondolkodás nélkül lecsapott a lány ajkára. Gitta nem tiltakozott
tovább, karjait a fiú nyaka köré fonta. A lány felsóhajtott, mellkasa a fiúéhoz
feszült, s hagyta, hogy Olivér nyelve hadd tolakodjon be szájába. Vággyal teli
teste türelmetlenül könyörgött a folytatásért, odakínálta nyakát a fiú
türelmetlen, forró szájának. Olivér keze a lány derekára fonódott, csípőjük
összetapadt. Gitta csak nyöszörögni tudott, minden érintéssel csak fokozódott
vágya. Kábultan fogadta a fiú száját, amint az ismét ajkára tapadt. Nem
ellenkezett, amikor a fiú az ágyhoz vezette és leültette. Olivér elé térdelt s
óvatosan lehúzta a lány csizmáinak cipzárját, elvigyorodott, amikor meglátta
Gitta piros, kis Snoopykkal teli zokniját.
– Cuki – jegyezte meg évődve. Hangja olyan mély volt, hogy Gitta
libabőrös lett tőle. – Levehetem? Túl sok a ruha rajtad, nem gondolod?
A
lány pipacspiros arccal helyeselt. Olivér készségesen és nagy gyakorlattal
vetkőztette a lány, s mikor végzett, elégedetten nézett a földön heverő
ruhakupacra.
– Így mindjárt jobb – mormogta s gyengéden lefektette Gittát. A lány
nagyot sóhajtott, amikor Olivér mellé feküdt és finoman megcsókolta.
– Gyönyörű vagy – suttogta rekedten s ujjhegyével lágyan simogatta a
lányt.
Gitta úgy érezte atomjaira hullik szét az
érintések hatására. Olivér keze bebarangolta egész testét a tetoválását
többször átrajzolta ujjával.
– Ne kínozz tovább! – nyöszörögte s a fiú
nedves hajába túrt.
– Kis türelmetlen! – kuncogott Olivér, felült s az éjjeliszekrény
fiókjában matatott.
Gitta csak a fiú hátát látta, de hangokból
beazonosította mit keres. Nem kellett sokáig várakoznia, Olivér fölé kerekedett
s csípőjét a Gitta csípőjéhez szorította.
Nem hiszem el, ő és én most…
*
Olivér békésen szuszogott kényelmesen
elterülve az ágyon. Gitta a kislámpa fényénél tanulmányozta az alvó fiú arcát. Nem
volt csalódott, de azért az első alkalom ritkán olyan tökéletes, mint ahogy a
romantikus regényekben leírják.
Na, igen, szüzesség kipipálva! –
gondolta, akár ki is húzhatta volna a listáról, ha lett volna ilyen listája. Lelki
szemei előtt Olivér döbbent arca rémlett fel, amint beléhatolt. Persze, a fiú
nem gondolta róla, hogy még szűz. Gitta óhatatlanul is Dani atyára gondolt,
akinek nem volt bátorsága kiállni a szerelmükért, s ezzel akaratlanul is
unokatestvére ágyába hajtotta őt. Óvatosan felült, alteste sajgott egy kicsit,
akármilyen gyengéden szeretkeztek, azért nem volt teljesen fájdalommentes. Feltápászkodott,
miközben a faliórára tekintett, fél kettő múlt. Szólnia kellene Sárinak, de nem
volt benne biztos, hogy ébren találja. Akármennyire vigyázva lépkedett talpa
alatt megnyikordult a parketta.
– Hová mész? – kérdezte Olivér
kásás hangon, elfojtva egy ásítást.
– Sárihoz, aludj csak tovább nyugodtan.
– Ilyen későn? Ne, már – mormogta.
Gitta tanácstalanul álldogált a nappali
közepén.
– Gyere vissza, kérlek! – győzködte a lány és elővette legcsábosabb
mosolyát.
Gitta bólintott.
– Rendben, csak előbb írok Sárinak, hogy ne aggódjon.
Olivér felült.
– Tudja, hogy nálam vagy?
– Igen.
– Akkor add át üdvözletemet, és nyugtasd meg, hogy nem vagyok baltás
gyilkos – felelte vigyorogva.
A lány a konyhába ment és táskájából kikotorta
mobilját.
– Biztos? – kérdezte miközben bepötyögte a rövid sms-t.
A fiú összeráncolta homlokát és drámaian felsóhajtott.
– Tuti biztos.
– Azt hiszem összevéreztem a lepedőt.
Olivér felemelte a paplant.
– Az a két csepp? Majd holnap kicserélem, nagyon boldoggá tennél, ha
visszajönnél ide mellém, kérlek.
