Részlet a negyedik fejezetből

 

Szürke felhők

 

 

 A repülőgép esőcsepp pöttyözte ablakából csak az összemosódott sirályszürke felhőpamacsokat lehetett látni. Dani atya hálát adott, hogy a mellette ülő két levendula szagú, idős apáca már az út elején jótékony álomba szenderült. Így nyugodtan átadhatta magát fel-feltörő, zaklatott gondolatainak. Nem érte váratlanul, hogy vissza kell térnie egy rövidke hétre a Szent Orsolyába, hiszen már nyár óta tudta. Kár szépíteni, meg nem is nagyon lehetett, leginkább a Gittával való találkozás aggasztotta. Nem tudta elképzelni, miként fog viselkedni vele a lány. Egészen addig a pillanatig, amíg a repülő fel nem szállt a szürke felhők fölé azt gondolta, helyén kezeli a helyzetet és nem éri lelki megrázkódtatás a viszontlátás miatt.



Harmadik fejezet

A beiratkozás

 Az egész házat betöltő szalonnás tojás illatára ébredni a legjobb dolog, ami csak egy ócska hétfő reggelen történhet veled.

 Gitta mosolyogva nyújtózott egyet, kontyba csavarta kócos tincseit, majd magára kanyarította köntösét. Ásítozva baktatott le a lépcsőn és egyenesen a konyha felé vette az irányt.

 Péter a tűzhely előtt foglalatoskodott. Elmosolyodott, amikor megfordult és meglátta Gittát.

– Jó reggelt, kicsim! – köszöntötte lányát és puszit nyomott a homlokára. – Ma mész beiratkozni az írótanfolyamra, igaz? Olyan büszke vagyok rád!

– Köszi, apa, de mi ez a lazaság? Nem vasárnap van – nézett végig apján, aki pólóban és rövidnadrágban volt a szokásos öltöny helyett.

 Péter a megterített asztal közepére tette a serpenyőt és kezét a kötényébe törölte.

– Anyád még nem kelt fel?

– Hallottam valami mocorgást a fürdőből, szerintem, mindjárt itt lesz.

– Kávét?

– Igen, de megcsinálom én.

– Szó sem lehet róla. Szabadnapos vagyok. Ma én gondoskodom rólatok – kacsintott.

 Gitta nem ellenkezett tovább szívesen elfogadta a gőzölgő csészét. Ancsi ásítozva battyogott be a konyhába. Átkarolta férjét és szorosan hozzásimult.

– Mi ez a terülj-terülj asztalkám? Ünnepelünk valamit? – Eltaláltad. Téged ünnepellek, remélem, nincs ellene kifogásod.

 Ancsi elsápadt és megkapaszkodott férje karjában.

–Nem is örülsz? Annyi mindent terveztem mára.

– De igen, csak olyan rosszul aludtam.

– Majd a kávé helyreráz, meglátod – mondta vidáman és a székhez tessékelte Ancsit. – Ülj csak le.

 Amint Péter a felesége elé tette a csészét a nő arca krétafehérré változott. Ancsi a szája elé kapta kezét, majd a mosogatóhoz ugrott és öklendezve hajolt fölé. Péter a felesége mögé lépett és gyengéden simogatta az asszony hátát, amíg az jobban nem lett. Gitta összeszorult torokkal figyelte a jelenetet.

 Istenem, ugye nem kezdett el megint inni?

 Péter a székhez támogatta feleségét.

– Jobban vagy? Mi baj van?

– Fogalmam sincs – felelte Ancsi erőtlen hangon. – Talán valami vírusfertőzés.

 A férfi megsimogatta Ancsi haját.

– Azt hiszem, inkább visszafekszem. Nagyon szédülök. – Segítek – mondta aggodalmasan Péter, átkarolta Ancsit és Gittára pillantott.

 A lány egyedül maradt a kétségeivel, szemét elfutotta a könny.

 Ezt nem fogom kibírni.

*

 Gitta gyomra még mindig remegett, Keserű atya latin órája pedig szintén nem dobta fel lelkiállapotát.

– Idén sem pályázik az az év tanára díjra – suttogta Sári.

 Gitta elvigyorodott, amint a tanári asztalnál összepréselt szájjal ülő, naplót lapozgató papra pillantott.

– Mindenki nyissa ki a könyvét és a füzetét. Lendvai, kérem, olvassa fel a házi feladatát.

 A lány a papra függesztette tekintetét, miközben magában sűrűn „baszkizott”. Érezte, ahogy arcát elfutja a pír.

– Nem készítettem el. Elfeledkeztem róla, atyám – felelte egész halkan.

– Nem készítette el? Elfeledkezetett róla?

 Halszemével a lányra meredt, hangja csöpögött a gúnytól.

– Akkor talán, fáradjon ki a táblához a könyvével együtt. A könyvét azért elhozta, ugye?

 Kabbe! Miért kell nekem mindig bulizás után latinból felelnem?

 Hóna alatt a könyvével, elszánt arckifejezéssel kikászálódott a padjából. Akaratlanul is elmosolyodott, mert eszébe jutott Dani atya, nála azért sokkal jobb volt felelni, még akkor is, ha azon a bizonyos napon szimplán kiszúrásból hívta ki a táblához.

– Örülök, hogy jól szórakozik – vakkantotta oda Keserű.

– Sajnálom atyám, eszembe jutott valami.

 Keserű valamilyen érthetetlen megfontolásból nem tett újabb gúnyos megjegyzést, viszont addig szekálta Gittát, amíg az egész szöveget le nem fordította és fel nem írta a táblára.

– Nos, kedves Lendvai, erre kap egy nagyon halványka hármast, a házi feladat hiányért pedig egy egyest. Menjen vissza a helyére és megkérem, fordítson több időt a tanulásra és kevesebbet az álmodozásra.

 Akkor még egyszer kabbe, Keserű a változatosság kedvéért.

  Gitta már hallotta anyja hangját a fejében visszahangozni: – „Én megmondtam!” Bár ő maga sem volt elragadtatva a teljesítményétől, de azért remélte, még ha vért izzadva is, de talán félév végére kijavíthatja a latin jegyét.

 Még a magyar óra elején is bosszankodott az elfelejtett házi feladata miatt. Ágnes nővér mosolyogva ült le a tanári asztalhoz.

– Mielőtt továbbmennénk a tananyaggal, valamit szeretnék megosztani veletek. Jövő hét hétfőn ellátogat iskolánkba az írországi Szent Brigitta leányiskola igazgatónője, Mary Theresa nővér. Még a nyáron a két iskola megállapodást kötött egy cserediák programról. A második félévtől érkeznek iskolánkba az ír diákok. Mary Theresa nővér kerek egy hetet tölt majd itt és több tanórát is megtekint, az egyik ilyen bemutatóóra a ti történelem órátok lesz velem, természetesen angol nyelven.

 Gittát összerezzent, mint akit oldalba böktek, nagyot nyelt és igyekezett megőrizni hidegvérét.

– A jegyzetet elkészítettem és lefénymásoltam – mutatott az asztalán lévő papírkupacra. – Senkinek nem kell idegeskednie, nem feleltek, de néhány kérdést majd felteszek belőle, csak szeretném, ha mindnyájan felkészülnétek. Gitta, kérlek, oszd ki mindenkinek! – fordult kedvesen tanítványa felé az apáca.

 A lány nem emlékezett pontosan mit makogott feleletként, automatikusan felemelkedett székéről és magához szorította a papírköteget.

 Ennél idétlenebb, nem is lehetnék. Biztos lesír az arcomról, milyen nyomorult vagyok – gondolta bosszúsan.

 Sári szomorúan rámosolygott barátnőjére, pontosan tudta, mire gondol Gitta.

– Ne legyél, már ilyen ütődött! – suttogta neki Listeri, amikor az ő asztalához ért.

*

 Gitta erősen markolta a kormányt és elszántan a forgalomra összpontosított.

– Mindjárt kitéped a helyéről – jegyezte meg Listeri miközben mutatóujjával a kormány felé bökött.

– Te nem tépnéd? Idegesítően józan vagy.

– Realista vagyok, nem tehetek róla.

– Én meg egy hülye holdkórós, tudom – felelte bosszúsan Gitta.

– Egyáltalán nem biztos, hogy ő is eljön. Más is kísérgetheti Mary Theresa nővért.

– Remek. És most mit tegyek? Talán kérdezzem meg Ágnes nővért?

– Ma különösen bosszantó vagy – felelte Listeri, ahogy az előttük sorjázó autókat figyelte. – Te tudod. Ez a Dani atya mondakör már réges-rég meghaladja a felfogóképességemet.

– Ez övön aluli volt.

 Listeri kezébe temette arcát és nagyot sóhajtott.

– Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, de tényleg semmit. Szaggasd csak a ruhád, ameddig jól esik.

 Gitta nem felelt semmit. Dacosan összeszorította ajkát és kelletlenül ugyan, de belátta, Listerinek megint igaza van. Ha Dani bármit is akart volna tőle, akkor megkereste volna az elmúlt másfél évben, de nem tette. – A francba is, Lis! Utálom, hogy mindig igazad van – fújtatott dühösen.

– Köszönöm, Istenem! – zárta rövidre a témát Lis és barátnőjére vigyorgott.

 Eszméletlen, hogy a legnagyobb felismerések bármikor fejbe találhatják az embert – jobb esetben még épp idejében – merengett Gitta. Indexelt és balra fordult, szerencséje volt, mert viszonylag hamar talált parkolóhelyet. Ahogy kikászálódtak az autóból megcsapta őket az aszfaltból sugárzó meleg, a levegő nehéz volt és ragadós. Gitta felnézett a régi bérház napfénytől vibráló, piszkos okkerszín homlokzatára. Összemosolygott Listerivel, tudta ebben a pillanatban ugyanarra gondolnak.

 Lis belekarolt Gittába és együtt léptek be a kapun. A meleg még inkább felerősítette a régi bérház belső udvarának doh és szemétszag elegyét.

– Ugye, az elsőre megyünk? – fordult Gitta Listeri felé. – Nem egészen – mondta Listeri miközben a „lift nem üzemel” táblára mutatott.

 Kettesével szedték a lépcsőfokokat a második emeletig, amint felértek a körfolyosón balra az első lakás volt az iroda, ahol a tanfolyamot tartották. Az ajtó nyitva volt. Egy vörös hajú lány ült az előszobában, könyvvel a kezében. Ahogy felnézett a lányokra halkan köszönt nekik és az első ajtóra mutatott.

– Ott lehet beiratkozni – mondta megelőzve a kérdezősködést.

 Lis ment előre, szokásához híven. Gitta még bekukkantott a másik ajtón a tanterembe, a hallgatók közül már jó néhányan bent ültek és beszélgettek. Tetszett neki a hely és titokban nagyon örült, hogy mégis jelentkezett a tanfolyamra.

 Tóth Csaba mosolyogva üdvözölte a lányokat, és egyből Listeri papírjaiért nyúlt.

– Rögtön jön a kollégám – mondta Gittára nézve.

 A lány nyelt egyet és kibámult az ablakon. A c alakú íróasztalnak támaszkodott.

– Itt is van! Hadd mutassam be a lányokat, mindketten a Szent Orsolyába járnak.

 Gitta megfordult és annyira meglepődött, hogy még levegőt venni is elfelejtett.

– Ő Borovich Olivér, Komáromi atya unokatestvére.

 Így már minden világos! Azért volt olyan ismerős az arca, mert Dani atya rokona.

 Amíg Gitta csak állt lázasan zakatoló aggyal, Listeri bemutatkozott a fiúnak, majd félszemmel barátnőjére sandított.

– Szia, Lendvai Gitta vagyok – nyögte ki végül nagy nehezen, amint kezét a fiú tenyerébe helyezte.

– Szia, Gitta, mi már találkoztunk, ha nem tévedek.

– A Dominóban – hebegte a lány leginkább csak magában, miközben a fiú csokoládébarna színű szemeiben lévő apró kis aranyokker pöttyöket tanulmányozta. Elvörösödött, amikor tudatosult benne, hogy továbbra is fogja a fiú kezét, s még mindig leplezetlenül bámulja. Zavartan Listeri és Tóth Csaba felé fordult, de megkönnyebbülten látta, hogy ők ebből a jelenetből semmit sem vettek észre. Barátnője éppen a szülői nyilatkozatot kotorta elő táskájából, a férfi pedig a számítógép fölé hajolva gépelte a lány adatait. Lassan elhúzta enyhén bizsergő jobb kezét s a papírjait Olivér felé nyújtotta. A fiú elmosolyodott, elvette az iratokat és leült az íróasztal mögé. Gitta tekintetével követte Olivér minden mozdulatát. Amíg a fiú energikusan püfölte a klaviatúrát, a lány azon töprengett, mitől olyan vonzó Borovich Olivér.

 Talán a fehér póló és a kék farmer teszi. Vagy az, hogy hellyel-közzel valóban emlékeztet Dani atyára.

 De első, illetve második benyomásra egészen más karakternek tűnt, mint a pap. Mindenesetre lesz néhány hónapja, hogy erre a kérdésre választ kapjon. Lopva Listerire pillantott. Barátnője ajkán mosoly bujkált, Gitta sóhajtott egyet és megvonta vállát.

 A sors remek humorérzékkel rendelkezik.

*

  Miután letudták a beiratkozást még maradt bő fél órájuk az előadás kezdetéig. Listeri minden teketóriázás nélkül karon ragadta Gittát és szabályosan kivonszolta a folyosóra.

– Azért, ez több mint vicces – jegyezte meg Lis miközben árgus szemekkel vizslatta barátnőjét. Gitta nem felelt semmit, csak belekotort táskájába és cigarettát húzott elő.

– Fogalmam sincs, mire gondolsz – felelte sejtelmes mosollyal arcán s meggyújtotta cigarettáját.

– Az újabb Borovich leszármazottra gondoltam.

– Ja, hogy ő. Mondd, Lis, neked kicsit sem volt ismerős?

– Hát, kicsit emlékeztet az atyára, az arcvonásai egész hasonlóak, de jóval alacsonyabb és zömökebb.

– Pedig már te is találkoztál vele.

 Listeri kivételesen értetlenül meredt Gittára.

– Ő az a srác a Dominóból a srác a lépcsőről, akibe véletlenül belekapaszkodtam, és aki utána olyan kitartóan bámult a bárpultnál.

 Lis felnevetett.

– Most már minden világos. Nézd csak, ott áll a kis vörössel az ajtónál. Odamegyünk hozzájuk? Hátha megtudunk valamit Dani atyáról.

– Haha, nem!

– Te elpirultál!

– Oké, Lis, szerintem fejezzük be. Már lebeszéltél Dani atyáról. Most mit érdeklődjek felőle Olivérnél? Nem.

– Ha te nem, akkor majd én – felelte vigyorogva. – Ne fordulj meg, éppen ide tart!

 Gitta elkerekedett szemmel bámult barátnőjére.

– Ti tényleg a szűzképzőbe jártok?

 A lány még levegőt sem mert venni, amint meghallotta a Olivér hangját. Oldalra sandított a fiú közvetlenül mellette állt meg, szemében huncut fény csillogott és egyenesen Gittának címezte mondanivalóját.

– Szűzképző? – kérdezett vissza Lis gunyorosan. – Neked fogalmad sincs milyen egy lányiskola, igaz?

 Olivér szabályos, hófehér fogai kivillantak szépen ívelt ajkai közül, amint elnevette magát, szemmel láthatóan imponált neki Lis pimasz vagánysága.

– Nocsak, mesélj, hallgatlak! – vágott vissza.

 Gitta nagyot szippantott cigarettájából és legszívesebben világgá futott volna, de lábai nem engedelmeskedtek.

– Szeretnéd, mi? Mi van az unokatestvéreddel? Rég nem hallottunk róla semmit.

– Óh, Szent Dani? Nem vagy szívbajos, egyből a lényegre térsz.

 Listerinek a szeme sem rebbent, Gittának viszont kiesett a cigaretta a kezéből. Sietősen lehajolt érte, felvette és a szemetesbe dobta. Még véletlenül sem mert Olivérre nézni.

– Ha jól tudom, vasárnap érkezik Magyarországra – felelte végül. – Hiszen pont a ti iskolátokban fogja kísérgetni a Szent Brigitta vezetőjét. Nem is tudtátok?

 Ó, te jó ég! – gondolta Gitta még mindig a szemetes felé fordulva. Érezte, hogy nyakától a feje búbjáig elönti a pír. – Hát eljön!

 Vett egy nagy levegőt, aztán visszafordult a többiek felé.

 Eljön, csak nem miattad. Jön, mert ez a feladata.

– Látom, Gitta meglepett a hír – mondta Olivér a lány felé fordulva. – Elvitte a cica a nyelved?

 A lány összerezzent attól, ahogy a fiú kiejtette a nevét. Volt a hangsúlyában valami, amitől egy pillanatra összeugrott a gyomra.

– Jaj, hát ez nagyon aranyos! – kacagott fel, de tekintete gúnyosan megvillant. – Nem akartam megzavarni a szócsatátokat, olyan jól szórakoztam rajta.

 Olivér meglepetten pislogott.

– Nekünk csak annyit mondtak, hogy a Szent Brigitta vezetője, az a Mary Theresa nővér ellátogat hozzánk, de rajta kívül senkit sem említettek meg külön név szerint. Nem tudhattuk, hogy Komáromi atya is eljön – folytatta közömbös hangon, szándékosan az atya vezetéknevét használva.

 Gitta azonban ismét zavarba jött, mire mondandóját befejezte. Olivér pillantásától enyhén megremegett lába.

– Mit szólnátok, ha az előadás után meginnánk valamit a szemközti kávézóban?

 Gitta automatikusan a fejét ingatta miközben Listerire nézett.

– Egy szavát se higgyétek! – lépett oda hozzájuk nevetve a vörös hajú lány. Megveregette Olivér hátát és mosolyogva nézett a lányokra. – Egyébként Janits Fanni vagyok.

*

 Az előadás után mégiscsak a kávézóban kötöttek ki. Négyesben ücsörögtek egy kis asztalnál a félhomályban és a házi feladatról beszélgettek. Novellát kellett írniuk szombatra, szabadon választott témában.

 Listeri és Fanni egyből megtalálták a közös hangot, minden felhozott témában megvolt a véleményük és csak úgy repkedtek a kreatívabbnál kreatívabb ötletek. Gitta viszont zavarban volt, még nem engedett fel az új társaságban. Hagyta Olivért beszélni. Feltűnt neki, hogy a fiú igen tájékozott a kortárs művészetek területén és az is kiderült, ő szerkeszti Boró álnéven a Zugligeti Újság művészeti rovatát. Éppen készülő regényéről, meg a diplomamunkájáról tartott beszámolót, amikor hirtelen megjegyezte:

– A hétvégén lesz egy fotókiállítás a Ludwig Múzeumban. Van kedved eljönni velem?

– Csak ketten mennénk? – kérdezte óvatosan.

 Olivér elmosolyodott.

– Igen. Talán baj? Fanni nem ér rá sajnos.

– Nem, persze, nem baj – vágta rá talán túlságosan gyorsan Gitta.

– Egyedül nem olyan jó, szeretem, ha valakivel meg tudom beszélni a benyomásaimat.

  Gitta megkeverte kávéját és fogalma sem volt, mit feleljen a fiúnak. Olivér olyan ártatlanul tálalta a meghívást, hogy nem talált benne semmi kifogásolhatót. Aztán eszébe jutott a két lány, akikkel a diszkó előtt látta Olivért.

– Még nem tudom, mi lesz a vasárnapi programom.

– Vagy csak nem akarsz szemtől-szemben nemet mondani – felelte miközben fogva tartotta a lány tekintetét.

 Gitta óhatatlanul is kissé összébb húzta magát a széken.

– Ha ez tényleg így lenne, akkor most biztos nem ismerném be neked.

– Nem is kell semmit sem mondanod, a testtartásod elárul mindent.

– Oh, persze, hiszen te kommunikáció szakra jársz, előtted nyitott könyv vagyok.

 Gittát bosszantotta, hogy hangja egy árnyalatnyival gunyorosabban csengett, mint szerette volna.

– Nem egészen – mosolyodott el –, éppen az a bosszantó benned, hogy túl bonyolult léleknek tűnsz. Szerintem sok sebet takargatsz. Miért olyan nagy baj, ha néhány csontváz kiesik a szekrényből?

 A lány nagyot kortyolt kávéjából, időhúzás céljából. Mélyen a fiú szemébe nézett és megvárta, amíg a langyos folyadék végiggördül nyelőcsövén.

– Bonyolult lélek? – kérdezett vissza. – Néhány órás ismeretség után nem fogom elmesélni az életemet neked.

– Kár, pedig roppant kíváncsivá tettél. Gyere el velem a kiállításra, szeretnélek jobban megismerni.

 Olivér közel hajolt Gittához és egészen halkan súgta oda az utolsó mondatot. A lány nyelt egyet, érezte, amint a libabőr végigfut alkarján.

– Nagyon jól csinálod, olyan vagy, mint Al Pacino a… – Az Egy asszony illatában? – vágott közbe Olivér.

– Az ördög ügyvédjében.

– Ott a pont, Boró! – nevetett fel Fanni és Gittára kacsintott. – Tudod mit? Elmegyek veled.

– Lemondanál miattam a családi ebédről?

– Nehéz szívvel, de érted, a barátomért megteszem. Talán András is eljön.

 Olivér kuncogni kezdett.

– Ez egyre jobb.

 A fiú hátradőlt székén és Fannira nézett. Gitta másodperc töredékéig úgy érzékelte, hogy szomorúságot lát megvillanni Olivér tekintetében.

*

 Este mikor már elcsendesedett a ház, végigdőlt ágyán és a laptopján zenét hallgatott. Az aznapi történéseken tűnődött, miközben a Facebook-ot böngészte. Az ismerősnek jelölések ikonja pirosan világított. Gitta rákattintott. Olivér küldte a felkérést. A lánynak összeszorult a gyomra, de aztán nagyot sóhajtott és úgy döntött, majd holnap visszajelöli.

 Mára éppen elég volt a Borovich leszármazottakból.