Ötödik fejezet

A dialógus

 

 A pénteki tanítási nap végén Gitta olyan sebesen távozott az iskolából, mintha puskából lőtték volna ki. Minden oka megvolt a sietségre. Semmit sem szeretett volna jobban, mint megszabadulni Dani atya látványától és sajnálkozó barátnői tekintetétől. Hallani sem akart többet a férfiről. Kevés annál szemetebb dolgot tudott elképzelni, mint amit Dani művelt vele a hétfői napon.

 Megpróbál szerelmet vallani akkor, amikor már nagy nehezen lezártam magamban ezt az érzelmi förmedvényt, amit maga a tiszteletre legkevésbé sem méltó atya kavart? Utálom! Utálom, és soha, de soha többé nem akarom látni!

 Gitta tisztában volt vele, hogy egy részről ez csak gyerekes dühöngés, más részről tudta, igaza van, és teljesen jogosan haragszik az atyára.

 Összeráncolt homlokkal, teljesen gépiesen vette le cipőjét az előszobában.

 – Hát, te? Ilyen korán? – kérdezte apja.

 – Mondtam, hogy rövidített óráink lesznek. Persze, rám senki sem figyel, de mindegy – mondta enyhe nehezteléssel hangjában. –  Megyek, elszívok egy füves cigit, vagy kettőt – folytatta rezzenéstelen arccal és már indult volna a szobájában, de apja elé állt.

 – Nem kellene betépned, amikor nagyanyádat várjuk vacsorára – felelte Péter, s szája sarkában vigyor bujkált.   – Inkább segíthetnél főzni, esetleg. Na, mit gondolsz?

 A lány elmosolyodott.

 – Esetleg. Anya, hol van? – kérdezte Gitta s benézett a nappaliba. – Elment valahová?

 – Nem, délelőtt járkáltunk egyet a városban, kicsit elfáradt, hazaértünk és egyből elaludt.

 Gitta furcsának találta apja hangját, valahogy nem tetszett neki. Mintha valamit titkolna. De nem firtatta.   – Felmegyek átöltözni.

 

 

*

 

 Mire Gitta visszaért a konyhába apja már egy tálba tette a megmosott zöldségeket. A lány elővette a vágódeszkát és kedvenc kését az egyik fiókból.

 – Mi újság a suliban? – érdeklődött apja, aki éppen a csirkemelleket vágta egyforma csíkokra.

 – Semmi különös – felelte vállvonogatva, miközben dereka köré kanyarította kötényét.

 – Elmentek már az írek?

 – El, azt hiszem.

 Gitta fejbőre bizseregni kezdett, lopva apjára pillantott. Megkönnyebbült, hogy a férfi a figyelmét a hússzeletelésre összpontosította.

 – Dani atya hogy van? Nem jön vissza az Orsolyába?

 – Úgy láttam, jól van – felelte tétován és a vágódeszkára helyezett egy paradicsomot. – Apróra, vagy nagyobb darabokra?

 Péter a lányára nézett.

  – Lehet nagyobbakra, a hússal együtt bepácolom. Nem is beszélgettetek? Régen olyan jóban voltatok.

 – Nem nagyon ért rá – mondta színtelen hangon. – A két nővért kísérgette állandóan. – Szerintem, nem fog visszajönni.

 Gitta igyekezett higgadt maradni a kés mégis megremegett a kezében. Péter csak hümmögött.

 – Kár, pedig kifejezetten kedveltem. Anyád panaszkodott rád. Azt mondta, hogy a bölcsészkarra szeretnél jelentkezni. Szerinte nem túl jó ötlet.

 – Jaj, apa! – horkant fel, hangot adva elégedetlenségének. Mérgében akkorát sózott a padlizsánra, hogy az egyből kettévált.

 – Jesszusom! Te életveszélyes vagy a konyhában. Mit vétett az a szerencsétlen zöldség?

 – Nem akarlak győzködni titeket, megvan az okom rá és kész.

 – Harapós kedvedben vagy, kicsim. Mi bajod van? Nem tudok valamiben segíteni?

 Nézett fel ismét lányára.

 – De, igen, apa. Mondd meg anyának, hogy ne kezeljen úgy, mint egy taknyos kölyköt. Az például sokat segítene. Ne most akarja behozni az elvesztegetett éveket.

 – Azért lehet véleménye, nem?

 – Persze, amíg nem inkvizítor stílusban adja elő magát.

 Péter felnevetett.

 – Miért érzem úgy, hogy én leszek a golyófogó ebben a helyzetben?

 – Mert, te bölcs vagy – mosolygott apjára – és persze igazságos és hajókötélből vannak az idegeid.

 – Inkább egy palimadár vagyok, de már megszoktam.

 Legyintett Péter és komótosan a páclébe dobálta a csirkemell csíkokat.

 Gitta túláradó szeretettel figyelte apját. Nem merte felhozni anyjával kapcsolatos legfőbb aggodalmát, inkább csendben maradt.

 A férfi szőke haja homlokába hullott, égkék pólója tökéletesen állt rajta, arcán végtelen szelídség tükröződött. A lány nem bírta tovább, odalépett apjához és átölelte nyakát.

 – Jó fej vagy és kész – mondta és nagy cuppanós puszit nyomott Péter arcára.

 

*

 

 Gitta Anyival szemben ült az étkezőasztalnál és csak csipegetett az ételből. Elkerekedett szemmel figyelte anyját, aki már a második tányérral szedett a zöldséges húsból. Az igazi döbbenet akkor ült ki a lány arcára, amikor anyja még két adag desszertet is elpusztított.       Ancsi elégedett arckifejezéssel az arcán huppant le a kanapéra.

 – Mennyei volt, édesen – fordult Péter felé és megfogta a férfi kezét. – Nagy hírünk van. Ma orvosnál jártunk és megerősítette, amire már egyébként is gyanakodtunk. Kisbabánk lesz.

 – Micsoda? – kérdezett vissza Gitta és megkapaszkodott a fotel karfájában. – Ez valami vicc?          

– Nem. A tizennegyedik hétben vagyok – felelte Ancsi mosolyogva és kezével végigsimított a hasán.

 Gitta végignézett szülein. Mindketten boldognak látszottak. Most már értette, miért volt rosszul mostanában az anyja.

 Végül is, még mindig jobb, mintha újra inni kezdett volna – gondolta.  

 Anyi megigazította szemüvegét, majd elmosolyodott.     – Nagyon örülök, csak iszonyatosan meglepődtem. Pedig kiszúrhattam volna, de nem vettem észre.

 Anyi hangja enyhén remegett a meghatódottságtól. Gitta nem akart ünneprontó lenni, de nem értette mi ez a fene nagy boldogság, amikor anyja alig néhány hónapja hagyta abba a gyógyszeres kezelést, előtte meg évekig alkoholista volt. Inkább nem szólt semmit, csak kortyolgatta tovább a kávéját és azt számolgatta, hogy jövő tavaszra megszületik a testvére.

 

*

 

 Gitta arra számított, hogy Listerivel meg tudja beszélni kétségeit, de hiába szobrozott az iskola előtt már jó negyed órája, barátnőjének híre-hamva sem volt. Elővette a mobilját és felhívta.

 – Bocsi, hogy nem jelentkeztem – szólalt meg a vonal másik végén Listeri síron túli hangon. – Egész éjjel fent voltam. Most is lázas vagyok.

 – Oh, tudok segíteni?

 – Minden oké, Piri itt maradt velem. Menj csak, jót ne halljak rólad.

 Gitta letette a telefont és beindította a motort. Elmosolyodott és leengedte az anyósülés felöli ablakot. Jó nagyot szippantott a friss reggeli levegőből. Még éppen csak ébredezett a város, szeretett reggel vezetni a gyér forgalomban.

 Húsz perc alatt beért a belvárosba, kicsit korábban érkezett, vett egy kávét az automatából és rágyújtott. Lehunyt szemmel fújta ki a füstöt, a nap kellemesen melegítette arcát.

 – Jó reggelt, Gitta! – üdvözölte Csaba.

 Gitta hunyorogva nézett a hang irányában. A férfi elmosolyodott, amint a lány visszaköszönt. Csaba a megszokott farmer és kockás ing összeállítását viselte. Mögötte Olivér lépdelt, pimasz vigyorral arcán, kezében bukósisakot lóbálva. Ahelyett, hogy követte volna Csabát az irodába egyenesen Gitta felé vette az irányt. A fiú frissen mosott haja néhány árnyalattal sötétebben csillogott a napfényben.

 Az a levakarhatatlan pimasz mosoly! – sóhajtott magában bosszúsan Gitta, amint végignézett Olivéren. El kellett ismernie, hogy nagyon jól áll rajta a motoros dzseki. Kávéja íze összekeveredve a fiú parfümjének illatával, vonzó elegyet alkotott. Gitta szíve máris gyorsabb ütemre kapcsolt.

 Kész röhej!

 – Lis? – kérdezte a fiú miközben hajába túrt, még jobban összeborzolva ezzel a feje tetején lévő rakoncátlan tincseket. Gitta szemével követte a mozdulatot és igyekezett úrrá lenni zavarán.

  – Milyen jóban vagytok. Már csak „Lis”? – szúrt oda.

 Olivér ezen már teli szájjal mosolygott.

 – Mire gondolsz? – érdeklődött s közben leplezetlenül végigmérte Gittát. – Hasonló az érdeklődési körünk – válaszolta meg a lánynak feltett kérdést.

 – Valóban? Nem gondoltam, hogy bármi közös is lenne bennetek. Szegény Lis beteg lett.

 Lassan elkezdtek szállingózni a csoporttársaik is, néhányan, főként lányok, csatlakoztak hozzájuk. A fiúk meg egy másik sarokban gyorsan elszívták az óra előtti utolsó szál cigarettájukat.

 Gitta beült az egyik padba, Olivér pedig gondolkodás nélkül lehuppant mellé.

 – Hát, Fanni, nem jön?

 – Valami családi összejövetel lesz náluk délután. Most készülődnek.

 – Oh – nyögte ki a lány, feszélyezte a fiú közelsége.

 Az első óra néhány házi feladatként megírt novellák felolvasásával és elemzésével telt. Megbeszélték a hibákat és mindenki kapott javaslatot a javításra.

 – Egy új feladatot találtam ki nektek – kezdte Csaba. – Szeretném, ha párbeszédet írnátok, tudom, sokan irtóznak ettől. De egy jó regénybe kell párbeszéd is. „Régi szerelem” a kulcs. Mindegy, hogy milyen kontextusba helyezitek, minimális narrációt kérek, amennyi feltétlenül szükséges. Lényeg a hitelesség, hihetőség. Párban fogtok dolgozni, kerek egy órátok van rá.

 Olivér egy szemernyit sem gondolkodott, egyből Gitta felé fordult.

 – Te mit mondanál az exednek, ha véletlenül összefutnátok az utcán?

 A lány beharapta az alsó ajkát és egy pillanatra lehunyta szemét.

  – Szóval ez legyen az alaphelyzet? Nem túl sablonos?       – Az élet sablonos. Tele van unalmas, elcsépelt helyzetekkel. Tényleg, volt már exed? – kuncogott. – Vagy együtt vagytok még azzal a vörös hajú sráccal?

 Gitta felsóhajtott.

  – Mondd csak, Borovich, mi köze az én magánéletemnek a dialógusíráshoz? Világosíts fel, kérlek.

 – Nagyon is sok, ha hitelesen szeretnél írni.

 – Látom, megöl a kíváncsiság. Van exem – ismered is – Endre pedig nem a pasim, hanem az egyik jó barátom.

 Olivér elvigyorodott.

  – Ühüm, puszipajtások vagytok, ahogy láttam. Gitta, lennél a barátom? – kérdezte és csókra csücsörítette formás ajkát.

 Gittának imponált a fiú pimaszsága, akármennyire igyekezett ellenállni neki.

  – Hűtsd le magad, Don Juan. Ha így folytatod, hamarosan nem férsz majd el a nadrágodban.

 – Lecsekkolod? – kérdezte és megragadta Gitta kezét, majd a saját combja felé kezdte el húzni.

 A lány lefagyott a rémülettől.

 – Te jó ég! – vigyorodott el Olivér s elengedte Gitta kezét. – Csak nem gondoltad komolyan, hogy ráteszem a kezed?

 Gitta arca égett a dühtől és a szégyentől.

 – Nem akarok veled dolgozni, Borovich – sziszegte és tekintetével, ha tehette volna, menten kinyírja a fiút. – Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád.

 Olivér ajka lebiggyedt.

 – Oké – felelte flegmán s egész közel hajolt Gitta füléhez. – Nekem így is jó. De jobb, ha tudod, hogy mióta itt ülök melletted folyton a szádat rágcsálod, a pupillád meg akkora, mint egy ötforintos, s mindeközben pedig az erekciómra célozgatsz.

 Kommunikáció szak, baszki!  

 Gitta távolabb húzódott a fiútól, a szék is megcsikordult alatta.

 – Minden rendben? – pillantott feléjük Csaba.

 A lány bólintott, Olivér pedig magabiztosan, semleges arckifejezéssel ült továbbra is.

 – Mit szólnál, ha visszatérnénk a feladathoz? – suttogta a lány.

 

*

 

 Sári kivételesen nem késett el és a megbeszélt időpontban várta Gittát a ház előtt. Barátnője szinte kirobbant a kapun nyomában egy jóképű sráccal. Vitatkoztak. Gitta végül legyintett egyet és faképnél hagyta a pimaszul vigyorgó fiút.

  – Faszfej! – fújtatott dühösen s átölelte Sárit.

  – Bunkó faszfej, mi? – tudakolózott somolyogva Sári, miközben a távolodó Olivért figyelte.

  – Nem, ez intelligens faszfej! És az még sokkal, de sokkal rosszabb. Gyere, menjünk, ott parkolok – mutatott át az utca túloldalára.

  – Gitta, várj!

 A lány megdermedt, ahogy meghallotta a fiú hangját. Továbbra is háttal állva neki, összeszorított szájjal várta, hogy Olivér odaérjen hozzájuk.

  – Igen? – kérdezte műmosolyra húzva száját.

  – Nem hiányzik valami?

 Hmm… ha bokán rúghatnálak, az például kifejezetten jólesne.     

 – Nem.

 Gitta állta a fiú fürkésző tekintetét. Olivér odanyújtotta Gittának a kis kék noteszét.

 – Köszi – motyogta az orra alatt, majd kikapta a fiú kezéből és a táskájába süllyesztette.

 – Nem is mutatsz be a barátnődnek?

 Érik az a bokán rúgás.

 – De, persze. Sári, őt itt Borovich Olivér, Dani atya unokatestvére.

 – Szent szar! – nyögte ki döbbenten Sári, majd ijedten a szája elé kapta a kezét. – Ööö, bocsánat, nem úgy értettem.

 Olivér elnevette magát Sári zavarán, végül kezet ráztak. Gitta pedig türelmetlenül topogott mellettük.

  – Sári, nem érünk oda a moziba.

  – Ja, igen, a mozi, bocs, de mennünk kell. Örülök, hogy megismertelek.

 Gitta örült, hogy Sári egyből kapcsolt. Elköszöntek egymástól, Gitta csak odabiccentett a fiúnak és a könyökénél fogva gyengéd erőszakkal vonszolta maga után barátnőjét a kocsi felé.

  – Hú, de sietős! – jegyezte meg Sári mikor hallótávolságon kívül értek.

  – Nem neked kellett órákig hallgatni a hülyeségeit. Könnyen szívélyeskedsz. Még a végén csatlakozott volna hozzánk.

  – Olyan nagy baj lett volna? – kérdezte Sári s beült Gitta mellé.

 – Baj? Katasztrófa.

 – Oké. De tényleg megnézhetnénk egy filmet, ha végeztünk a cipővásárlással.

 – Nincs akadálya. Nincs randid?

 – Dehogy. Endrével orrvérzésig a playstationt nyomatják, meg két pofára zabálják a chipset. Hülyét kapok tőlük.

 

*

 

 Az utolsó cipőboltnál Gitta arra gondolt, talán mégis jobb lett volna, ha Olivér is velük jön. Csak ült tanácstalanul és arcát kezébe temette.

 – Ehhez mit szólsz? – kérdezte Sári és végiglejtett egy tűsarkú bokacsizmában Gitta előtt, mintha a kifutón lenne.

 – Ebben egy fél fejjel magasabb leszel Kisfecónál. A színe rémes, Sári, ez libafos színű.

 Sári leült barátnője mellé.

 – Na, idefigyelj! – mondta miközben kibújt a csizmából és visszavette tornacipőjét. – Többet nem vásárolok veled, hallod?

 – Bocsi – mentegetőzött Gitta. – Ha tetszik, vedd meg, ne is foglalkozz velem. Végül is te fogod hordani.  – Mi bajod van? Kész idegsokk vagy. Olivér vagy Dani atya vagy most mi van?

 Sári kisimította haját az arcából. Gitta pedig egy szemmagasságban lévő nagyi szandállal szemezett és erősen koncentrált arra, hogy ne bőgje el magát.

  – Nem érdekel egyik sem. Nagyon elegem van. Anyám terhes.

  – Hoppá! – füttyentett Sári. – Még mindig jobb, mintha te lennél az – bökte oldalba Gittát.

  – Ez igaz.

  – Lesz egy cuki kistesód, az nem olyan rossz. Megyek át babázni.

   – Mi lesz, ha anyám megint becsavarodik. Szegény kisbaba.

  – Áh, nem hiszem. Anyud nagyon sokat változott, ezt neked is el kell ismerned. Múltkor beszélgettem vele, tök jó fej lett, de tényleg.

  – Ha te mondod.

 Gittának nem egészen ez volt a véleménye, főleg a jó fejséget illetően.

 – Megmondom én mi a bajod. Egy pasi kellene neked végre, hogy ne mindig ilyen hülyeségeken agyalj. Ez az Olivér nem is olyan rossz, sőt szexi a mosolya.

  – Ja, meg motorozik is – tette hozzá Gitta.

  – Pláne! Ha szépen nézel rá, biztos elvisz egy körre.

  – Biztos. Már látom, ahogy belesuhanunk a naplementébe – felelte és színpadiasan felsóhajtott.

 – Minimum. Na, látod! Meddig őrizgeted még a szüzességedet? Ne, ne válaszolj egyből, gondold át nyugodtan, addig meg nyújtsd csak ide még azt a négy dobozt. Ezekből fogok választani és utána megyünk kajálni. Ide érzem a sült krumpli szagát és kiesik a belem, olyan éhes vagyok. Rendi?

  – Rendi. Köszi.

  – Nincs mit.  

  – Meg kell mondjam, ennél szebb libafos színű bokacsizmát még életemben nem láttam. Lehet, veszek egyet én is. Harmincnyolcasban nem láttál véletlenül?

 – Most szavadon foglak! Megveszem neked, de komolyan és abban mész randizni Olivérrel – vigyorgott Sári, szeplős arca egészen felderült.

 

 

 

Boldog nőnapot kívánok! ;-) XOXO