Hetedik fejezet

 

December

 

 Gitta kezdett elégedettebb lenni a sorsával. Családja is lehiggadt. Ancsi túljutott a kezdeti nehézségeken és egyre jobban viselte a terhességet. Gitta egész jól kijött vele. Néha már képesek voltak normálisan beszélgetni egymással, a lány mindig elmosolyodott, amikor édesanyja gömbölyödő pocakjára pillantott. Kiderült, hogy Ancsi ismét kislányt vár. Két hónap kemény munkájának köszönhetően latinból végül javított, lemondott Patrick atya spanyol nyelvóráiról, így Carlos továbbra is arra kényszerült, hogy angolul beszéljen unokatestvérével. Mostanában Carlos élénken érdeklődött a magyar egyetemek után, komolyan fontolóra vette, hogy cserediákként legalább egy évet eltölt Magyarországon. Ezért gyakran írt Gittának levelet, s néha felhívta telefonon. A lány örült neki, hogy a „semmiből” hirtelen lett egy hasonló korú rokona, akivel még az angolt is gyakorolhatta. Végül visszament a szépírói tanfolyamra Olivér és Listeri legnagyobb örömére.

 Emellett gőzerővel készült az érettségire, vészesen fogytak a hónapok. Egy valami azonban nem akart rendeződni lelkében. Dani atyát képtelen volt kiverni a fejéből. Nem tudott túllendülni sem a csalódáson sem azon, amit az atya a legutóbbi találkozásuk során mondott neki. Azon tűnődött, miért vágta a fejéhez olyan dühödten Dani, hogy csalódni fog Olivérben, vajon mit tudhat róla, amit ő még nem. Nem mert megbízni Olivérben, akármennyire is kedvelte. Pedig már vészesen közel került érzelmileg ahhoz, hogy belehabarodjon a fiúba. Tanácstalanságát a fiúval kapcsolatban az is növelte, hogy az elmúlt két hónapban Olivér csendesebb és nyugodtabb oldala is megmutatkozott. Gitta igazán jól tudott együtt dolgozni vele a közös feladatokon, egy-egy elejtett szóból kitalálták egymás gondolatát.

 

*

 

 Gitta már jó néhány perce állt a ház előtt, kicsit bosszankodott, hogy jóval korábban ért Olivérhez a megbeszélt időhöz képest. Még csak délután fél három volt, s háromra beszélték meg a találkozót. Azzal is tisztában volt, hogy Lis biztosan késni fog, mert most intézi a karácsonyi ajándékvásárlást Pirivel együtt. Azon tűnődött vajon Fanni itt lehet-e már. Nem szeretett volna elsőként érkezni, viszont iszonyatosan fázott az autóban, annak ellenére, hogy maximumon ment a fűtés. Sapkáját jól a fejébe húzta, sálát pedig szorosan a nyaka köré tekerte, amikor kiszállt a kocsiból. Még rágyújtott egy cigarettára, szándékosan húzta az időt, abban reménykedett, hogy nemsokára feltűnik Fanni az utcában. Valami esővel kevert hódarát hordott a szél, Gitta szeme, szája megtelt vele. A cseppek ráhullottak cigarettájára, ami végül teljesen átnedvesedett, bosszúsan a csatornába hajította, s elhatározta, egy percet sem hajlandó a szabadban tölteni. Sietősen a kapuhoz lépdelt, éppen a kaputelefonon böngészte a neveket, amikor egy lány olyan lendülettel tépte fel az ajtót, hogy Gitta majdnem szívrohamot kapott.

  – Bocsi! – mentegetőzött mosolyogva a lány.

 Gitta visszamosolygott és belépett a folyosóra. Olivér egy négyemeletes, lapos tetős, lift nélküli bérházban lakott a belvárosban, csak néhány utcára attól, ahová tanfolyamra jártak. Gitta szorgalmasan birkózott a lépcsőkkel, a mozgástól kezdett rámelegedni a kabát, lazított egyet sálján és kigombolkozott. A lány megállapította magában, hogy ha már felújították és ilyen szépen kifestették a falakat is, nyugodtan beruházhattak volna egy liftre is. A negyediken szusszant egyet, még egy kisebb lépcsősor vezetett fel a tetőtérhez, ahol csak egyetlen lakás volt. Minden lépéssel egyre nőtt idegessége, amikor végre felért a barna faajtó elé nagyot szusszantott és némi tétovázás után becsöngetett.

  – Ó, micsoda kellemes meglepetés! – vigyorodott el Olivér.

  – Kicsit hamarabb ideértem – hebegte. – Remélem, nem zavarok.

 Gitta fülig pirult a félmeztelen fiú látványától. Szemmel láthatólag, Olivért viszont cseppet sem zavarta a helyzet, ráérősen vette fel pólóját.

  – Akkor bejössz? – érdeklődött a fiú hamiskás félmosollyal az arcán.

 A lány félszegen lépett be a lakásba, szíve a torkában dörömbölt.

 Ennyit a közömbösségről meg a kételyekről! A testem pontosan tudja azt, amiről az agyam próbál lebeszélni.

 Fejét enyhén lehajtotta, hogy pirulását elrejtse. Olivér kivette a lány kezéből a kabátot és felakasztotta.

  –Vártam volna még lent a kocsiban, de genyó idő van – fecsegte miközben csizmája cipzárjával bajlódott. Affene! Megint beakadt!

  – Szabad? – kérdezte s a lány elé térdelt, bal kezével megfogta Gitta vádliját a másikkal pedig a cipzárt próbálta engedelmességre bírni. A lány meg sem mert mukkanni, némán tűrte a procedúrát. Olivér érintése égette a bőrét még a nadrágon keresztül is. A fiú feje búbjáról az előszoba tükörre téved tekintete. Szomorúan konstatálta, hogy ennél vörösebb nem is lehetne az arca.

  – Kész! Belehúztad a bélést – mondta elégedetten s a cipős szekrényre támaszkodva felállt. A pillanat töredékéig némán farkasszemet néztek egymással. Gitta érezte a fiú meleg leheletét az arcán, olyan közel álltak egymáshoz. A lány hátrált egy lépésnyit és kibújt a csizmájából. Olivér tekintete követte Gitta minden mozdulatát. A lány díjazta, hogy fiú egyáltalán nem nyomul, de még így is akadtak kínos helyzetek bőven. Végignézett a kis előszobán és az abból nyíló konyhán. A berendezés ízléses volt és meglepően nagy rend uralkodott.

  – Szép lakás – mondta.

  –  Kávét?

  – Köszönöm, az jólesne. Hoztam rágcsálnivalót.

 Gitta válltáskájából egy csomag kekszet vett elő és a fiú kezébe adta.

  – Hmm… csokis, ez a kedvencem. Nézz körül nyugodtan – mondta és a nappali felé mutatott.

 Gitta megkönnyebbülten lépett be a nappaliba, amely szemlátomást hálószobaként is funkcionált. Gyorsan elkapta tekintetét a franciaágyról. Elfojtott egy kis mosolyt, eszébe jutott, amit nem régen olvasott az ágyakról. A cikk a fekhelyek méretét illetve tulajdonosaik személyiségét állította párhuzamba. A szemközti sarokban lévő bokszzsák és evezőpad, pedig részben magyarázatot adott Olivér kitűnő kondijára. Gittát leginkább a falon lévő számtalan bekeretezett fotó érdekelte. Azt már tudta, hogy a fiú szeret fotózni, de ezek leginkább családi fényképek voltak. Egyből kiszúrta az egyiken Dani atyát. Ezt a képet már látta, amikor Balatonon töltötte a férfivel azt az egy napot. Négyen álltak a ház előtt. Az atya, Olivér, egy lány, aki nagyon hasonlított Olivérre, és Tamás, Dani bátyja. Mindnyájan éppen csak kamaszodtak és rém nevetségesen festettek retro ruháikban, esetlenül hosszú, sovány végtagjaikkal.

   – Elég idétlenül néztünk ki. Látom, jól szórakozol rajtunk. Majd megemlítem Daninak is, hogy milyen bájos kis tanítványa van – suttogta a fiú s egészen közel lépett Gittához.

   – Nem hiszem, hogy különösebben érdekelné a véleményem – nevetett fel idegesen s Olivér felé fordult.

  – A kávéd, ahogy szereted – mondta és a lány felé nyújtotta a gőzölgő csészét.

 Gitta nem akarta látni a fiú tekintetét, inkább visszafordult a képekhez.

  – Nagyon helyes ez a kisfiú itt veled. Ő kicsoda?

  – A kisfiam, Zolika.

   Pfff! Bakker! 

 Gitta úgy meglepődött, hogy majdnem kiesett a kezéből a csésze.

  – Nincs kedved leülni? – kérdezte Olivér időt hagyván a lánynak, hogy magához térjen az első döbbenetből. Gitta a kanapéhoz egyensúlyozott és leült Olivér mellé.

  – Sosem említetted, hogy van gyereked.

 Olivér vállat vont.

  – Valahogy sosem került szóba. Húsz éves voltam, amikor született. Akkor már nem is voltunk együtt Grétivel.

  – Aha – bólintott Gitta miközben a szőnyeg mintáját tanulmányozta. Azon töprengett, hogy vajon erre gondolt-e Dani atya, amikor azt mondta, csalódni fog Olivérben. Belekortyolt kávéjába és továbbra sem nézett a fiúra. Gitta hálát adott magában, hogy pont abban a pillanatban szólalt meg a kaputelefon, s véget vetett a kínos csendnek.

 

*

 

 Gitta megkönnyebbült, amikor mindkét lány megérkezett. Elővették a jegyzeteiket és a tételek szerint összerendezték az órák anyagát a januári vizsgára. Elosztották egymás között az utolsó négy óra anyagát, s mindenki bevállalta egy-egy tétel kidolgozását a téli szünetben.

  – Szerinted a hatoshoz nem kellene még ezt a részt is hozzátenni? – bökte oldalba Lis Gittát, aki merőn nézett maga elé. Gondolatai egészen máshol jártak.

  – De, persze – dadogta a lány anélkül, hogy füzetre pillantott volna.

  – Ennyi erővel egy étlapot is nyugodtan az orrod alá tarthattam volna.

 Fanni elvigyorodott Listeri megjegyzésén. Gitta kivette barátnője kezéből a füzetet és gyorsan átfutotta az oldalt.

  – Szerintem, mehet, igen. Te mit gondolsz Olivér?

  – Mutasd, csak! – mondta és a székkel együtt közelebb húzódott a kanapéhoz.

 Gitta a fiú szemébe nézett és igyekezett semleges arckifejezést erőltetni magára. Úgy érezte, mintha víz alá nyomták volna a fejét. Szándékosan titkolta el a gyereke létezését előle és ezt megbocsáthatatlannak tartotta. Vagyis Olivér nem az a független ember, akinek mutatta magát mindvégig. Dühítette, hogy az atyának igaza volt. Még jóformán semmi sem történt közöttük, de máris becsapva érezte magát.

 Olivér röpke oldalpillantást vetett Gittára, ajka enyhén legörbült. A fiú tökéletesen tisztában volt azzal, hogy hibát követett el.

  – Igen, ez jó ötlet, Lis – felelte végül.

 A két lány semmit sem vett észre a kis közjátékból, fogalmuk sem volt arról, mi játszódott le Gitta és Olivér között.

 Gitta igyekezett túllendülni a hallottakon és a lehető legtermészetesebben viselkedni. Szépen haladtak a tételekkel, több mint két órát dolgoztak megállás nélkül. Lis nagyot nyújtózott, kockás inge felcsúszott oldalán.

  – Srácok, nekem már jojózik a szemem, mit szólnátok egy kis szünethez?

 Mindhárman szinte egyszerre bólintottak. Listeri felpattant és kinyújtóztatta elgémberedett lábait. Gitta továbbra is a kanapén kuporgott maga alá húzott lábakkal. Lis a képeket nézegette, Olivér pedig kiment a konyhába kávét főzni.

  – Jé, az ott Dani atya! Haha! De helyes kissrác! – mutatott Olivér és Zolika közös fotójára. – Unokaöcsi? – fordult érdeklődve Fanni felé.

  – Nem, Boró kisfia.

 Lis elhallgatott és Gittára pillantott, aki a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, s csak ült maga elé meredve.

  – Jól vagy, Gitta? – kérdezte Fanni kedvesen s gyanútlanul nézett Gittára.

  – Persze – kapta fel a fejét. – Csak egy kicsit elfáradtam.

 Gitta új erőre kapott a kávétól és a szünet után visszaültek mindnyájan dolgozni. Újabb két óra elteltével azonban lelkesedésük erősen megcsappant. Fanni kezdett el először magyarázkodni, hogy a barátja várja, és mindenképpen haza kell mennie. Aztán Lis is elkezdett fészkelődni a fotelben elunta magát. A tételek nagy részét átvették, tulajdonképpen nem sok dolguk maradt. Gitta pedig alig várta, hogy megnyugtató távolságra kerüljön Olivértől. A három lány készülődni kezdett, összepakolták jegyzeteiket és néhány perc múlva felöltözve álltak az ajtóban. Gitta sután búcsúzott el a fiútól, aki meg akarta ölelni őt, a lány azonban kitért az érintés elől.

 Listeri pedig hiába faggatta Gittát az autóban, barátnője nem volt hajlandó nyilatkozni Olivér viselkedésével kapcsolatban.

  – Nem tudom, Gitta, de szerintem nem volt semmilyen hátsó szándéka. Csak egyszerűen nem került szóba.

 Gitta a piros lámpánál barátnőjére pillantott.

  – Sosem gondoltam volna, hogy neked is vannak naiv pillanataid.

 

*

 

 A lány gyomra összeszorult, tétován nézte a kaputelefont. Olivér neve ott világított a kis táblácskán.

 Talán nincs is itthon, talán lefeküdt aludni – hezitált. Órájára pillantott már elmúlt fél tíz.

  – Hülyeség volt idejönni! – motyogta dühösen.

 A kapu kinyílt. Ugyanaz a lány állt előtte, aki délután beengedte. Egy kis, fekete tacskót húzott maga után pórázon, miközben fél kézzel a kaput fogta.

  – Bejössz? – kérdezte mosolyogva, felismerte Gittát.

  – Azt hiszem, igen.

 Ahogy elindult a lépcsőházban felkapcsolt az automata világítás. Nem sietett mégis szíve egyre gyorsabban pumpálta a vért. Megállt az ajtó előtt és hallgatózni kezdett. Zenét hallott, felismerte Billy Idol, Rebel Yell című száma ment. Tétován az ajtóra tette tenyerét, érezni lehetett a basszus dübörgését. Nyelt egyet, nagy levegőt vett és becsöngetett. Semmi választ nem kapott. Elhatározta, hogy még egyszer megpróbálkozik, aztán elmegy. Kicsit tovább tartotta ujját a csengőn, amikor elengedte már sarkon is akart fordulni, de az ajtó ekkor kinyílt. Olivér lihegve állt ott, csak bokszkesztyűt és sortot viselt. Gitta ösztönösen hátrébb lépett. A fiú elmosolyodott a lány zavarán.

  – Hát te?

 Gitta elnémult a látványtól.

  – Gyere be! – invitálta a lányt.

 A lány nagyot sóhajtott, amint az ajtó bezárult mögötte. Olivér fürkésző pillantást vetett rá. Gitta ajkába harapott és lélegzetvisszafojtva nézte, amint a fiú arcán végigfolyik egy verejtékcsepp. Olivér le sem vette a tekintetét a lányról, amint felé nyújtotta kezeit. Gitta egyből visszazökkent és bár még sosem vett le senkiről bokszkesztyűt, egész gyorsan megszabadította a fiút tőle.

  – Köszi! – kiabálta Olivér túlharsogva a zenét. A fiú ledobta a kesztyűket az egyik konyhaszékre és elindult a nappali felé.

 Gitta továbbra sem mozdult, érezte, amint egy izzadságcsepp legördül a hátán. Nem volt biztos benne, hogy le szeretné venni a kabátját, még akkor sem, ha majd meggyulladt a melegtől. A zene közben jóval halkabb lett. Olivér kikukkantott a nappaliból.

  – Helyezd magad kényelembe, ha gondolod – mondta és ismét eltűnt.

 Gitta vonakodva megszabadult a kabátjától, de a csizmáját magán hagyta a biztonság kedvéért. A konyhába ment és leült az egyik székre, ahonnan belátott a nappaliba. Hallotta amint Olivér a fürdőszobában megereszti a vizet. Megszeppenve várakozott, nem egészen erre számított, amikor nagy dirrel-durral elindult otthonról, azt hazudva csodálkozó tekintetű szüleinek, hogy Sárihoz megy. Fogalma sem volt mit mondjon Olivérnek. Egész úton arra számított, még az ajtóban jól beolvas a fiúnak és elviharzik, de amikor meglátta a félmeztelen Olivért, megkukult, mintha a szájpadlásához ragasztották volna a nyelvét. Szeretett volna azonnal lelépni, de képtelen volt rávenni magát, hogy felemelkedjen a székről. Olivér végzett a fürdéssel és hát nem vitte túlzásba az öltözködést, egy fehér törölközővel a derekán vágott át a nappalin. Gitta egy pillanatra lehunyta a szemét.

  – Szóval, mit tehetek érted? – kérdezte s végigmérte a Gittát, majd tekintete megállapodott a lány arcán. Hanyagul a falnak támasztotta vállát.

 Tényleg, mit is?

 Túl közel állt hozzá a fiú, érezte tusfürdőjének illatát. Résnyire szűkült a szeme, halálra bosszantotta Olivér pimasz magabiztossága. Gombóc szorította el torkát a tehetetlen dühtől. A fiú farkasszemet nézett vele egy pillanatnyi pihenőt sem hagyva a lánynak. Gitta volt a legjobban megdöbbenve, amikor érzékelte, hogy egy könnycsepp csurog végig arcán.

  – Semmit, te játszmázó, seggfej! Viszlát! – sziszegte és felpattant a székről.

 Olivér azonban nem hagyta, hogy a lány csak úgy kisétáljon, Gitta karja után kapott és magához húzta. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy az orruk majdnem összeért.

  – Nem fogok bocsánatot kérni – mondta higgadt hangon és erősen tartotta a lány karjait.

  – Kell a francnak a bocsánatkérésed! – vágott vissza s hátrébb húzódott a fiútól, amennyire csak tudott. Gitta egyre nehezebben szedte a levegőt, s idegességében nyelve hegyével megnedvesítette ajkát.

  – Megmondtam – felelte Olivér, csokoládészínű szeme egészen opálosan fénylett. Gondolkodás nélkül lecsapott a lány ajkára. Gitta nem tiltakozott tovább, karjait a fiú nyaka köré fonta. A lány felsóhajtott, mellkasa a fiúéhoz feszült, s hagyta, hogy Olivér nyelve hadd tolakodjon be szájába. Vággyal teli teste türelmetlenül könyörgött a folytatásért, odakínálta nyakát a fiú türelmetlen, forró szájának. Olivér keze a lány derekára fonódott, csípőjük összetapadt. Gitta csak nyöszörögni tudott, minden érintéssel csak fokozódott vágya. Kábultan fogadta a fiú száját, amint az ismét ajkára tapadt. Nem ellenkezett, amikor a fiú az ágyhoz vezette és leültette. Olivér elé térdelt s óvatosan lehúzta a lány csizmáinak cipzárját, elvigyorodott, amikor meglátta Gitta piros, kis Snoopykkal teli zokniját.

  – Cuki – jegyezte meg évődve. Hangja olyan mély volt, hogy Gitta libabőrös lett tőle. – Levehetem? Túl sok a ruha rajtad, nem gondolod?

 A lány pipacspiros arccal helyeselt. Olivér készségesen és nagy gyakorlattal vetkőztette a lány, s mikor végzett, elégedetten nézett a földön heverő ruhakupacra.

  – Így mindjárt jobb – mormogta s gyengéden lefektette Gittát. A lány nagyot sóhajtott, amikor Olivér mellé feküdt és finoman megcsókolta.

  – Gyönyörű vagy – suttogta rekedten s ujjhegyével lágyan simogatta a lányt.

 Gitta úgy érezte atomjaira hullik szét az érintések hatására. Olivér keze bebarangolta egész testét a tetoválását többször átrajzolta ujjával.

  – Ne kínozz tovább! – nyöszörögte s a fiú nedves hajába túrt.

  – Kis türelmetlen! – kuncogott Olivér, felült s az éjjeliszekrény fiókjában matatott.

 Gitta csak a fiú hátát látta, de hangokból beazonosította mit keres. Nem kellett sokáig várakoznia, Olivér fölé kerekedett s csípőjét a Gitta csípőjéhez szorította.

 Nem hiszem el, ő és én most…

 

*

 

 Olivér békésen szuszogott kényelmesen elterülve az ágyon. Gitta a kislámpa fényénél tanulmányozta az alvó fiú arcát. Nem volt csalódott, de azért az első alkalom ritkán olyan tökéletes, mint ahogy a romantikus regényekben leírják.

 Na, igen, szüzesség kipipálva! – gondolta, akár ki is húzhatta volna a listáról, ha lett volna ilyen listája. Lelki szemei előtt Olivér döbbent arca rémlett fel, amint beléhatolt. Persze, a fiú nem gondolta róla, hogy még szűz. Gitta óhatatlanul is Dani atyára gondolt, akinek nem volt bátorsága kiállni a szerelmükért, s ezzel akaratlanul is unokatestvére ágyába hajtotta őt. Óvatosan felült, alteste sajgott egy kicsit, akármilyen gyengéden szeretkeztek, azért nem volt teljesen fájdalommentes. Feltápászkodott, miközben a faliórára tekintett, fél kettő múlt. Szólnia kellene Sárinak, de nem volt benne biztos, hogy ébren találja. Akármennyire vigyázva lépkedett talpa alatt megnyikordult a parketta.

   – Hová mész? – kérdezte Olivér kásás hangon, elfojtva egy ásítást.

  – Sárihoz, aludj csak tovább nyugodtan.

  – Ilyen későn? Ne, már – mormogta.

 Gitta tanácstalanul álldogált a nappali közepén.

  – Gyere vissza, kérlek! – győzködte a lány és elővette legcsábosabb mosolyát.

 Gitta bólintott.

  – Rendben, csak előbb írok Sárinak, hogy ne aggódjon.

 Olivér felült.

  – Tudja, hogy nálam vagy?

  – Igen.

  – Akkor add át üdvözletemet, és nyugtasd meg, hogy nem vagyok baltás gyilkos – felelte vigyorogva.

 A lány a konyhába ment és táskájából kikotorta mobilját.

  – Biztos? – kérdezte miközben bepötyögte a rövid sms-t.

 A fiú összeráncolta homlokát és drámaian felsóhajtott.

  – Tuti biztos.

  – Azt hiszem összevéreztem a lepedőt.

 Olivér felemelte a paplant.

  – Az a két csepp? Majd holnap kicserélem, nagyon boldoggá tennél, ha visszajönnél ide mellém, kérlek.

 

 

 

 

Először arra gondoltam, hogy hirtelen felindulásból írok egy vitriolos posztot, de aztán letettem róla. Mert inkább elkeseredett vagyok, mint dühös. Női mivoltomból fakadóan eredendően ki vagyok téve a szexuális zaklatásnak, igen jól olvasod. Erre persze még rátesz egy lapáttal az is, hogy romantikus regényt írok, amiben ugyan nincs két oldalanként részletes aktus leírás, de azért tartalmaz olyan részeket, amelyekben jelen van az erotika. Ez egy ilyen műfaj. Néhányan ezen felbátorodva, azt gondolják, hogy gond nélkül kapható vagyok erre meg arra, nem részletezem, mert felfordul a gyomrom, szerintem mindenki tudja, mire gondolok. Szeretném közölni ezúton, hogy nem. És szeretnék megkérni minden eltévelyedett úriembert, hogy mielőtt levelezgetésbe kezd bárkivel is nézzen utána, hogy milyen tevékenységek merítik ki a szexuális zaklatás fogalmát. Ezúton jelezném a trágár bepróbálkozóknak, hogy vágyaikat és késztetéseiket vagy úgy éljék ki, hogy átnyúlnak az ágy túloldalára, vagy vegyenek igénybe ilyen igények kielégítésére szolgáló, speciálisan erre szakosodott oldalakat, chatszobákat vagy tudom is én miket – gondolom van választék. Szóval kíméljenek meg ettől engem és mindazon nőtársaimat, akikről ismeretlenül is mindenfélét fantáziálnak. A zaklatás bűncselekmény, javaslom a Btk. 222. §  tanulmányozását.

Hatodik fejezet

Carpe diem

 

 Van az úgy, hogy betelik a pohár. Van, nem is kevésszer. Gittának elege lett mindenből és mindenkiből. Keserű atya genyó „orvtámadásainak” köszönhetően ismételten két darab latin egyessel gazdagodott. Az egyiket házi feladat hiányra kapta. A másikat meg azért, mert a röpdolgozatából carpe diem feliratú papírhajót hajtogatott és tüntetőleg az óra befejezése előtt harminc perccel Keserű atya asztalára tette, majd kivonult a teremből. Ez múlthét pénteken történt.

 Szombaton már ki sem kelt az ágyból egész délelőtt. Előadta, hogy fejfájás gyötri, de igazából csak nem volt kedve elmenni a tanfolyamra Listeri nélkül, aki még mindig az ágyat nyomta tüdőgyulladás miatt. Olivér hiába küldözgette neki az üzeneteket, egyikre sem válaszolt. Senkivel sem akart beszélni, a fiúval pedig végképp nem.

 Hétfőn a megszokottak szerint, felöltözött iskolai egyenruhájába és elindult az iskolába. A kapunál azonban csinált egy jobb kanyart a buszmegálló felé. Lisnek küldött egy sms-t írt, hogy most nincs kedve semmihez, csak gondolkodni szeretne. Öt perc múlva már a buszon zötykölődött a belváros felé.

 

*

  Az elkövetkező napokon ugyanígy tett. A szüleinek fel sem tűnt semmi, hiszen a megszokott időben hazament és felvonult a szobájába.

 Péntekre viszont beleunt a városban kóborlásra és eldöntötte, hogy a kedvenc kávézójában tölti el a napot. Befészkelte magát az egyik fotelbe, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az utcára, s csak bámulta az ablaküvegen legördülő esőcseppeket.

  – Nem kellene neked az iskolában lenned? – tudakolta Eszter a pincérnő az iskolai egyenruhában üldögélő Gittától.

 – De, kellene, csak nincs kedvem – felelte vállvonogatva.

 Eszter megeresztett egy cinkos félmosolyt és letette Gitta elé a tejeskávét.

– Vagány vagy.

 Gitta kedvelte Esztert, a lánynak mindenkihez volt egy-egy jó szava.

  – Én sosem lógtam – folytatta mosolyogva. – Illetve, de csak egyetlen egyszer még elsős voltam általánosban és a barátnőmmel, Vikivel kitaláltuk, hogy karate edzésre megyünk. Simán elengedtek minket, azt hittük, minden oké lesz, de aztán végül mégis lebuktunk. Kiderült, hogy nincs semmiféle edzés, csak egyszerűen ellógtunk.

  – Nem tudok koncentrálni – mondta elkeseredetten. Tanácstalanul nézett Eszter megértést sugárzó barna szemébe. A lány az asztalhoz támaszkodott és megigazította fekete, rövid kötényét, majd gyorsan végigsimított ruháján és érdeklődve figyelte Gittát.

  – Hát megesik. Fiú van a dologban?

  – Fiúk, férfiak…végeztem velük! – legyintett bosszúsan Gitta.

 Eszter nem szólt semmit, csak elfojtott egy félmosolyt.     – A kamaszkor eltelte után is ilyen bonyolult ez a dolog?

  – Nem hiszem, hogy bevennéd a megnyugtató hazugságot.

   – Nem is, elő a csúf igazsággal!

 Eszter kicsit elálló füle mögé simított egy hajtincset.

  – Nézd, én még csak huszonöt éves vagyok, úgyhogy nem tudok a későbbi életszakaszokra nyilatkozni, de azt gondolom, a szerelem, mindig baromira nehéz és felemelő is egyszerre.

 Gitta belekortyolt a kávéjába és tűnődve nézett ki ismét az ablakon.

  – És ha beszélnél vele? Talán tisztázhatnátok a félreértéseket.

  – Általában abból van a bonyodalom, ha beszélgetni próbálunk egymással. Jóformán nem is ismerem, mégis két másodperc alatt képes kihozni a sodromból. Pimasz fráter – mondta Gitta neheztelő hangsúllyal mégis elmosolyodott, amint ajka a csészéhez ért.

  Eszter elnevette magát Gitta arckifejezése láttán.

  – Nehéz eset – sóhajtott tettetett komolysággal –, de talán, nem reménytelen a helyzet. 

 Gitta vállat vont.

   – Ha, te mondod. Túlságosan emlékeztet valakire, aki sokat jelentett nekem.

  – Mennem kell – mondta s a pultban türelmetlenül toporgó főnöke felé nézett. – De még visszajövök.

 Ellépett az asztaltól, de még búcsúzóul Gittára kacsintott. Gitta hálásan nézett a vékony, aprócska lány után. A szavaknak tényleg varázserejük is lehet, néhány jó mondat csodákra képes. Táskájából elővette jegyzetfüzetét és szorgalmasan jegyzetelni kezdett. Be kellett vallania magának, hogy egyre többet gondolt Olivérre, s egyre kevesebbet Dani atyára.

 Amikor legközelebb felpillantott a kávézó már megtelt a korán ebédelőkkel. Eszter sietve letett Gitta asztalára egy szelet csokitortát.

 – Ez jégverés ellen is jó, a cég ajándéka – mondta és már el is tűnt az asztalok között.

 Gitta jóízűen nekilátott a torta elpusztításának.  Mámorítóan olvadt szét szájában a finom krémmel töltött puha piskóta.

  Egy falat Mennyország.

*

 

  – Hát, te meg mit keresel itt?

 Gitta annyira meglepődött, hogy kiesett a kezéből a pénztárcája egyenesen vissza a táskájába.

  – Apa! – nyögte ki döbbenten. Arca előbb krétafehérre váltott az ijedtségtől, majd kivörösödött a szégyentől.

 – Neked, nem az iskolában lenne a helyed?

 Péter kérlelhetetlenül nézett rá.

 Ez most nem a jó fej apa.

  – De, igen – hebegte lehajtott fejjel.

  – Komolyan nem értelek, Gitta. Most pedig szépen hazajössz velem és elbeszélgetünk.

 A lány nem tiltakozott és egész úton meg sem mert szólalni. Péter is néma maradt, de látszott rajta, hogy majd szétveti a düh. A férfi úgy markolta a kormánykereket, hogy kézfején kidagadtak az erek.

 Hazaérvén anyja sem fogadta kedvesebben Gittát. A nappaliban járkált idegesen fel-alá.

  – Egy kávézóban találkoztam vele – jelentette ki Péter. – Remek – felelte Ancsi.

  – Én pedig épp most beszéltem Ágnes nővérrel. Azt mondta, Gitta múlt hét pénteken latin óra közben elment az iskolából. Az osztálytársai azt mondták Ágnes nővérnek, hogy Gitta megbetegedett és ezért nem ment ezen a héten.

 Gitta nem szólt egy szót sem, csak állt a szülei között. Ezt nem nagyon lehetett kimagyarázni.

 – Ó, és latinból tele van egyesekkel! Gitta, mit tudnál ehhez hozzáfűzni?

 Volt abban valami komikus, ahogy Ancsi ott állt Gitta előtt dühös arckifejezéssel és melegítőnadrágjából enyhén kidudorodó pocakkal, mint egy hepciás óvodás. A lány beharapta alsó ajkát s elnyomta a gondolatot. Igyekezett átérezni a helyzet komolyságát. Hagyta, hadd zúdítsák rá szülei vélt és valós sérelmeiket.

  – Gitta, kérlek, magyarázd meg, hogy miért nem mentél iskolába! – kérte apja s erőtlenül a fotelbe hanyatlott.

  – Nem volt kedvem.

  – Nem volt kedved? – kérdezett vissza gúnyosan Ancsi. – Hát persze, így már minden világos. Nincs kedved a családoddal lenni, meg iskolába járni. Csak az hülye írás meg a barátnők és slussz! Még a nyaralót sem voltál hajlandó megnézni.

  – Az írás nem hülyeség, nekem nagyon fontos. A nyaralót pedig azért nem néztem meg akkor, mert éppen más dolgom volt.

  – Óh, tudom, fotókiállításon voltál a kis barátnőddel – vágta oda a „kis barátnőddel”-t gunyorosan kihangsúlyozva. Ez a sunyi húzás már Gittát is felbosszantotta.

  – Igen, Lis a barátnőm és történetesen leszbikus. Na, és? Ha marslakó lenne, akkor is kedvelném, mert okos és lehet rá számítani.

 Meredten nézett anyjára. Ancsi, aki kezdett belefáradni a vitába, lekucorodott a kanapéra.

  – Elegem van. Elegem, érted? Amíg ki nem javítod a latint és nem változtatsz a viselkedéseden, addig nem mehetsz sem tanfolyamra, sem barátnőzni. Nincs telefonálgatás sem internet. És hétfőn azzal kezdesz, hogy bemész Ágnes nővérhez és bocsánatot kérsz tőle.

 Gitta szeretett volna kiállni magáért, de gyorsan felmérte, hogy apja most nem fogja támogatni. Péter némán ült a fotelben tekintetét Gittára függesztve.

 Még jobb is így – gondolta.

  Amúgy sem volt már kedve a tanfolyamhoz. Keserű atyánál javítani pedig nem lesz egyszerű dolog, amúgy sem lesz ideje barátnőzni, orrvérzésig seggelhet a latin felett hosszú heteken keresztül. Anyja még mindig a válaszra várt.

 – Tudod, mit? Legyen, ahogy akarod, nem érdekel – felelte s vállat vont. – Most már elmehetek?

 Ancsi gyanakvóan nézett rá, valami cselt gyanított a könnyű megadás mögött. Gitta elővette telefonját, kikapcsolta s anyja kezébe nyomta. Sarkon fordult és otthagyta őket.

 

*

 

 A péntek délutánt tanulással töltötte. Este Lis kereste őt a vonalas telefonon, Gitta megnyugtatta barátnőjét, hogy nincs baja, csak büntetésben van.

 Szombaton ki sem mozdult a szobájából, az ágyában hasalt és a latinkönyvet bújta egészen addig még el nem aludt rajta. Arra riadt fel, hogy valaki szabályosan ráfeküdt a csengőre. Hunyorogva nézett fel a szobában félhomály uralkodott. Nagyot ásított és kinyújtózkodott.

  – Gitta! – kiabált fel apja. – Téged keresnek.

 Mielőtt lement volna megmosta arcát, ivott néhány korty vizet, kicsit magához tért. Kócos haját kontyba tekerte. Azon tűnődött ki lehet az, aki nem jöhet fel hozzá. Oké, hogy büntetésben van, de a szülei nem ilyen vaskalaposak, még ha jelenleg nem is volt túl jó véleménnyel róluk.

 Péter a konyhaasztalnál ült laptopja előtt.

 – A kapu előtt várakozik – morogta oda lányának, anélkül, hogy felnézett volna.

 Gitta vállat vont. Belebújt cipőjébe és felvette melegítő felsőjét. Hangtalanul kinyitotta bejárati ajtót és sietős léptekkel elindult kifelé.

 A kapu előtt Olivér állt, Gitta autójának támaszkodva.  A lány egy pillanatra lehunyta szemét és elfojtott egy sóhajt.

 Már csak te hiányoztál.

  – Hát, te? – kérdezte kényszeredett mosollyal arcán.

  – Ezt én is kérdezhetném. Két hete próbállak elérni, de sem az e-mailekre sem az sms-ekre nem válaszolsz. S ha már úgyis hazahoztam List, gondoltam meglátogatlak.

   – Büntetésben vagyok – csusszant ki Gitta száján az idétlen közlés, legszívesebben azonnal visszaszívta volna, de nem lehetett. Olivér felnevetett.

  – Tudom, édesapád felvilágosított.

 Gitta gyomra összeszorult.

  – Nyugi, udvariasan bemutatkoztam neki, elmondtam, hogy Dani atya unokatestvére vagyok, ezen a ponton érdekes módon kezdett megenyhülni. Kereken húsz perc beszélgetést engedélyezett és átadhatom neked a jegyzeteket is – folytatta derűs hangon és órájára pillantott.

 Gittában fortyogott a düh, amiért Olivér ilyen jól szórakozik rajta. Sutyiban végignézett a fiún, aki ismét James Dean szerelésben volt, fekete motoros dzsekit és kopott farmert viselt.

  – Őszintén örülök, hogy ilyen jól mulatsz, már megérte eljönnöd – felelte hunyorogva s kezét a dosszié felé nyújtotta.

  – Óóó! Még rengeteg időnk van – incselkedett a fiú és háta mögé rejtette a jegyzeteket.

 Gitta megtorpant, s felhúzta melegítő felsője cipzárját.      – Életem leghosszabb húsz perce következik.

 Olivér képéről nem lehetett letörölni a mosolyt semmilyen pimasz megjegyzéssel.

  – Egész hamar formába lendültél, ahhoz képest, hogy csíkosra aludtad az orcádat. Kemény lehet ez a bünti dolog.

 Gitta zavartan az arcához kapott.

  – Pedig egy kicsit sem vagyok vicces kedvemben. Hidd el, értékelem, hogy eljöttél, de valószínűleg nem folytatom a tanfolyamot.

 A fiú meglepetten felvonta szemöldökét és le sem vette tekintetét Gittáról.

  – És ugyan, miért?

  – Rengeteget kell tanulnom és írni itthon is tudok.

  – Ugyan! Te is tudod, hogy az nem olyan.

  – Persze, hogy tudom, de most különben sincs más lehetőségem. Nem rémlik?

  – Szerintem meg csak egyszerűen megfutamodtál, erről van szó leginkább! Ha igazán akarnád, simán kibulizhatnád magadnak azt a heti egy szombatot.

 Gitta nagyot szusszantott orra megtelt az őszi avar kesernyés illatával.

  – Mit tudsz te rólam, hm? Nem kell ezt tovább hallgatnom! – csattant fel mérgesen s éppen készült otthagyni a fiút.

  – Oké! – vágta rá indulatosan Olivér és a jegyzeteket a dühösen lecsapta a motorháztetőre. – Nem is zavarlak többet, nyugodtan pazarold el a tehetségedet, nekem aztán édesmindegy!

 Olivér ellökte magát az autótól és elindult a motorja felé. A fiú kemény lépteitől visszhangzott az aszfalt. Gitta pedig döbbenten állt, kifogyott az epés visszavágásokból. A szomszéd ház egyik ablakában világosság gyúlt. A lánynak csak most jutott eszébe, hogy talán túlságosan hangosan vitatkoztak.

  – A francba is! – morogta a fiú miközben visszafordult. Egy szemernyit talán tétovázott, de aztán egyenesen elindult a lány felé, aki meg sem tudott mozdulni a meglepettségében. Addig fogyott kettejük között a távolság, amíg Gitta már egészen közelről szemlélhette Olivér csokoládébarna íriszét. A fiú kezei közé fogta Gitta arcát és ajkát keményen a lányéra tapasztotta. Gitta ellenkezni akart, száját összeszorítva tartotta, de aztán a fiú egyik keze derekára siklott megadta magát. A fiú elhúzódott, hogy láthassa Gitta arckifejezését. A lány elmosolyodott. Olivér ezt bátorításnak vette s egészen finoman ismét a lány ajkára illesztette sajátját. Gyengéden megcsókolta Gittát.

   – Ez a lehető legjobb módja egy vita lezárásának – mondta vigyorogva a fiú miközben kibontakozott az ölelésből. A lány kezét azonban nem engedte el.

 Gitta csak pirult, de érezte, hogy Olivér most a zavarát próbálja palástolni, enyhén hullámzó mellkasa tökéletesen elárulta felzaklatott lelkiállapotát. Ez nemcsak egy olyan, „Ó, hallgass már el végre!” csók volt, hanem jóval több annál.

   – Tulajdonképpen, igazad van – felelte csöppet megbicsakló hangon, hüvelykujjával megsimította a fiú meleg kézfejét.

  – Megismételnéd ezt a mondatot még egyszer? Nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam.

 Gitta kuncogni kezdett.

  – Kénytelen leszek kétségek között hagyni téged. Még a végén túlzottan elbíznád magad – mondta s alig látható módon felvonta szemöldökét.

 Olivér beismervén vereségét vállat vont.

  – Azt azért sejted, hogy nem úszod meg ilyen könnyen? De nem fogok erőszakoskodni, vagy ilyesmi. Csak szeretném, ha tudnád, hogy örülnék neki, ha folytatnád a tanfolyamot és.

  – És?

  – És azt is folytathatnánk, amit az előbb elkezdtünk.

  – Még át kell gondolnom.

  – Melyik felvetésemet?

 Gitta elszorult a gyomra. Olivér annyira emlékeztette őt Danira, hogy az már-már fizikai fájdalmat okozott a lánynak. Az utcai lámpa megvilágításában egy pillanatra úgy tűnt, mintha az atyát látná.

 Még a szájformája is, a mimikája… tiszta Dani atya!

  – Mindkettőt – felelte végül.

  – Azért jó lenne, ha jövő szombatra eldöntenéd – próbálkozott a fiú.

 Gitta összeráncolta a homlokát, kicsit gyorsnak tartotta a tempót.

  – A tanfolyamra gondoltam természetesen – tette hozzá Olivér gyorsan látva Gitta arcán a nemtetszés jeleit. A lány kihúzta kezeit Olivér kezeiből és összefonta mellkasa előtt.

  – Rendben – bólintott.

  – Érzem, hogy valami feszélyez velem kapcsolatban. Talán a viselkedésemmel van bajod?

 Gitta arcán halvány mosoly suhant át.

  – Már megszoktam, hogy pimasz vagy és roppant idegesítő.

  – Na, köszi – vigyorodott el.

  – Annyira hasonlítasz az atyára – bökte ki végül.

  – Aha, értem – felelte s fürkészve figyelte Gitta arcát. – Ez ellen semmit sem tehetek.

  – Tudom – mondta. – Most mennem kell, köszönöm, hogy eljöttél.

 A lány hangja már-már túlontúl udvariasnak tűnt. Olivér nem mozdult felé. Gitta végül búcsúzóul hosszú pillantást vetett a fiúra, felkapta az motorháztetőről a jegyzeteket és bement a házba.

 

 

*

 

 

 A lány igyekezett elhaladni apja előtt úgy, hogy lehetőleg ne akadjon össze a tekintetük. Nem járt sikerrel.

  – Ez a fiú veszélyesen intelligensnek tűnik. Kezdek aggódni – nézett fel Gittára Péter a laptopja mögül.

  – Jobban örülnél, ha tökfejekkel barátkoznék? – kérdezte és elcsent egy csokis kekszet apja tányérjáról.   – Természetesen, nem. Túl gyorsan felnőttél – felelte mosolyogva.

  – Hát apa, jön az utánpótlás. S ha szerencsétek lesz, talán kijavíthatjátok, amit nálam elszúrtatok.

 Gitta szájába dobta a kekszet és hangosan ropogtatni kezdte. Péter aggódó pillantást vetett a lányára.

  – Nem akarnál beszélgetni? Tudom, hogy anyád nem túl igazságos veled mostanság, de a terhesség alatt megborul a szervezetben a hormonháztartás. Nehéz időszakon megy keresztül.

 Gitta elnevette magát.

  – Hát, nem is emlékszem, mikor volt anyának utoljára nem nehéz időszaka, de komolyan. Köszi, apa, de azt hiszem, inkább megyek aludni.