Sziasztok! Kis részlet a 6. fejezetből ;-)

Az elkövetkező napokon ugyanígy tett. A szüleinek fel sem tűnt semmi, hiszen a megszokott időben hazament és felvonult a szobájába.

 Péntekre viszont beleunt a városban kóborlásra és eldöntötte, hogy a kedvenc kávézójában tölti el a napot. Befészkelte magát az egyik fotelbe, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az utcára, s csak bámulta az ablaküvegen legördülő esőcseppeket.

  – Nem kellene neked az iskolában lenned? – tudakolta Eszter a pincérnő az iskolai egyenruhában üldögélő Gittától.

 – De, kellene, csak nincs kedvem – felelte vállvonogatva.

 Eszter megeresztett egy cinkos félmosolyt és letette Gitta elé a tejeskávét.

– Vagány vagy.

 Gitta kedvelte Esztert, a lánynak mindenkihez volt egy-egy jó szava.

  – Én sosem lógtam – folytatta mosolyogva. – Illetve, de csak egyetlen egyszer még elsős voltam általánosban és a barátnőmmel, Vikivel kitaláltuk, hogy karate edzésre megyünk. Simán elengedtek minket, azt hittük, minden oké lesz, de aztán végül mégis lebuktunk. Kiderült, hogy nincs semmiféle edzés, csak egyszerűen ellógtunk.

  – Nem tudok koncentrálni – mondta elkeseredetten. Tanácstalanul nézett Eszter megértést sugárzó barna szemébe. A lány az asztalhoz támaszkodott és megigazította fekete, rövid kötényét, majd gyorsan végigsimított ruháján és érdeklődve figyelte Gittát.

  – Hát megesik. Fiú van a dologban?

  – Fiúk, férfiak…végeztem velük! – legyintett bosszúsan Gitta.

 Eszter nem szólt semmit, csak elfojtott egy félmosolyt.     – A kamaszkor eltelte után is ilyen bonyolult ez a dolog?

  – Nem hiszem, hogy bevennéd a megnyugtató hazugságot.

   – Nem is, elő a csúf igazsággal!

 Eszter kicsit elálló füle mögé simított egy hajtincset.

  – Nézd, én még csak huszonöt éves vagyok, úgyhogy nem tudok a későbbi életszakaszokra nyilatkozni, de azt gondolom, a szerelem, mindig baromira nehéz és felemelő is egyszerre.

 Gitta belekortyolt a kávéjába és tűnődve nézett ki ismét az ablakon.

  – És ha beszélnél vele? Talán tisztázhatnátok a félreértéseket.

  – Általában abból van a bonyodalom, ha beszélgetni próbálunk egymással. Jóformán nem is ismerem, mégis két másodperc alatt képes kihozni a sodromból. Pimasz fráter – mondta Gitta neheztelő hangsúllyal mégis elmosolyodott, amint ajka a csészéhez ért.

  Eszter elnevette magát Gitta arckifejezése láttán.

  – Nehéz eset – sóhajtott tettetett komolysággal –, de talán, nem reménytelen a helyzet. 

 Gitta vállat vont.

   – Ha, te mondod. Túlságosan emlékeztet valakire, aki sokat jelentett nekem.

  – Mennem kell – mondta s a pultban türelmetlenül toporgó főnöke felé nézett. – De még visszajövök.

 Ellépett az asztaltól, de még búcsúzóul Gittára kacsintott. Gitta hálásan nézett a vékony, aprócska lány után. A szavaknak tényleg varázserejük is lehet, néhány jó mondat csodákra képes. Táskájából elővette jegyzetfüzetét és szorgalmasan jegyzetelni kezdett. Be kellett vallania magának, hogy egyre többet gondolt Olivérre, s egyre kevesebbet Dani atyára.

 Amikor legközelebb felpillantott a kávézó már megtelt a korán ebédelőkkel. Eszter sietve letett Gitta asztalára egy szelet csokitortát.

 – Ez jégverés ellen is jó, a cég ajándéka – mondta és már el is tűnt az asztalok között.

 Gitta jóízűen nekilátott a torta elpusztításának.  Mámorítóan olvadt szét szájában a finom krémmel töltött puha piskóta. Egy falat Mennyország.

 

*

  – Hát, te meg mit keresel itt?

 Gitta annyira meglepődött, hogy kiesett a kezéből a pénztárcája egyenesen vissza a táskájába.

  – Apa! – nyögte ki döbbenten. Arca előbb krétafehérre váltott az ijedtségtől, majd kivörösödött a szégyentől.

 – Neked, nem az iskolában lenne a helyed?

 Péter kérlelhetetlenül nézett rá.

 Ez most nem a jó fej apa.

  – De, igen – hebegte lehajtott fejjel.

  – Komolyan nem értelek, Gitta. Most pedig szépen hazajössz velem és elbeszélgetünk.

 A lány nem tiltakozott és egész úton meg sem mert szólalni. Péter is néma maradt, de látszott rajta, hogy majd szétveti a düh. A férfi úgy markolta a kormánykereket, hogy kézfején kidagadtak az erek.

 Hazaérvén anyja sem fogadta kedvesebben Gittát. A nappaliban járkált idegesen fel-alá.

  – Egy kávézóban találkoztam vele – jelentette ki Péter. – Remek – felelte Ancsi.

  – Én pedig épp most beszéltem Ágnes nővérrel. Azt mondta, Gitta múlt hét pénteken latin óra közben elment az iskolából. Az osztálytársai azt mondták Ágnes nővérnek, hogy Gitta megbetegedett és ezért nem ment ezen a héten.

 Gitta nem szólt egy szót sem, csak állt a szülei között. Ezt nem nagyon lehetett kimagyarázni.

 – Ó, és latinból tele van egyesekkel! Gitta, mit tudnál ehhez hozzáfűzni?