Először arra gondoltam, hogy
hirtelen felindulásból írok egy vitriolos posztot, de aztán letettem róla. Mert
inkább elkeseredett vagyok, mint dühös. Női mivoltomból fakadóan eredendően ki
vagyok téve a szexuális zaklatásnak, igen jól olvasod. Erre persze még rátesz
egy lapáttal az is, hogy romantikus regényt írok, amiben ugyan nincs két
oldalanként részletes aktus leírás, de azért tartalmaz olyan részeket,
amelyekben jelen van az erotika. Ez egy ilyen műfaj. Néhányan ezen
felbátorodva, azt gondolják, hogy gond nélkül kapható vagyok erre meg arra, nem
részletezem, mert felfordul a gyomrom, szerintem mindenki tudja, mire gondolok.
Szeretném közölni ezúton, hogy nem. És szeretnék megkérni minden eltévelyedett
úriembert, hogy mielőtt levelezgetésbe kezd bárkivel is nézzen utána, hogy
milyen tevékenységek merítik ki a szexuális zaklatás fogalmát. Ezúton jelezném
a trágár bepróbálkozóknak, hogy vágyaikat és késztetéseiket vagy úgy éljék ki,
hogy átnyúlnak az ágy túloldalára, vagy vegyenek igénybe ilyen igények
kielégítésére szolgáló, speciálisan erre szakosodott oldalakat, chatszobákat
vagy tudom is én miket – gondolom van választék. Szóval kíméljenek meg ettől
engem és mindazon nőtársaimat, akikről ismeretlenül is mindenfélét
fantáziálnak. A zaklatás bűncselekmény, javaslom a Btk. 222. § tanulmányozását.
2017. május 11., csütörtök
2017. május 9., kedd
Hatodik fejezet
Carpe diem
Van az úgy, hogy betelik a pohár. Van, nem is
kevésszer. Gittának elege lett mindenből és mindenkiből. Keserű atya genyó „orvtámadásainak”
köszönhetően ismételten két darab latin egyessel gazdagodott. Az egyiket házi
feladat hiányra kapta. A másikat meg azért, mert a röpdolgozatából carpe diem
feliratú papírhajót hajtogatott és tüntetőleg az óra befejezése előtt harminc
perccel Keserű atya asztalára tette, majd kivonult a teremből. Ez múlthét
pénteken történt.
Szombaton már ki sem kelt az ágyból egész
délelőtt. Előadta, hogy fejfájás gyötri, de igazából csak nem volt kedve
elmenni a tanfolyamra Listeri nélkül, aki még mindig az ágyat nyomta tüdőgyulladás
miatt. Olivér hiába küldözgette neki az üzeneteket, egyikre sem válaszolt.
Senkivel sem akart beszélni, a fiúval pedig végképp nem.
Hétfőn a megszokottak szerint, felöltözött
iskolai egyenruhájába és elindult az iskolába. A kapunál azonban csinált egy
jobb kanyart a buszmegálló felé. Lisnek küldött egy sms-t írt, hogy most nincs
kedve semmihez, csak gondolkodni szeretne. Öt perc múlva már a buszon
zötykölődött a belváros felé.
*
Az elkövetkező napokon ugyanígy tett. A szüleinek fel sem tűnt semmi,
hiszen a megszokott időben hazament és felvonult a szobájába.
Péntekre viszont beleunt a városban kóborlásra
és eldöntötte, hogy a kedvenc kávézójában tölti el a napot. Befészkelte magát
az egyik fotelbe, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az utcára, s csak bámulta az
ablaküvegen legördülő esőcseppeket.
– Nem kellene neked az iskolában lenned? –
tudakolta Eszter a pincérnő az iskolai egyenruhában üldögélő Gittától.
–
De, kellene, csak nincs kedvem – felelte vállvonogatva.
Eszter
megeresztett egy cinkos félmosolyt és letette Gitta elé a tejeskávét.
– Vagány vagy.
Gitta kedvelte Esztert, a lánynak mindenkihez
volt egy-egy jó szava.
– Én sosem lógtam – folytatta mosolyogva. – Illetve, de csak egyetlen
egyszer még elsős voltam általánosban és a barátnőmmel, Vikivel kitaláltuk,
hogy karate edzésre megyünk. Simán elengedtek minket, azt hittük, minden oké
lesz, de aztán végül mégis lebuktunk. Kiderült, hogy nincs semmiféle edzés,
csak egyszerűen ellógtunk.
– Nem tudok koncentrálni – mondta elkeseredetten. Tanácstalanul nézett
Eszter megértést sugárzó barna szemébe. A lány az asztalhoz támaszkodott és
megigazította fekete, rövid kötényét, majd gyorsan végigsimított ruháján és
érdeklődve figyelte Gittát.
– Hát megesik. Fiú van a dologban?
– Fiúk, férfiak…végeztem velük! – legyintett bosszúsan Gitta.
Eszter nem szólt semmit, csak elfojtott egy
félmosolyt. – A kamaszkor eltelte után is ilyen bonyolult
ez a dolog?
– Nem hiszem, hogy bevennéd a megnyugtató hazugságot.
– Nem is, elő a csúf igazsággal!
Eszter kicsit elálló füle mögé simított egy
hajtincset.
– Nézd, én még csak huszonöt éves vagyok, úgyhogy nem tudok a későbbi
életszakaszokra nyilatkozni, de azt gondolom, a szerelem, mindig baromira nehéz
és felemelő is egyszerre.
Gitta belekortyolt a kávéjába és tűnődve
nézett ki ismét az ablakon.
– És ha beszélnél vele? Talán tisztázhatnátok a félreértéseket.
– Általában abból van a bonyodalom, ha beszélgetni próbálunk egymással. Jóformán
nem is ismerem, mégis két másodperc alatt képes kihozni a sodromból. Pimasz
fráter – mondta Gitta neheztelő hangsúllyal mégis elmosolyodott, amint ajka a
csészéhez ért.
Eszter elnevette magát Gitta arckifejezése láttán.
– Nehéz eset – sóhajtott tettetett komolysággal –, de talán, nem
reménytelen a helyzet.
Gitta vállat vont.
– Ha, te mondod. Túlságosan emlékeztet valakire, aki sokat jelentett
nekem.
– Mennem kell – mondta s a pultban türelmetlenül toporgó főnöke felé
nézett. – De még visszajövök.
Ellépett az asztaltól, de még búcsúzóul
Gittára kacsintott. Gitta hálásan nézett a vékony, aprócska lány után. A
szavaknak tényleg varázserejük is lehet, néhány jó mondat csodákra képes. Táskájából
elővette jegyzetfüzetét és szorgalmasan jegyzetelni kezdett. Be kellett
vallania magának, hogy egyre többet gondolt Olivérre, s egyre kevesebbet Dani
atyára.
Amikor
legközelebb felpillantott a kávézó már megtelt a korán ebédelőkkel. Eszter
sietve letett Gitta asztalára egy szelet csokitortát.
– Ez jégverés ellen is jó, a cég ajándéka –
mondta és már el is tűnt az asztalok között.
Gitta jóízűen nekilátott a torta
elpusztításának. Mámorítóan olvadt szét
szájában a finom krémmel töltött puha piskóta.
Egy falat Mennyország.
*
– Hát, te meg mit keresel itt?
Gitta
annyira meglepődött, hogy kiesett a kezéből a pénztárcája egyenesen vissza a
táskájába.
– Apa! – nyögte ki döbbenten. Arca előbb krétafehérre váltott az
ijedtségtől, majd kivörösödött a szégyentől.
– Neked, nem az iskolában lenne a helyed?
Péter kérlelhetetlenül nézett rá.
Ez most nem a jó fej apa.
– De, igen – hebegte lehajtott fejjel.
– Komolyan nem értelek, Gitta. Most pedig szépen hazajössz velem és
elbeszélgetünk.
A lány nem tiltakozott és egész úton meg sem
mert szólalni. Péter is néma maradt, de látszott rajta, hogy majd szétveti a
düh. A férfi úgy markolta a kormánykereket, hogy kézfején kidagadtak az erek.
Hazaérvén anyja sem fogadta kedvesebben
Gittát. A nappaliban járkált idegesen fel-alá.
– Egy kávézóban találkoztam vele – jelentette ki Péter. – Remek – felelte
Ancsi.
– Én pedig épp most beszéltem Ágnes nővérrel. Azt mondta, Gitta múlt hét
pénteken latin óra közben elment az iskolából. Az osztálytársai azt mondták
Ágnes nővérnek, hogy Gitta megbetegedett és ezért nem ment ezen a héten.
Gitta
nem szólt egy szót sem, csak állt a szülei között. Ezt nem nagyon lehetett
kimagyarázni.
– Ó, és latinból tele van egyesekkel! Gitta,
mit tudnál ehhez hozzáfűzni?
Volt abban valami komikus, ahogy Ancsi ott
állt Gitta előtt dühös arckifejezéssel és melegítőnadrágjából enyhén kidudorodó
pocakkal, mint egy hepciás óvodás. A lány beharapta alsó ajkát s elnyomta a
gondolatot. Igyekezett átérezni a helyzet komolyságát. Hagyta, hadd zúdítsák rá
szülei vélt és valós sérelmeiket.
– Gitta, kérlek, magyarázd meg, hogy miért nem mentél iskolába! – kérte
apja s erőtlenül a fotelbe hanyatlott.
– Nem volt kedvem.
– Nem volt kedved? – kérdezett vissza gúnyosan Ancsi. – Hát persze, így
már minden világos. Nincs kedved a családoddal lenni, meg iskolába járni. Csak
az hülye írás meg a barátnők és slussz! Még a nyaralót sem voltál hajlandó
megnézni.
– Az írás nem hülyeség, nekem nagyon fontos. A nyaralót pedig azért nem
néztem meg akkor, mert éppen más dolgom volt.
– Óh, tudom, fotókiállításon voltál a kis barátnőddel – vágta oda a „kis
barátnőddel”-t gunyorosan kihangsúlyozva. Ez a sunyi húzás már Gittát is
felbosszantotta.
– Igen, Lis a barátnőm és történetesen leszbikus. Na, és? Ha marslakó
lenne, akkor is kedvelném, mert okos és lehet rá számítani.
Meredten nézett anyjára. Ancsi, aki kezdett
belefáradni a vitába, lekucorodott a kanapéra.
– Elegem van. Elegem, érted? Amíg ki nem javítod a latint és nem
változtatsz a viselkedéseden, addig nem mehetsz sem tanfolyamra, sem
barátnőzni. Nincs telefonálgatás sem internet. És hétfőn azzal kezdesz, hogy
bemész Ágnes nővérhez és bocsánatot kérsz tőle.
Gitta szeretett volna kiállni magáért, de gyorsan
felmérte, hogy apja most nem fogja támogatni. Péter némán ült a fotelben
tekintetét Gittára függesztve.
Még jobb is így –
gondolta.
Amúgy sem volt már kedve a tanfolyamhoz. Keserű
atyánál javítani pedig nem lesz egyszerű dolog, amúgy sem lesz ideje
barátnőzni, orrvérzésig seggelhet a latin felett hosszú heteken keresztül.
Anyja még mindig a válaszra várt.
– Tudod, mit? Legyen, ahogy akarod, nem
érdekel – felelte s vállat vont. – Most már elmehetek?
Ancsi
gyanakvóan nézett rá, valami cselt gyanított a könnyű megadás mögött. Gitta elővette
telefonját, kikapcsolta s anyja kezébe nyomta. Sarkon fordult és otthagyta
őket.
*
A
péntek délutánt tanulással töltötte. Este Lis kereste őt a vonalas telefonon,
Gitta megnyugtatta barátnőjét, hogy nincs baja, csak büntetésben van.
Szombaton
ki sem mozdult a szobájából, az ágyában hasalt és a latinkönyvet bújta egészen
addig még el nem aludt rajta. Arra riadt fel, hogy valaki szabályosan ráfeküdt
a csengőre. Hunyorogva nézett fel a szobában félhomály uralkodott. Nagyot
ásított és kinyújtózkodott.
– Gitta! – kiabált fel apja. – Téged keresnek.
Mielőtt
lement volna megmosta arcát, ivott néhány korty vizet, kicsit magához tért.
Kócos haját kontyba tekerte. Azon tűnődött ki lehet az, aki nem jöhet fel
hozzá. Oké, hogy büntetésben van, de a szülei nem ilyen vaskalaposak, még ha
jelenleg nem is volt túl jó véleménnyel róluk.
Péter a konyhaasztalnál ült laptopja előtt.
– A kapu előtt várakozik – morogta oda
lányának, anélkül, hogy felnézett volna.
Gitta vállat vont. Belebújt cipőjébe és
felvette melegítő felsőjét. Hangtalanul kinyitotta bejárati ajtót és sietős
léptekkel elindult kifelé.
A kapu előtt Olivér állt, Gitta autójának
támaszkodva. A lány egy pillanatra
lehunyta szemét és elfojtott egy sóhajt.
Már csak te hiányoztál.
– Hát, te? – kérdezte kényszeredett
mosollyal arcán.
– Ezt én is kérdezhetném. Két hete próbállak elérni, de sem az
e-mailekre sem az sms-ekre nem válaszolsz. S ha már úgyis hazahoztam List,
gondoltam meglátogatlak.
– Büntetésben vagyok – csusszant ki Gitta száján az idétlen közlés,
legszívesebben azonnal visszaszívta volna, de nem lehetett. Olivér felnevetett.
– Tudom, édesapád felvilágosított.
Gitta gyomra összeszorult.
– Nyugi, udvariasan bemutatkoztam neki,
elmondtam, hogy Dani atya unokatestvére vagyok, ezen a ponton érdekes módon kezdett
megenyhülni. Kereken húsz perc beszélgetést engedélyezett és átadhatom neked a
jegyzeteket is – folytatta derűs hangon és órájára pillantott.
Gittában fortyogott a düh, amiért Olivér ilyen
jól szórakozik rajta. Sutyiban végignézett a fiún, aki ismét James Dean
szerelésben volt, fekete motoros dzsekit és kopott farmert viselt.
– Őszintén örülök, hogy ilyen jól mulatsz, már megérte eljönnöd –
felelte hunyorogva s kezét a dosszié felé nyújtotta.
– Óóó! Még rengeteg időnk van – incselkedett a fiú és háta mögé rejtette
a jegyzeteket.
Gitta megtorpant, s felhúzta melegítő felsője
cipzárját. – Életem leghosszabb húsz perce következik.
Olivér képéről nem lehetett letörölni a
mosolyt semmilyen pimasz megjegyzéssel.
– Egész hamar formába lendültél, ahhoz képest, hogy csíkosra aludtad az
orcádat. Kemény lehet ez a bünti dolog.
Gitta
zavartan az arcához kapott.
– Pedig egy kicsit sem vagyok vicces kedvemben. Hidd el, értékelem, hogy
eljöttél, de valószínűleg nem folytatom a tanfolyamot.
A fiú meglepetten felvonta szemöldökét és le
sem vette tekintetét Gittáról.
– És ugyan, miért?
– Rengeteget kell tanulnom és írni itthon is tudok.
– Ugyan! Te is tudod, hogy az nem olyan.
– Persze, hogy tudom, de most különben sincs más lehetőségem. Nem
rémlik?
– Szerintem meg csak egyszerűen megfutamodtál, erről van szó leginkább!
Ha igazán akarnád, simán kibulizhatnád magadnak azt a heti egy szombatot.
Gitta nagyot szusszantott orra megtelt az őszi
avar kesernyés illatával.
– Mit tudsz te rólam, hm? Nem kell ezt tovább hallgatnom! – csattant fel
mérgesen s éppen készült otthagyni a fiút.
– Oké! – vágta rá indulatosan Olivér és a jegyzeteket a dühösen lecsapta
a motorháztetőre. – Nem is zavarlak többet, nyugodtan pazarold el a
tehetségedet, nekem aztán édesmindegy!
Olivér ellökte magát az autótól és elindult a
motorja felé. A fiú kemény lépteitől visszhangzott az aszfalt. Gitta pedig
döbbenten állt, kifogyott az epés visszavágásokból. A szomszéd ház egyik ablakában
világosság gyúlt. A lánynak csak most jutott eszébe, hogy talán túlságosan hangosan
vitatkoztak.
– A francba is! – morogta a fiú miközben visszafordult. Egy szemernyit
talán tétovázott, de aztán egyenesen elindult a lány felé, aki meg sem tudott
mozdulni a meglepettségében. Addig fogyott kettejük között a távolság, amíg
Gitta már egészen közelről szemlélhette Olivér csokoládébarna íriszét. A fiú
kezei közé fogta Gitta arcát és ajkát keményen a lányéra tapasztotta. Gitta
ellenkezni akart, száját összeszorítva tartotta, de aztán a fiú egyik keze
derekára siklott megadta magát. A fiú elhúzódott, hogy láthassa Gitta
arckifejezését. A lány elmosolyodott. Olivér ezt bátorításnak vette s egészen finoman
ismét a lány ajkára illesztette sajátját. Gyengéden megcsókolta Gittát.
– Ez a lehető legjobb módja egy
vita lezárásának – mondta vigyorogva a fiú miközben kibontakozott az ölelésből.
A lány kezét azonban nem engedte el.
Gitta csak pirult, de érezte, hogy Olivér most
a zavarát próbálja palástolni, enyhén hullámzó mellkasa tökéletesen elárulta
felzaklatott lelkiállapotát. Ez nemcsak egy olyan, „Ó, hallgass már el végre!”
csók volt, hanem jóval több annál.
– Tulajdonképpen, igazad van – felelte csöppet megbicsakló hangon,
hüvelykujjával megsimította a fiú meleg kézfejét.
– Megismételnéd ezt a mondatot még egyszer? Nem vagyok biztos benne,
hogy jól hallottam.
Gitta kuncogni kezdett.
– Kénytelen leszek kétségek között hagyni téged. Még a végén túlzottan
elbíznád magad – mondta s alig látható módon felvonta szemöldökét.
Olivér beismervén vereségét vállat vont.
– Azt azért sejted, hogy nem úszod meg ilyen könnyen? De nem fogok
erőszakoskodni, vagy ilyesmi. Csak szeretném, ha tudnád, hogy örülnék neki, ha
folytatnád a tanfolyamot és.
– És?
– És azt is folytathatnánk, amit az előbb elkezdtünk.
– Még át kell gondolnom.
– Melyik felvetésemet?
Gitta elszorult a gyomra. Olivér annyira emlékeztette
őt Danira, hogy az már-már fizikai fájdalmat okozott a lánynak. Az utcai lámpa megvilágításában
egy pillanatra úgy tűnt, mintha az atyát látná.
Még a szájformája is, a mimikája… tiszta Dani
atya!
– Mindkettőt – felelte végül.
– Azért jó lenne, ha jövő szombatra eldöntenéd – próbálkozott a fiú.
Gitta összeráncolta a homlokát, kicsit
gyorsnak tartotta a tempót.
– A tanfolyamra gondoltam természetesen – tette hozzá Olivér gyorsan
látva Gitta arcán a nemtetszés jeleit. A lány kihúzta kezeit Olivér kezeiből és
összefonta mellkasa előtt.
– Rendben – bólintott.
– Érzem, hogy valami feszélyez velem kapcsolatban. Talán a viselkedésemmel
van bajod?
Gitta arcán halvány mosoly suhant át.
– Már megszoktam, hogy pimasz vagy és roppant idegesítő.
– Na, köszi – vigyorodott el.
– Annyira hasonlítasz az atyára – bökte ki végül.
– Aha, értem – felelte s fürkészve figyelte Gitta arcát. – Ez ellen
semmit sem tehetek.
– Tudom – mondta. – Most mennem kell, köszönöm, hogy eljöttél.
A lány hangja már-már túlontúl udvariasnak
tűnt. Olivér nem mozdult felé. Gitta végül búcsúzóul hosszú pillantást vetett a
fiúra, felkapta az motorháztetőről a jegyzeteket és bement a házba.
*
A lány igyekezett elhaladni apja előtt úgy,
hogy lehetőleg ne akadjon össze a tekintetük. Nem járt sikerrel.
– Ez a fiú veszélyesen intelligensnek tűnik. Kezdek aggódni – nézett fel
Gittára Péter a laptopja mögül.
– Jobban örülnél, ha tökfejekkel barátkoznék? – kérdezte és elcsent egy csokis
kekszet apja tányérjáról. –
Természetesen, nem. Túl gyorsan felnőttél – felelte mosolyogva.
– Hát apa, jön az utánpótlás. S ha szerencsétek lesz, talán kijavíthatjátok,
amit nálam elszúrtatok.
Gitta szájába dobta a kekszet és hangosan
ropogtatni kezdte. Péter aggódó pillantást vetett a lányára.
– Nem akarnál beszélgetni? Tudom, hogy anyád nem túl igazságos veled
mostanság, de a terhesség alatt megborul a szervezetben a hormonháztartás. Nehéz
időszakon megy keresztül.
Gitta elnevette magát.
– Hát, nem is emlékszem, mikor volt anyának utoljára nem nehéz időszaka,
de komolyan. Köszi, apa, de azt hiszem, inkább megyek aludni.
2017. május 3., szerda
Sziasztok! Kis részlet a 6. fejezetből ;-)
– Én pedig épp most beszéltem Ágnes nővérrel. Azt mondta, Gitta múlt hét pénteken latin óra közben elment az iskolából. Az osztálytársai azt mondták Ágnes nővérnek, hogy Gitta megbetegedett és ezért nem ment ezen a héten.
Az elkövetkező napokon ugyanígy tett. A
szüleinek fel sem tűnt semmi, hiszen a megszokott időben hazament és felvonult
a szobájába.
Péntekre viszont beleunt a városban kóborlásra
és eldöntötte, hogy a kedvenc kávézójában tölti el a napot. Befészkelte magát
az egyik fotelbe, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az utcára, s csak bámulta az
ablaküvegen legördülő esőcseppeket.
– Nem kellene neked az iskolában lenned? –
tudakolta Eszter a pincérnő az iskolai egyenruhában üldögélő Gittától.
–
De, kellene, csak nincs kedvem – felelte vállvonogatva.
Eszter
megeresztett egy cinkos félmosolyt és letette Gitta elé a tejeskávét.
– Vagány vagy.
Gitta kedvelte Esztert, a lánynak mindenkihez
volt egy-egy jó szava.
– Én sosem lógtam – folytatta mosolyogva. – Illetve, de csak egyetlen
egyszer még elsős voltam általánosban és a barátnőmmel, Vikivel kitaláltuk,
hogy karate edzésre megyünk. Simán elengedtek minket, azt hittük, minden oké
lesz, de aztán végül mégis lebuktunk. Kiderült, hogy nincs semmiféle edzés,
csak egyszerűen ellógtunk.
– Nem tudok koncentrálni – mondta elkeseredetten. Tanácstalanul nézett
Eszter megértést sugárzó barna szemébe. A lány az asztalhoz támaszkodott és megigazította
fekete, rövid kötényét, majd gyorsan végigsimított ruháján és érdeklődve
figyelte Gittát.
– Hát megesik. Fiú van a dologban?
– Fiúk, férfiak…végeztem velük! – legyintett bosszúsan Gitta.
Eszter nem szólt semmit, csak elfojtott egy
félmosolyt. – A kamaszkor eltelte után is ilyen bonyolult
ez a dolog?
– Nem hiszem, hogy bevennéd a megnyugtató hazugságot.
– Nem is, elő a csúf igazsággal!
Eszter kicsit elálló füle mögé simított egy
hajtincset.
– Nézd, én még csak huszonöt éves vagyok, úgyhogy nem tudok a későbbi
életszakaszokra nyilatkozni, de azt gondolom, a szerelem, mindig baromira nehéz
és felemelő is egyszerre.
Gitta belekortyolt a kávéjába és tűnődve
nézett ki ismét az ablakon.
– És ha beszélnél vele? Talán tisztázhatnátok a félreértéseket.
– Általában abból van a bonyodalom, ha beszélgetni próbálunk egymással. Jóformán
nem is ismerem, mégis két másodperc alatt képes kihozni a sodromból. Pimasz
fráter – mondta Gitta neheztelő hangsúllyal mégis elmosolyodott, amint ajka a
csészéhez ért.
Eszter elnevette magát Gitta arckifejezése láttán.
– Nehéz eset – sóhajtott tettetett komolysággal –, de talán, nem
reménytelen a helyzet.
Gitta
vállat vont.
– Ha, te mondod. Túlságosan emlékeztet valakire, aki sokat jelentett
nekem.
– Mennem kell – mondta s a pultban türelmetlenül toporgó főnöke felé
nézett. – De még visszajövök.
Ellépett az asztaltól, de még búcsúzóul
Gittára kacsintott. Gitta hálásan nézett a vékony, aprócska lány után. A
szavaknak tényleg varázserejük is lehet, néhány jó mondat csodákra képes. Táskájából
elővette jegyzetfüzetét és szorgalmasan jegyzetelni kezdett. Be kellett
vallania magának, hogy egyre többet gondolt Olivérre, s egyre kevesebbet Dani
atyára.
Amikor
legközelebb felpillantott a kávézó már megtelt a korán ebédelőkkel. Eszter
sietve letett Gitta asztalára egy szelet csokitortát.
– Ez jégverés ellen is jó, a cég ajándéka –
mondta és már el is tűnt az asztalok között.
Gitta jóízűen nekilátott a torta
elpusztításának. Mámorítóan olvadt szét
szájában a finom krémmel töltött puha piskóta. Egy falat Mennyország.
*
– Hát, te meg mit keresel itt?
Gitta
annyira meglepődött, hogy kiesett a kezéből a pénztárcája egyenesen vissza a
táskájába.
– Apa! – nyögte ki döbbenten. Arca előbb krétafehérre váltott az
ijedtségtől, majd kivörösödött a szégyentől.
–
Neked, nem az iskolában lenne a helyed?
Péter kérlelhetetlenül nézett rá.
Ez most nem a jó fej apa.
– De, igen – hebegte lehajtott fejjel.
– Komolyan nem értelek, Gitta. Most pedig szépen hazajössz velem és
elbeszélgetünk.
A lány nem tiltakozott és egész úton meg sem
mert szólalni. Péter is néma maradt, de látszott rajta, hogy majd szétveti a
düh. A férfi úgy markolta a kormánykereket, hogy kézfején kidagadtak az erek.
Hazaérvén anyja sem fogadta kedvesebben
Gittát. A nappaliban járkált idegesen fel-alá.
– Egy kávézóban találkoztam vele – jelentette ki Péter. – Remek –
felelte Ancsi.
– Én pedig épp most beszéltem Ágnes nővérrel. Azt mondta, Gitta múlt hét pénteken latin óra közben elment az iskolából. Az osztálytársai azt mondták Ágnes nővérnek, hogy Gitta megbetegedett és ezért nem ment ezen a héten.
Gitta nem szólt egy szót sem, csak állt a
szülei között. Ezt nem nagyon lehetett kimagyarázni.
–
Ó, és latinból tele van egyesekkel! Gitta, mit tudnál ehhez hozzáfűzni?
2017. március 8., szerda
Ötödik fejezet
A dialógus
A
pénteki tanítási nap végén Gitta olyan sebesen távozott az iskolából, mintha
puskából lőtték volna ki. Minden oka megvolt a sietségre. Semmit sem szeretett
volna jobban, mint megszabadulni Dani atya látványától és sajnálkozó barátnői
tekintetétől. Hallani sem akart többet a férfiről. Kevés annál szemetebb dolgot
tudott elképzelni, mint amit Dani művelt vele a hétfői napon.
Megpróbál szerelmet vallani akkor, amikor már
nagy nehezen lezártam magamban ezt az érzelmi förmedvényt, amit maga a tiszteletre
legkevésbé sem méltó atya kavart? Utálom! Utálom, és soha, de soha többé nem
akarom látni!
Gitta tisztában volt vele, hogy egy részről ez
csak gyerekes dühöngés, más részről tudta, igaza van, és teljesen jogosan
haragszik az atyára.
Összeráncolt homlokkal, teljesen gépiesen
vette le cipőjét az előszobában.
– Hát, te? Ilyen korán? – kérdezte apja.
–
Mondtam, hogy rövidített óráink lesznek. Persze, rám senki sem figyel, de
mindegy – mondta enyhe nehezteléssel hangjában. – Megyek, elszívok egy füves cigit, vagy kettőt
– folytatta rezzenéstelen arccal és már indult volna a szobájában, de apja elé
állt.
– Nem kellene betépned, amikor nagyanyádat
várjuk vacsorára – felelte Péter, s szája sarkában vigyor bujkált. – Inkább segíthetnél főzni, esetleg. Na, mit
gondolsz?
A lány elmosolyodott.
– Esetleg. Anya, hol van? – kérdezte Gitta s
benézett a nappaliba. – Elment valahová?
–
Nem, délelőtt járkáltunk egyet a városban, kicsit elfáradt, hazaértünk és
egyből elaludt.
Gitta furcsának találta apja hangját, valahogy
nem tetszett neki. Mintha valamit titkolna. De nem firtatta. – Felmegyek átöltözni.
*
Mire
Gitta visszaért a konyhába apja már egy tálba tette a megmosott zöldségeket. A
lány elővette a vágódeszkát és kedvenc kését az egyik fiókból.
–
Mi újság a suliban? – érdeklődött apja, aki éppen a csirkemelleket vágta
egyforma csíkokra.
–
Semmi különös – felelte vállvonogatva, miközben dereka köré kanyarította
kötényét.
– Elmentek már az írek?
– El, azt hiszem.
Gitta fejbőre bizseregni kezdett, lopva apjára
pillantott. Megkönnyebbült, hogy a férfi a figyelmét a hússzeletelésre
összpontosította.
– Dani atya hogy van? Nem jön vissza az
Orsolyába?
– Úgy láttam, jól van – felelte tétován és a
vágódeszkára helyezett egy paradicsomot. – Apróra, vagy nagyobb darabokra?
Péter a lányára nézett.
– Lehet nagyobbakra, a hússal együtt
bepácolom. Nem is beszélgettetek? Régen olyan jóban voltatok.
– Nem nagyon ért rá – mondta színtelen hangon.
– A két nővért kísérgette állandóan. – Szerintem, nem fog visszajönni.
Gitta
igyekezett higgadt maradni a kés mégis megremegett a kezében. Péter csak
hümmögött.
– Kár, pedig kifejezetten kedveltem. Anyád
panaszkodott rád. Azt mondta, hogy a bölcsészkarra szeretnél jelentkezni.
Szerinte nem túl jó ötlet.
– Jaj, apa! – horkant fel, hangot adva
elégedetlenségének. Mérgében akkorát sózott a padlizsánra, hogy az egyből
kettévált.
– Jesszusom! Te életveszélyes vagy a
konyhában. Mit vétett az a szerencsétlen zöldség?
–
Nem akarlak győzködni titeket, megvan az okom rá és kész.
– Harapós kedvedben vagy, kicsim. Mi bajod
van? Nem tudok valamiben segíteni?
Nézett fel ismét lányára.
–
De, igen, apa. Mondd meg anyának, hogy ne kezeljen úgy, mint egy taknyos
kölyköt. Az például sokat segítene. Ne most akarja behozni az elvesztegetett
éveket.
– Azért lehet véleménye, nem?
– Persze, amíg nem inkvizítor stílusban adja
elő magát.
Péter felnevetett.
– Miért érzem úgy, hogy én leszek a golyófogó
ebben a helyzetben?
–
Mert, te bölcs vagy – mosolygott apjára – és persze igazságos és hajókötélből
vannak az idegeid.
– Inkább egy palimadár vagyok, de már
megszoktam.
Legyintett Péter és komótosan a páclébe
dobálta a csirkemell csíkokat.
Gitta túláradó szeretettel figyelte apját. Nem
merte felhozni anyjával kapcsolatos legfőbb aggodalmát, inkább csendben maradt.
A
férfi szőke haja homlokába hullott, égkék pólója tökéletesen állt rajta, arcán
végtelen szelídség tükröződött. A lány nem bírta tovább, odalépett apjához és
átölelte nyakát.
– Jó fej vagy és kész – mondta és nagy
cuppanós puszit nyomott Péter arcára.
*
Gitta
Anyival szemben ült az étkezőasztalnál és csak csipegetett az ételből.
Elkerekedett szemmel figyelte anyját, aki már a második tányérral szedett a
zöldséges húsból. Az igazi döbbenet akkor ült ki a lány arcára, amikor anyja
még két adag desszertet is elpusztított.
Ancsi elégedett arckifejezéssel az arcán huppant le a kanapéra.
– Mennyei volt, édesen – fordult Péter felé és
megfogta a férfi kezét. – Nagy hírünk van. Ma orvosnál jártunk és
megerősítette, amire már egyébként is gyanakodtunk. Kisbabánk lesz.
–
Micsoda? – kérdezett vissza Gitta és megkapaszkodott a fotel karfájában. – Ez
valami vicc?
– Nem. A tizennegyedik hétben vagyok –
felelte Ancsi mosolyogva és kezével végigsimított a hasán.
Gitta végignézett szülein. Mindketten
boldognak látszottak. Most már értette, miért volt rosszul mostanában az anyja.
Végül is, még mindig jobb, mintha újra inni
kezdett volna – gondolta.
Anyi megigazította szemüvegét, majd
elmosolyodott. –
Nagyon örülök, csak iszonyatosan meglepődtem. Pedig kiszúrhattam volna, de nem
vettem észre.
Anyi hangja enyhén remegett a
meghatódottságtól. Gitta nem akart ünneprontó lenni, de nem értette mi ez a
fene nagy boldogság, amikor anyja alig néhány hónapja hagyta abba a gyógyszeres
kezelést, előtte meg évekig alkoholista volt. Inkább nem szólt semmit, csak
kortyolgatta tovább a kávéját és azt számolgatta, hogy jövő tavaszra
megszületik a testvére.
*
Gitta
arra számított, hogy Listerivel meg tudja beszélni kétségeit, de hiába
szobrozott az iskola előtt már jó negyed órája, barátnőjének híre-hamva sem
volt. Elővette a mobilját és felhívta.
– Bocsi, hogy nem jelentkeztem – szólalt meg a
vonal másik végén Listeri síron túli hangon. – Egész éjjel fent voltam. Most is
lázas vagyok.
– Oh, tudok segíteni?
– Minden oké, Piri itt maradt velem. Menj
csak, jót ne halljak rólad.
Gitta letette a telefont és beindította a
motort. Elmosolyodott és leengedte az anyósülés felöli ablakot. Jó nagyot
szippantott a friss reggeli levegőből. Még éppen csak ébredezett a város, szeretett
reggel vezetni a gyér forgalomban.
Húsz
perc alatt beért a belvárosba, kicsit korábban érkezett, vett egy kávét az
automatából és rágyújtott. Lehunyt szemmel fújta ki a füstöt, a nap kellemesen
melegítette arcát.
– Jó reggelt, Gitta! – üdvözölte Csaba.
Gitta hunyorogva nézett a hang irányában. A
férfi elmosolyodott, amint a lány visszaköszönt. Csaba a megszokott farmer és
kockás ing összeállítását viselte. Mögötte Olivér lépdelt, pimasz vigyorral
arcán, kezében bukósisakot lóbálva. Ahelyett, hogy követte volna Csabát az
irodába egyenesen Gitta felé vette az irányt. A fiú frissen mosott haja néhány
árnyalattal sötétebben csillogott a napfényben.
Az a levakarhatatlan pimasz mosoly! –
sóhajtott magában bosszúsan Gitta, amint végignézett Olivéren. El kellett
ismernie, hogy nagyon jól áll rajta a motoros dzseki. Kávéja íze összekeveredve
a fiú parfümjének illatával, vonzó elegyet alkotott. Gitta szíve máris gyorsabb
ütemre kapcsolt.
Kész röhej!
– Lis? – kérdezte a fiú miközben hajába
túrt, még jobban összeborzolva ezzel a feje tetején lévő rakoncátlan tincseket.
Gitta szemével követte a mozdulatot és igyekezett úrrá lenni zavarán.
– Milyen jóban vagytok. Már csak „Lis”? –
szúrt oda.
Olivér ezen már teli szájjal mosolygott.
–
Mire gondolsz? – érdeklődött s közben leplezetlenül végigmérte Gittát. –
Hasonló az érdeklődési körünk – válaszolta meg a lánynak feltett kérdést.
– Valóban? Nem gondoltam, hogy bármi közös is
lenne bennetek. Szegény Lis beteg lett.
Lassan elkezdtek szállingózni a csoporttársaik
is, néhányan, főként lányok, csatlakoztak hozzájuk. A fiúk meg egy másik
sarokban gyorsan elszívták az óra előtti utolsó szál cigarettájukat.
Gitta beült az egyik padba, Olivér pedig
gondolkodás nélkül lehuppant mellé.
– Hát, Fanni, nem jön?
– Valami családi összejövetel lesz náluk
délután. Most készülődnek.
– Oh – nyögte ki a lány, feszélyezte a fiú
közelsége.
Az első óra néhány házi feladatként megírt novellák
felolvasásával és elemzésével telt. Megbeszélték a hibákat és mindenki kapott
javaslatot a javításra.
–
Egy új feladatot találtam ki nektek – kezdte Csaba. – Szeretném, ha párbeszédet
írnátok, tudom, sokan irtóznak ettől. De egy jó regénybe kell párbeszéd is.
„Régi szerelem” a kulcs. Mindegy, hogy milyen kontextusba helyezitek, minimális
narrációt kérek, amennyi feltétlenül szükséges. Lényeg a hitelesség, hihetőség.
Párban fogtok dolgozni, kerek egy órátok van rá.
Olivér egy szemernyit sem gondolkodott, egyből
Gitta felé fordult.
– Te mit mondanál az exednek, ha véletlenül
összefutnátok az utcán?
A lány beharapta az alsó ajkát és egy
pillanatra lehunyta szemét.
– Szóval ez legyen az alaphelyzet? Nem túl sablonos? – Az élet sablonos. Tele van unalmas,
elcsépelt helyzetekkel. Tényleg, volt már exed? – kuncogott. – Vagy együtt
vagytok még azzal a vörös hajú sráccal?
Gitta felsóhajtott.
– Mondd csak, Borovich, mi köze az én
magánéletemnek a dialógusíráshoz? Világosíts fel, kérlek.
– Nagyon is sok, ha hitelesen szeretnél írni.
– Látom, megöl a kíváncsiság. Van exem – ismered is – Endre pedig nem a pasim,
hanem az egyik jó barátom.
Olivér elvigyorodott.
– Ühüm, puszipajtások vagytok, ahogy láttam.
Gitta, lennél a barátom? – kérdezte és csókra csücsörítette formás ajkát.
Gittának imponált a fiú pimaszsága,
akármennyire igyekezett ellenállni neki.
– Hűtsd le magad, Don Juan. Ha így folytatod,
hamarosan nem férsz majd el a nadrágodban.
– Lecsekkolod? – kérdezte és megragadta Gitta
kezét, majd a saját combja felé kezdte el húzni.
A lány lefagyott a rémülettől.
–
Te jó ég! – vigyorodott el Olivér s elengedte Gitta kezét. – Csak nem gondoltad
komolyan, hogy ráteszem a kezed?
Gitta arca égett a dühtől és a szégyentől.
–
Nem akarok veled dolgozni, Borovich – sziszegte és tekintetével, ha tehette
volna, menten kinyírja a fiút. – Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád.
Olivér ajka lebiggyedt.
– Oké – felelte flegmán s egész közel hajolt
Gitta füléhez. – Nekem így is jó. De jobb, ha tudod, hogy mióta itt ülök
melletted folyton a szádat rágcsálod, a pupillád meg akkora, mint egy
ötforintos, s mindeközben pedig az erekciómra célozgatsz.
Kommunikáció szak, baszki!
Gitta távolabb húzódott a fiútól, a szék is
megcsikordult alatta.
– Minden rendben? – pillantott feléjük Csaba.
A lány bólintott, Olivér pedig magabiztosan,
semleges arckifejezéssel ült továbbra is.
– Mit szólnál, ha visszatérnénk a feladathoz?
– suttogta a lány.
*
Sári kivételesen nem késett el és a megbeszélt
időpontban várta Gittát a ház előtt. Barátnője szinte kirobbant a kapun
nyomában egy jóképű sráccal. Vitatkoztak. Gitta végül legyintett egyet és
faképnél hagyta a pimaszul vigyorgó fiút.
– Faszfej! – fújtatott dühösen s átölelte
Sárit.
– Bunkó faszfej, mi? – tudakolózott somolyogva
Sári, miközben a távolodó Olivért figyelte.
– Nem, ez intelligens faszfej! És az még sokkal, de sokkal rosszabb.
Gyere, menjünk, ott parkolok – mutatott át az utca túloldalára.
– Gitta, várj!
A lány megdermedt, ahogy meghallotta a fiú
hangját. Továbbra is háttal állva neki, összeszorított szájjal várta, hogy
Olivér odaérjen hozzájuk.
– Igen? – kérdezte műmosolyra húzva száját.
– Nem hiányzik valami?
Hmm… ha bokán rúghatnálak, az például
kifejezetten jólesne.
– Nem.
Gitta állta a fiú fürkésző tekintetét. Olivér
odanyújtotta Gittának a kis kék noteszét.
– Köszi – motyogta az orra alatt, majd kikapta
a fiú kezéből és a táskájába süllyesztette.
– Nem is mutatsz be a barátnődnek?
Érik az a bokán rúgás.
– De, persze. Sári, őt itt Borovich
Olivér, Dani atya unokatestvére.
– Szent szar! – nyögte ki döbbenten Sári, majd
ijedten a szája elé kapta a kezét. – Ööö, bocsánat, nem úgy értettem.
Olivér elnevette magát Sári zavarán, végül
kezet ráztak. Gitta pedig türelmetlenül topogott mellettük.
– Sári, nem érünk oda a moziba.
– Ja, igen, a mozi, bocs, de mennünk kell.
Örülök, hogy megismertelek.
Gitta örült, hogy Sári egyből kapcsolt. Elköszöntek
egymástól, Gitta csak odabiccentett a fiúnak és a könyökénél fogva gyengéd
erőszakkal vonszolta maga után barátnőjét a kocsi felé.
– Hú, de sietős! – jegyezte meg Sári mikor
hallótávolságon kívül értek.
– Nem neked kellett órákig hallgatni a
hülyeségeit. Könnyen szívélyeskedsz. Még a végén csatlakozott volna hozzánk.
– Olyan nagy baj lett volna? – kérdezte Sári s
beült Gitta mellé.
–
Baj? Katasztrófa.
–
Oké. De tényleg megnézhetnénk egy filmet, ha végeztünk a cipővásárlással.
–
Nincs akadálya. Nincs randid?
–
Dehogy. Endrével orrvérzésig a playstationt nyomatják, meg két pofára zabálják
a chipset. Hülyét kapok tőlük.
*
Az
utolsó cipőboltnál Gitta arra gondolt, talán mégis jobb lett volna, ha Olivér
is velük jön. Csak ült tanácstalanul és arcát kezébe temette.
–
Ehhez mit szólsz? – kérdezte Sári és végiglejtett egy tűsarkú bokacsizmában Gitta
előtt, mintha a kifutón lenne.
–
Ebben egy fél fejjel magasabb leszel Kisfecónál. A színe rémes, Sári, ez
libafos színű.
Sári leült barátnője mellé.
–
Na, idefigyelj! – mondta miközben kibújt a csizmából és visszavette
tornacipőjét. – Többet nem vásárolok veled, hallod?
–
Bocsi – mentegetőzött Gitta. – Ha tetszik, vedd meg, ne is foglalkozz velem.
Végül is te fogod hordani. – Mi bajod
van? Kész idegsokk vagy. Olivér vagy Dani atya vagy most mi van?
Sári kisimította haját az arcából. Gitta pedig
egy szemmagasságban lévő nagyi szandállal szemezett és erősen koncentrált arra,
hogy ne bőgje el magát.
– Nem érdekel egyik sem. Nagyon elegem van.
Anyám terhes.
– Hoppá! – füttyentett Sári. – Még mindig
jobb, mintha te lennél az – bökte oldalba Gittát.
– Ez igaz.
– Lesz egy cuki kistesód, az nem olyan rossz. Megyek át babázni.
– Mi lesz, ha anyám megint
becsavarodik. Szegény kisbaba.
– Áh, nem hiszem. Anyud nagyon sokat változott, ezt neked is el kell
ismerned. Múltkor beszélgettem vele, tök jó fej lett, de tényleg.
– Ha te mondod.
Gittának nem egészen ez volt a véleménye,
főleg a jó fejséget illetően.
–
Megmondom én mi a bajod. Egy pasi kellene neked végre, hogy ne mindig ilyen
hülyeségeken agyalj. Ez az Olivér nem is olyan rossz, sőt szexi a mosolya.
– Ja, meg motorozik is – tette hozzá Gitta.
– Pláne! Ha szépen nézel rá, biztos elvisz egy körre.
– Biztos. Már látom, ahogy belesuhanunk a naplementébe – felelte és
színpadiasan felsóhajtott.
–
Minimum. Na, látod! Meddig őrizgeted még a szüzességedet? Ne, ne válaszolj
egyből, gondold át nyugodtan, addig meg nyújtsd csak ide még azt a négy dobozt.
Ezekből fogok választani és utána megyünk kajálni. Ide érzem a sült krumpli
szagát és kiesik a belem, olyan éhes vagyok. Rendi?
– Rendi. Köszi.
– Nincs mit.
– Meg kell mondjam, ennél szebb libafos színű bokacsizmát még életemben
nem láttam. Lehet, veszek egyet én is. Harmincnyolcasban nem láttál véletlenül?
–
Most szavadon foglak! Megveszem neked, de komolyan és abban mész randizni
Olivérrel – vigyorgott Sári, szeplős arca egészen felderült.
Boldog nőnapot kívánok! ;-) XOXO
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)