Negyedik fejezet

Szürke felhők

 

Az otthonom ott van, ahol a szívemet hagytam.

 

 A repülőgép esőcsepp pöttyözte ablakából csak az összemosódott sirályszürke felhőpamacsokat lehetett látni. Dani atya hálát adott, hogy a mellette ülő két levendula szagú, idős apáca már az út elején jótékony álomba szenderült. Így nyugodtan átadhatta magát fel-feltörő, zaklatott gondolatainak. Nem érte váratlanul, hogy vissza kell térnie egy rövidke hétre a Szent Orsolyába, hiszen már nyár óta tudta. Kár szépíteni, meg nem is nagyon lehetett, leginkább a Gittával való találkozás aggasztotta. Nem tudta elképzelni, miként fog viselkedni vele a lány. Egészen addig a pillanatig, amíg a repülő fel nem szállt a szürke felhők közé azt gondolta, helyén kezeli a helyzetet és nem éri lelki megrázkódtatás a viszontlátás miatt. Most azonban nem akart hazudni magának, a gyomra összerándult, ha csak eszébe jutott a holnapi nap.

 Rosszérzését valamelyest tompította Patrick atya szívélyes fogadtatása a reptéren, a kis ír pap, maga volt a tömény optimizmus és természetesen ömlött belőle a szó. Az apácák változó érdeklődéssel hallgatták Patrick atya történeteit, miközben annál kíváncsiabban nézelődtek ki az autó ablakán, az idegen várost szemlélve.

 Dani atya egyre inkább elveszítette a fonalat, ahogy az iskolához közeledtek. Az ábrándozásból mobilja üzenetjelző hangja zökkentette ki.

 Ma este? Gyere át, beszélgessünk egy kicsit, kaja is lesz. Olivér

 Az atya nem egészen erre az üzenetre várt, de örült, hogy találkozhat unokatestvérével. Gyorsan megírta a választ, hogy este nyolcra ott lesz nála. Aztán arra gondolt, ugyan miért is várná el, hogy Gitta jelentkezzen, hiszen talán nem is tud az érkezéséről, vagy ha tud is, talán egyáltalán nem is érdekli. Nagyot sóhajtott. Patrick atya kérdőn nézett rá.

 – Just a little bit homesickness, I think – mondta.

Az otthonom ott van, ahol a szívemet hagytam – tette hozzá gondolatban.

 Patrick éppen akkor hajtott be a főkapun, nem felelt semmit, szeplős arcán az izmok enyhén megfeszültek.

 Komáromi atya úgy érezte, szíve spórol a szükséges ütemek egy részével. Torka kiszáradt, keze alig láthatóan megremegett, nem bánta, hogy végre kiszállhatott az autóból. Igyekezett közömbös arckifejezést erőltetni magára, de ahogy orrába beáramlottak az ismerős illatok, emlékek tömkelege rohanta meg.

 Agáta nővér az egész tanári kar társaságában várta őket a bejáratnál. Az üdvözlés és bemutatkozás jó húsz percig elhúzódott, Dani atya alig várta, hogy végre a háttérbe húzódhasson, és ismét gondolataiba merülhessen.

 Bolond vagyok, bolond! – korholta magát, keze ökölbe szorult egy pillanatra.

 Néhány óra múlva, a kötelező programok után viszont, mintha kicserélték volna Komáromi atyát, úgy pattant be Patrick atya autójába. Gázt adott, a kocsi kerekei csikorogtak a murván. Első mozdulatával megszabadult kis fehér gallérjától. Keresett egy jó adót a rádión és nem fukarkodott a hangerővel. A kereszteződésnél nagy kísértést érzett, hogy Gittáék utcája felé forduljon el, de aztán meggondolta magát.

 Majd holnap.

 Ez a két szó valahogy megnyugtatóan hatott rá. Kiegyenesítette hátát. Nem kell mindig feltétlenül a történések elé menni, néha elég az adott pillanatra koncentrálni.

 

*

 

  Az atya örömmel nézett rég nem látott unokatestvérére.

 – El sem hiszem! Gyere beljebb! – invitálta Olivér mosolyogva.

 Megölelték egymást.

 Kócos haj és szakadt farmer – állapította meg magában Dani atya. – Semmit sem változott.

 – Hamarosan itt a pizza, addig egy kis bort?

 – Csak egy fél pohárral – szabadkozott – még vezetek.

 A férfi körüljáratta tekintetét a lakásban. A nappalit és a konyhát elválasztó fal szinte teljesen eltűnt, mindössze pult magasságig maradt meg. A falak világos tejeskávé színűek lettek a nappali egyik sarkát bokszzsák és evezőpad foglalta el, szemben pedig egy l alakú kanapé és egy dohányzóasztal, az ablak alatt kényelmes franciaágy terpeszkedett.

 – Foglalj helyet – intett fejével Olivér, miközben egyik kezében egy üveg fehérborral a másikban két talpas pohárral egyensúlyozott.

 Dani atya készségesen huppant le a puha kanapéra és elégedetten nyújtóztatta ki hosszú lábait.

 – A nap fénypontja – mosolyodott el és elvette Olivértől az egyik poharat.

 – Na, ilyen pocsék napod volt? – érdeklődött a fiú. – Hát, nekem nem. Két kis tanítványoddal egy fotókiállításon voltam – folytatta somolyogva.

 – Igazán?

 – Aha, Lendvai Gittával és a barátnőjével, Listerivel.

 Az atya arca enyhén megrándult Gitta neve hallatán és kis híján félrenyelte a bort. Miután visszanyerte önuralmát éppen készült megtudakolni, hogy honnan ismeri a lányokat, de Olivér megelőzte.

 – A szépírói tanfolyamon találkoztunk, amit Tóth Csaba, az újságíró barátom tart. Ismered, ugye?

 A pap bólintott és ismét belekortyolt a borba.

 – Ez a lány, mármint Gitta. Elég furcsa csaj. Valami nem stimmel vele, de valahogy pont ezért izgatja a fantáziám.

 Az atya elkerekedett szemmel nézett rá és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ezt hallani szeretné.

 – Jó, bocsi, igazad van. Látom, kiakadtál. Ezt talán nem veled kellene megbeszélnem.

 Dani atyát megmentette a csengő és a megérkező pizzafutár. Mélyen felsóhajtott, más egyebet nem nagyon tehetett. A jelek szerint Olivér éppen most készül ráhajtani Gittára.

 Gittára! Istenem, miért teszed ezt velem?

 Kipillantott az ablakon. Rettenetesen tehetetlennek érezte magát. Felrémlett benne, hogy talán mégiscsak inkább Gittához kellett volna ma este elmennie. Beszélgetni vele, olyan közel hajolni hozzá, hogy belélegezhesse a haja illatát. Nemrégiben engedett a kísértésnek és vett egy üveg Elizabeth Arden, Green tea parfümöt, amit Gitta használt egykor, s most azon tűnődött vajon még mindig azt fúj-e csuklójára reggelenként.

 – Csupa haszontalan és felesleges gondolat – motyogta maga elé, s lehajtotta fejét.

 – Mindjárt elalszol, fogadjunk.

 – Nem, minden oké.

 Az atya elmosolyodott, bár érezte ez a mosoly a legkevésbé sem volt őszinte. Még csak nem is haragudhatott unokatestvérére, hiszen semmit sem tudott arról, ami Gitta és közte történt. S persze nem szerette volna felvilágosítani a lánnyal kapcsolatban.

 Olivér két tányérral és a pizzával tért vissza az atya mellé.

 – Gondterheltnek tűnsz – állapította meg Olivér két falat között.

 – Áh, két hetven év feletti apácával utazni és utána pedig az egész napot velük tölteni, nem kifejezetten álmaim netovábbja. Agáta nővér pedig – folytatta, de inkább végül csak lemondóan legyintett egyet. – Hagyjuk. Mesélj inkább te! Papád jól van?

 – Öregesen. Amióta lebénult a bal oldalára, egészen megváltozott. Egyre többet zsémbel, szegény anyu meg végtelenül türelemmel viseli. Gondoskodik róla.

 – Gyakran találkoztok?

 – Hetente kétszer én viszem őket gyógytornára, néha átmegyek egész hétvégére. Lilla sokat segít anyunak.

 – Tényleg, hogy van a nővéred? Már ezer éve nem hallottam róla.

 – El fog válni Misitől. Hónapok óta anyáéknál lakik.

 – Sajnálom, de hát mi történt?

 – Hiszen tudod milyen, nem nagyon mond semmit. Nem nagyon beszél a dolgairól, talán csak anyával. Egy biztos, Misi nem akart gyereket, Lilla pedig igen.

 – És Zolika, hogy van? Igazán helyes azokon a fotókon, amiket legutóbb küldtél, de most látom, ugyanazok a képek vannak itt a falon is.

 – Édes kölyök, igazi gazfickó – mosolyodott el Olivér. Arcáról csak úgy sugárzott az apai büszkeség, le sem tagadhatta volna. – Kéthetente hétvégén elviszem valahová, néha itt is alszik. Nagyon anyás, hosszabb időre nem merem elhozni.

  – Nem szoktatok közös programokat csinálni, mármint hármasban?

 – Nem. Jóban vagyunk Grétával, de mindkettőnknek megvan a saját élete.

 Olivér lenyelte az utolsó falatot és leöblítette egy korty borral. Az atya érezte, hogy nem szabad tovább feszegetnie a témát.

 

*

  Másnap kora reggel az atya enyhe fejfájással ébredt. Nem foghatta arra a fél pohár borra, amit előző este megivott, tudta jól, egészen más oka van annak, hogy pocsékul érzi magát. Régi szobáját kapta meg, amelyet változatlanul hagytak, mégis minden olyan ismeretlennek és idegennek látszott. Tűnődve pillantott ki az ablakon, még épp csak derengett némi halvány fény az ég alján. Dani atya erőt vett magán. Lassan felöltözött és felkészült a reggeli szentmisére, amit Patrick atyával közösen fognak celebrálni. Megborzongott a hűvös levegőtől, amint kilépett a kapun. A díszkavicsok elégedetlenül csikorogtak az atya cipője alatt.

 – Laudetur Jesus Christus! – köszöntötte Patrick, amit belépett a sekrestye ajtaján.

 – In aeternum! Amen.

  Patrick atya egyetlen pillantása mindent elárult, Dani atya szavak nélkül is megértette, hogy talán mindenki mást meg tud téveszteni nyugodtnak tűnő viselkedésével, de barátját nem. Szégyellte magát és szégyellte ezt a helyzetet, már éppen szóra nyitotta volna a száját, ám Patrick atya fejével nemet intett.

 Nagy hiba volt visszajönni.

 

*

 

 A gondolat pedig csak még inkább igazolást nyert, amikor a pap először meglátta Gittát. Mary Theresa nővér megállt az ajtóban, hogy néhány szót válthasson Ágnes nővérrel, az atya pedig könnyedén átnézhetett a fejük felettük.

 A lány ugyanott ült a tanteremben, mint régen. Csak most szép arca mosolytalan maradt s tekintetét előre szegezte a tábla irányába. Dani atya gyomra összeszorult, legszívesebben sarkon fordult volna. Végül Gitta mégis feléjük pillantott ugyan, de a papra rá sem nézett. A férfi tudta, és megértette, hogy haragszik rá a lány. Ettől viszont nem szenvedett kevésbé.

 – Van ott néhány szék, kérem, foglaljanak helyet, atyám – mondta Ágnes nővér kedvesen és a tanterem hátulja felé mutatott.

 A pap bólintott és előre engedte az apácákat, hadd válasszanak maguknak ülőhelyet. A tenyere izzadt és hatalmas gombócot érzett torkában. Mary Theresa nővér még feltett néhány kérdést az órakezdés előtt. Az atya igyekezett a tőle telhető legnagyobb türelemmel válaszolgatni, de tekintete óhatatlanul el-elkalandozott az ablak melletti második pad irányába. Gitta haja szoros kontyba volt tűzve s így rálátást engedett karcsú nyaka, finom vonalára. A pap nem bírt betelni a látvánnyal, mégis inkább visszatért Mary Theresa nővér ráncos, vékonyka arcához. Figyelmesen hallgatta a megjegyzéseket, az idős apáca szürke, józan tekintete megnyugtatta felborzolt érzékeit.

 Mindenesetre erősen megkönnyebbült, amikor az óra végeztével kiléphetett a teremből. Zúgott a feje és kiszáradt a torka. Az atya hebegve mentette ki magát Mary Theresa nővérnél és sietősen végignyargalt a folyosón. Semmi kedve sem volt részt venni azon a megbeszélésen, amelyet Agáta nővér tartott a következő órában. Úgy döntött, inkább a könyvtárban olvasgat egy kicsit.

 A terembe lépve barátságos mosollyal üdvözölte Rozália nővért.

 – Jaj, atyám, az ég küldte! Egy negyed órára fel kellene szaladnom Agáta nővérhez. Megtenné, hogy addig itt marad helyettem?

 – Boldogan – felelte mosolyogva az atya.

 Rozália nővér pedig sűrű hálálkodások közepette elrohant. Az atya megkerülte a pultot és leült a forgószékre. Egészen leeresztette, így csak a feje búbja látszódott ki. Az asztalról elvette az első keze ügyébe akadó könyvet és lapozgatni kezdte.

 – Biztos, hogy nem haragszol Kisfecó miatt?

 – Ugh, ne legyél már ilyen lökött! Mondtam, hogy örülök nektek.

 Az atya kis híján elejtette a könyvet, amikor meghallotta Gitta és Sári hangját.

 – Ez sokat jelent nekem. Hidd el, nem akartam titkolózni!

 – Nyugodj meg – halkította le hangját Gitta.

 A léptek megszűntek.

 – Ezt a hármat kérem szépen – mondta a lány közömbösen.

 Dani atya felnézett, Gitta szeme elkerekedett a döbbenettől.

 – Bocsánat – dadogta.

 Sári elmosolyodott.

 – Dicsértessék, atyám!

 Az atya talpra ugrott és megigazította gallérját.

 – Gitta, kikölcsönöznéd ezt nekem? Most jut eszembe, megígértem Pirinek, hogy elmagyarázom a matekot.

 Sári a barátnője kezébe nyomta a könyvet és már ott sem volt. Az atyával ritkán fordult elő, hogy megkukult az idegességtől, de ez pontosan az a pillanat volt. Csak leplezetlenül bámulta a lányt és érezte, hogy a zavartól egyre vörösebb az arca. Hallotta, ahogy a fülében dörömböl a vér, miközben Gitta csak nézte őt, zöld szemében ezernyi érzés kavargott.

 – Majd visszajövök később – nyögte ki a lány elbicsakló hangon. S már távozni készült.

 – Ne, várj!

 Az atya kétségbeesetten próbált úrrá lenni zavarodottságán, amíg Gitta a bosszúságtól enyhén összepréselt szájjal, némán várta, hogy a férfi befejezze a mondandóját.

– Nagyon jól szerepeltél a bemutatóórán.

 Gratulálok Komáromi Dániel, jó nagy hülye vagy! Ezt mind képes voltál kinyögni? – dühöngött magában a pap.

 Gitta összeráncolta homlokát.

 – Hát, köszönöm, atyám.

 A lány az „atyám” szót külön kihangsúlyozta.

 – A fenébe is, Gitta sajnálom! – szakadt ki belőle végre a vallomás.

 – Én már nem.

 Az atyát lesújtotta a lány hangsúlya és arckifejezése. Legszívesebben átugrott volna a pulton, hogy a karjába zárhassa Gittát. A lány parfümjének illata mágnesként vonzotta érzékeit.

 – Szeretnék beszélni veled, de nem itt.

 Gitta mintha egy pillanatra elbizonytalanodott volna, a padlót bámulta és idegesen tördelte kezét. Az atya kiszúrta, hogy a lány nem viseli a gyűrűt, de jobb kezének gyűrűsujján halványka vonal látszódott.

 Tehát nemrég vehette le.

 A férfi tekintete a lány nyakára vándorolt. Gitta nem viselte a nyakláncot sem.

 – Nincs miről beszélnünk. Nyugodjon meg, atyám jól döntött akkor.

 – Gitta, én még mindig… – hebegte, de a lány nem engedte, hogy befejezze a mondatot.

 – Ennek, semmi értelme! – csattant fel a lány s ujjbegyével megsimította nyakát, mintha csak bele akart volna kapaszkodni nyakláncába. – Van valakim.

 Bármiben is reménykedett eddig az atya, az most végképp veszni látszott, válla meggörnyedt e két szó hallatán.

 – Csak nem Borovich Olivérről beszélsz? – kérdezte s tekintetét a lányéba fúrta. Hangja szinte parázslott a fojtott indulattól.

 Gitta önkéntelenül is hátrahőkölt a döbbenettől.

 – Atyám, önnek semmi joga kérdezősködni! Miből gondolja?

 – Tudom és kész – vágott vissza az atya, rettentően idegesítette, hogy Gitta makacsul átváltott magázódásra. – Menj csak, valóban nem tartozol nekem magyarázattal. Majd rájössz, mekkora hibát követsz el.

 A férfi hangja megbicsaklott és egész testében reszketett a dühtől. Gitta arca is paprikavörös színt öltött és ajkait továbbra is szorosra zárva tartotta.

 – Nem, nem Ön küld el, én megyek el, mert nem hallgatom egy perccel sem tovább!

 Az atya torkára forrt a szó. Tehetetlenül nézte az indulatosan távozó lányt. Gitta annyira feldúlt volt, hogy nem vette észre az éppen belépni készülő Rozália nővért. Kis híján egymásnak ütköztek.

 Dani atya szó nélkül otthagyta a ledöbbent Rozália nővért és meg sem állt a szobájáig. Bezárkózott és letérdelt ágya elé, fejét a paplanba fúrta.

 – Igazi barom vagyok! Az otthonom ott van, ahol a szívemet hagytam, mi? Mégis mit képzeltem?  

 

*

 

 Az atya képtelen volt tisztán gondolkodni, amíg tudta, hogy Gitta csak egy karnyújtásnyi távolságra tartózkodik tőle. Igyekezett minél kevesebbet járkálni a folyosókon, Gittáék tantermét pedig megrögzötten elkerülte. Gépiesen végigcsinálta a minden napi programot. S végül péntek délben felszállt a két nővér társaságában az Írországba tartó repülőre.