Először arra gondoltam, hogy hirtelen felindulásból írok egy vitriolos posztot, de aztán letettem róla. Mert inkább elkeseredett vagyok, mint dühös. Női mivoltomból fakadóan eredendően ki vagyok téve a szexuális zaklatásnak, igen jól olvasod. Erre persze még rátesz egy lapáttal az is, hogy romantikus regényt írok, amiben ugyan nincs két oldalanként részletes aktus leírás, de azért tartalmaz olyan részeket, amelyekben jelen van az erotika. Ez egy ilyen műfaj. Néhányan ezen felbátorodva, azt gondolják, hogy gond nélkül kapható vagyok erre meg arra, nem részletezem, mert felfordul a gyomrom, szerintem mindenki tudja, mire gondolok. Szeretném közölni ezúton, hogy nem. És szeretnék megkérni minden eltévelyedett úriembert, hogy mielőtt levelezgetésbe kezd bárkivel is nézzen utána, hogy milyen tevékenységek merítik ki a szexuális zaklatás fogalmát. Ezúton jelezném a trágár bepróbálkozóknak, hogy vágyaikat és késztetéseiket vagy úgy éljék ki, hogy átnyúlnak az ágy túloldalára, vagy vegyenek igénybe ilyen igények kielégítésére szolgáló, speciálisan erre szakosodott oldalakat, chatszobákat vagy tudom is én miket – gondolom van választék. Szóval kíméljenek meg ettől engem és mindazon nőtársaimat, akikről ismeretlenül is mindenfélét fantáziálnak. A zaklatás bűncselekmény, javaslom a Btk. 222. §  tanulmányozását.

Hatodik fejezet

Carpe diem

 

 Van az úgy, hogy betelik a pohár. Van, nem is kevésszer. Gittának elege lett mindenből és mindenkiből. Keserű atya genyó „orvtámadásainak” köszönhetően ismételten két darab latin egyessel gazdagodott. Az egyiket házi feladat hiányra kapta. A másikat meg azért, mert a röpdolgozatából carpe diem feliratú papírhajót hajtogatott és tüntetőleg az óra befejezése előtt harminc perccel Keserű atya asztalára tette, majd kivonult a teremből. Ez múlthét pénteken történt.

 Szombaton már ki sem kelt az ágyból egész délelőtt. Előadta, hogy fejfájás gyötri, de igazából csak nem volt kedve elmenni a tanfolyamra Listeri nélkül, aki még mindig az ágyat nyomta tüdőgyulladás miatt. Olivér hiába küldözgette neki az üzeneteket, egyikre sem válaszolt. Senkivel sem akart beszélni, a fiúval pedig végképp nem.

 Hétfőn a megszokottak szerint, felöltözött iskolai egyenruhájába és elindult az iskolába. A kapunál azonban csinált egy jobb kanyart a buszmegálló felé. Lisnek küldött egy sms-t írt, hogy most nincs kedve semmihez, csak gondolkodni szeretne. Öt perc múlva már a buszon zötykölődött a belváros felé.

 

*

  Az elkövetkező napokon ugyanígy tett. A szüleinek fel sem tűnt semmi, hiszen a megszokott időben hazament és felvonult a szobájába.

 Péntekre viszont beleunt a városban kóborlásra és eldöntötte, hogy a kedvenc kávézójában tölti el a napot. Befészkelte magát az egyik fotelbe, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az utcára, s csak bámulta az ablaküvegen legördülő esőcseppeket.

  – Nem kellene neked az iskolában lenned? – tudakolta Eszter a pincérnő az iskolai egyenruhában üldögélő Gittától.

 – De, kellene, csak nincs kedvem – felelte vállvonogatva.

 Eszter megeresztett egy cinkos félmosolyt és letette Gitta elé a tejeskávét.

– Vagány vagy.

 Gitta kedvelte Esztert, a lánynak mindenkihez volt egy-egy jó szava.

  – Én sosem lógtam – folytatta mosolyogva. – Illetve, de csak egyetlen egyszer még elsős voltam általánosban és a barátnőmmel, Vikivel kitaláltuk, hogy karate edzésre megyünk. Simán elengedtek minket, azt hittük, minden oké lesz, de aztán végül mégis lebuktunk. Kiderült, hogy nincs semmiféle edzés, csak egyszerűen ellógtunk.

  – Nem tudok koncentrálni – mondta elkeseredetten. Tanácstalanul nézett Eszter megértést sugárzó barna szemébe. A lány az asztalhoz támaszkodott és megigazította fekete, rövid kötényét, majd gyorsan végigsimított ruháján és érdeklődve figyelte Gittát.

  – Hát megesik. Fiú van a dologban?

  – Fiúk, férfiak…végeztem velük! – legyintett bosszúsan Gitta.

 Eszter nem szólt semmit, csak elfojtott egy félmosolyt.     – A kamaszkor eltelte után is ilyen bonyolult ez a dolog?

  – Nem hiszem, hogy bevennéd a megnyugtató hazugságot.

   – Nem is, elő a csúf igazsággal!

 Eszter kicsit elálló füle mögé simított egy hajtincset.

  – Nézd, én még csak huszonöt éves vagyok, úgyhogy nem tudok a későbbi életszakaszokra nyilatkozni, de azt gondolom, a szerelem, mindig baromira nehéz és felemelő is egyszerre.

 Gitta belekortyolt a kávéjába és tűnődve nézett ki ismét az ablakon.

  – És ha beszélnél vele? Talán tisztázhatnátok a félreértéseket.

  – Általában abból van a bonyodalom, ha beszélgetni próbálunk egymással. Jóformán nem is ismerem, mégis két másodperc alatt képes kihozni a sodromból. Pimasz fráter – mondta Gitta neheztelő hangsúllyal mégis elmosolyodott, amint ajka a csészéhez ért.

  Eszter elnevette magát Gitta arckifejezése láttán.

  – Nehéz eset – sóhajtott tettetett komolysággal –, de talán, nem reménytelen a helyzet. 

 Gitta vállat vont.

   – Ha, te mondod. Túlságosan emlékeztet valakire, aki sokat jelentett nekem.

  – Mennem kell – mondta s a pultban türelmetlenül toporgó főnöke felé nézett. – De még visszajövök.

 Ellépett az asztaltól, de még búcsúzóul Gittára kacsintott. Gitta hálásan nézett a vékony, aprócska lány után. A szavaknak tényleg varázserejük is lehet, néhány jó mondat csodákra képes. Táskájából elővette jegyzetfüzetét és szorgalmasan jegyzetelni kezdett. Be kellett vallania magának, hogy egyre többet gondolt Olivérre, s egyre kevesebbet Dani atyára.

 Amikor legközelebb felpillantott a kávézó már megtelt a korán ebédelőkkel. Eszter sietve letett Gitta asztalára egy szelet csokitortát.

 – Ez jégverés ellen is jó, a cég ajándéka – mondta és már el is tűnt az asztalok között.

 Gitta jóízűen nekilátott a torta elpusztításának.  Mámorítóan olvadt szét szájában a finom krémmel töltött puha piskóta.

  Egy falat Mennyország.

*

 

  – Hát, te meg mit keresel itt?

 Gitta annyira meglepődött, hogy kiesett a kezéből a pénztárcája egyenesen vissza a táskájába.

  – Apa! – nyögte ki döbbenten. Arca előbb krétafehérre váltott az ijedtségtől, majd kivörösödött a szégyentől.

 – Neked, nem az iskolában lenne a helyed?

 Péter kérlelhetetlenül nézett rá.

 Ez most nem a jó fej apa.

  – De, igen – hebegte lehajtott fejjel.

  – Komolyan nem értelek, Gitta. Most pedig szépen hazajössz velem és elbeszélgetünk.

 A lány nem tiltakozott és egész úton meg sem mert szólalni. Péter is néma maradt, de látszott rajta, hogy majd szétveti a düh. A férfi úgy markolta a kormánykereket, hogy kézfején kidagadtak az erek.

 Hazaérvén anyja sem fogadta kedvesebben Gittát. A nappaliban járkált idegesen fel-alá.

  – Egy kávézóban találkoztam vele – jelentette ki Péter. – Remek – felelte Ancsi.

  – Én pedig épp most beszéltem Ágnes nővérrel. Azt mondta, Gitta múlt hét pénteken latin óra közben elment az iskolából. Az osztálytársai azt mondták Ágnes nővérnek, hogy Gitta megbetegedett és ezért nem ment ezen a héten.

 Gitta nem szólt egy szót sem, csak állt a szülei között. Ezt nem nagyon lehetett kimagyarázni.

 – Ó, és latinból tele van egyesekkel! Gitta, mit tudnál ehhez hozzáfűzni?

 Volt abban valami komikus, ahogy Ancsi ott állt Gitta előtt dühös arckifejezéssel és melegítőnadrágjából enyhén kidudorodó pocakkal, mint egy hepciás óvodás. A lány beharapta alsó ajkát s elnyomta a gondolatot. Igyekezett átérezni a helyzet komolyságát. Hagyta, hadd zúdítsák rá szülei vélt és valós sérelmeiket.

  – Gitta, kérlek, magyarázd meg, hogy miért nem mentél iskolába! – kérte apja s erőtlenül a fotelbe hanyatlott.

  – Nem volt kedvem.

  – Nem volt kedved? – kérdezett vissza gúnyosan Ancsi. – Hát persze, így már minden világos. Nincs kedved a családoddal lenni, meg iskolába járni. Csak az hülye írás meg a barátnők és slussz! Még a nyaralót sem voltál hajlandó megnézni.

  – Az írás nem hülyeség, nekem nagyon fontos. A nyaralót pedig azért nem néztem meg akkor, mert éppen más dolgom volt.

  – Óh, tudom, fotókiállításon voltál a kis barátnőddel – vágta oda a „kis barátnőddel”-t gunyorosan kihangsúlyozva. Ez a sunyi húzás már Gittát is felbosszantotta.

  – Igen, Lis a barátnőm és történetesen leszbikus. Na, és? Ha marslakó lenne, akkor is kedvelném, mert okos és lehet rá számítani.

 Meredten nézett anyjára. Ancsi, aki kezdett belefáradni a vitába, lekucorodott a kanapéra.

  – Elegem van. Elegem, érted? Amíg ki nem javítod a latint és nem változtatsz a viselkedéseden, addig nem mehetsz sem tanfolyamra, sem barátnőzni. Nincs telefonálgatás sem internet. És hétfőn azzal kezdesz, hogy bemész Ágnes nővérhez és bocsánatot kérsz tőle.

 Gitta szeretett volna kiállni magáért, de gyorsan felmérte, hogy apja most nem fogja támogatni. Péter némán ült a fotelben tekintetét Gittára függesztve.

 Még jobb is így – gondolta.

  Amúgy sem volt már kedve a tanfolyamhoz. Keserű atyánál javítani pedig nem lesz egyszerű dolog, amúgy sem lesz ideje barátnőzni, orrvérzésig seggelhet a latin felett hosszú heteken keresztül. Anyja még mindig a válaszra várt.

 – Tudod, mit? Legyen, ahogy akarod, nem érdekel – felelte s vállat vont. – Most már elmehetek?

 Ancsi gyanakvóan nézett rá, valami cselt gyanított a könnyű megadás mögött. Gitta elővette telefonját, kikapcsolta s anyja kezébe nyomta. Sarkon fordult és otthagyta őket.

 

*

 

 A péntek délutánt tanulással töltötte. Este Lis kereste őt a vonalas telefonon, Gitta megnyugtatta barátnőjét, hogy nincs baja, csak büntetésben van.

 Szombaton ki sem mozdult a szobájából, az ágyában hasalt és a latinkönyvet bújta egészen addig még el nem aludt rajta. Arra riadt fel, hogy valaki szabályosan ráfeküdt a csengőre. Hunyorogva nézett fel a szobában félhomály uralkodott. Nagyot ásított és kinyújtózkodott.

  – Gitta! – kiabált fel apja. – Téged keresnek.

 Mielőtt lement volna megmosta arcát, ivott néhány korty vizet, kicsit magához tért. Kócos haját kontyba tekerte. Azon tűnődött ki lehet az, aki nem jöhet fel hozzá. Oké, hogy büntetésben van, de a szülei nem ilyen vaskalaposak, még ha jelenleg nem is volt túl jó véleménnyel róluk.

 Péter a konyhaasztalnál ült laptopja előtt.

 – A kapu előtt várakozik – morogta oda lányának, anélkül, hogy felnézett volna.

 Gitta vállat vont. Belebújt cipőjébe és felvette melegítő felsőjét. Hangtalanul kinyitotta bejárati ajtót és sietős léptekkel elindult kifelé.

 A kapu előtt Olivér állt, Gitta autójának támaszkodva.  A lány egy pillanatra lehunyta szemét és elfojtott egy sóhajt.

 Már csak te hiányoztál.

  – Hát, te? – kérdezte kényszeredett mosollyal arcán.

  – Ezt én is kérdezhetném. Két hete próbállak elérni, de sem az e-mailekre sem az sms-ekre nem válaszolsz. S ha már úgyis hazahoztam List, gondoltam meglátogatlak.

   – Büntetésben vagyok – csusszant ki Gitta száján az idétlen közlés, legszívesebben azonnal visszaszívta volna, de nem lehetett. Olivér felnevetett.

  – Tudom, édesapád felvilágosított.

 Gitta gyomra összeszorult.

  – Nyugi, udvariasan bemutatkoztam neki, elmondtam, hogy Dani atya unokatestvére vagyok, ezen a ponton érdekes módon kezdett megenyhülni. Kereken húsz perc beszélgetést engedélyezett és átadhatom neked a jegyzeteket is – folytatta derűs hangon és órájára pillantott.

 Gittában fortyogott a düh, amiért Olivér ilyen jól szórakozik rajta. Sutyiban végignézett a fiún, aki ismét James Dean szerelésben volt, fekete motoros dzsekit és kopott farmert viselt.

  – Őszintén örülök, hogy ilyen jól mulatsz, már megérte eljönnöd – felelte hunyorogva s kezét a dosszié felé nyújtotta.

  – Óóó! Még rengeteg időnk van – incselkedett a fiú és háta mögé rejtette a jegyzeteket.

 Gitta megtorpant, s felhúzta melegítő felsője cipzárját.      – Életem leghosszabb húsz perce következik.

 Olivér képéről nem lehetett letörölni a mosolyt semmilyen pimasz megjegyzéssel.

  – Egész hamar formába lendültél, ahhoz képest, hogy csíkosra aludtad az orcádat. Kemény lehet ez a bünti dolog.

 Gitta zavartan az arcához kapott.

  – Pedig egy kicsit sem vagyok vicces kedvemben. Hidd el, értékelem, hogy eljöttél, de valószínűleg nem folytatom a tanfolyamot.

 A fiú meglepetten felvonta szemöldökét és le sem vette tekintetét Gittáról.

  – És ugyan, miért?

  – Rengeteget kell tanulnom és írni itthon is tudok.

  – Ugyan! Te is tudod, hogy az nem olyan.

  – Persze, hogy tudom, de most különben sincs más lehetőségem. Nem rémlik?

  – Szerintem meg csak egyszerűen megfutamodtál, erről van szó leginkább! Ha igazán akarnád, simán kibulizhatnád magadnak azt a heti egy szombatot.

 Gitta nagyot szusszantott orra megtelt az őszi avar kesernyés illatával.

  – Mit tudsz te rólam, hm? Nem kell ezt tovább hallgatnom! – csattant fel mérgesen s éppen készült otthagyni a fiút.

  – Oké! – vágta rá indulatosan Olivér és a jegyzeteket a dühösen lecsapta a motorháztetőre. – Nem is zavarlak többet, nyugodtan pazarold el a tehetségedet, nekem aztán édesmindegy!

 Olivér ellökte magát az autótól és elindult a motorja felé. A fiú kemény lépteitől visszhangzott az aszfalt. Gitta pedig döbbenten állt, kifogyott az epés visszavágásokból. A szomszéd ház egyik ablakában világosság gyúlt. A lánynak csak most jutott eszébe, hogy talán túlságosan hangosan vitatkoztak.

  – A francba is! – morogta a fiú miközben visszafordult. Egy szemernyit talán tétovázott, de aztán egyenesen elindult a lány felé, aki meg sem tudott mozdulni a meglepettségében. Addig fogyott kettejük között a távolság, amíg Gitta már egészen közelről szemlélhette Olivér csokoládébarna íriszét. A fiú kezei közé fogta Gitta arcát és ajkát keményen a lányéra tapasztotta. Gitta ellenkezni akart, száját összeszorítva tartotta, de aztán a fiú egyik keze derekára siklott megadta magát. A fiú elhúzódott, hogy láthassa Gitta arckifejezését. A lány elmosolyodott. Olivér ezt bátorításnak vette s egészen finoman ismét a lány ajkára illesztette sajátját. Gyengéden megcsókolta Gittát.

   – Ez a lehető legjobb módja egy vita lezárásának – mondta vigyorogva a fiú miközben kibontakozott az ölelésből. A lány kezét azonban nem engedte el.

 Gitta csak pirult, de érezte, hogy Olivér most a zavarát próbálja palástolni, enyhén hullámzó mellkasa tökéletesen elárulta felzaklatott lelkiállapotát. Ez nemcsak egy olyan, „Ó, hallgass már el végre!” csók volt, hanem jóval több annál.

   – Tulajdonképpen, igazad van – felelte csöppet megbicsakló hangon, hüvelykujjával megsimította a fiú meleg kézfejét.

  – Megismételnéd ezt a mondatot még egyszer? Nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam.

 Gitta kuncogni kezdett.

  – Kénytelen leszek kétségek között hagyni téged. Még a végén túlzottan elbíznád magad – mondta s alig látható módon felvonta szemöldökét.

 Olivér beismervén vereségét vállat vont.

  – Azt azért sejted, hogy nem úszod meg ilyen könnyen? De nem fogok erőszakoskodni, vagy ilyesmi. Csak szeretném, ha tudnád, hogy örülnék neki, ha folytatnád a tanfolyamot és.

  – És?

  – És azt is folytathatnánk, amit az előbb elkezdtünk.

  – Még át kell gondolnom.

  – Melyik felvetésemet?

 Gitta elszorult a gyomra. Olivér annyira emlékeztette őt Danira, hogy az már-már fizikai fájdalmat okozott a lánynak. Az utcai lámpa megvilágításában egy pillanatra úgy tűnt, mintha az atyát látná.

 Még a szájformája is, a mimikája… tiszta Dani atya!

  – Mindkettőt – felelte végül.

  – Azért jó lenne, ha jövő szombatra eldöntenéd – próbálkozott a fiú.

 Gitta összeráncolta a homlokát, kicsit gyorsnak tartotta a tempót.

  – A tanfolyamra gondoltam természetesen – tette hozzá Olivér gyorsan látva Gitta arcán a nemtetszés jeleit. A lány kihúzta kezeit Olivér kezeiből és összefonta mellkasa előtt.

  – Rendben – bólintott.

  – Érzem, hogy valami feszélyez velem kapcsolatban. Talán a viselkedésemmel van bajod?

 Gitta arcán halvány mosoly suhant át.

  – Már megszoktam, hogy pimasz vagy és roppant idegesítő.

  – Na, köszi – vigyorodott el.

  – Annyira hasonlítasz az atyára – bökte ki végül.

  – Aha, értem – felelte s fürkészve figyelte Gitta arcát. – Ez ellen semmit sem tehetek.

  – Tudom – mondta. – Most mennem kell, köszönöm, hogy eljöttél.

 A lány hangja már-már túlontúl udvariasnak tűnt. Olivér nem mozdult felé. Gitta végül búcsúzóul hosszú pillantást vetett a fiúra, felkapta az motorháztetőről a jegyzeteket és bement a házba.

 

 

*

 

 

 A lány igyekezett elhaladni apja előtt úgy, hogy lehetőleg ne akadjon össze a tekintetük. Nem járt sikerrel.

  – Ez a fiú veszélyesen intelligensnek tűnik. Kezdek aggódni – nézett fel Gittára Péter a laptopja mögül.

  – Jobban örülnél, ha tökfejekkel barátkoznék? – kérdezte és elcsent egy csokis kekszet apja tányérjáról.   – Természetesen, nem. Túl gyorsan felnőttél – felelte mosolyogva.

  – Hát apa, jön az utánpótlás. S ha szerencsétek lesz, talán kijavíthatjátok, amit nálam elszúrtatok.

 Gitta szájába dobta a kekszet és hangosan ropogtatni kezdte. Péter aggódó pillantást vetett a lányára.

  – Nem akarnál beszélgetni? Tudom, hogy anyád nem túl igazságos veled mostanság, de a terhesség alatt megborul a szervezetben a hormonháztartás. Nehéz időszakon megy keresztül.

 Gitta elnevette magát.

  – Hát, nem is emlékszem, mikor volt anyának utoljára nem nehéz időszaka, de komolyan. Köszi, apa, de azt hiszem, inkább megyek aludni.

Sziasztok! Kis részlet a 6. fejezetből ;-)

Az elkövetkező napokon ugyanígy tett. A szüleinek fel sem tűnt semmi, hiszen a megszokott időben hazament és felvonult a szobájába.

 Péntekre viszont beleunt a városban kóborlásra és eldöntötte, hogy a kedvenc kávézójában tölti el a napot. Befészkelte magát az egyik fotelbe, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az utcára, s csak bámulta az ablaküvegen legördülő esőcseppeket.

  – Nem kellene neked az iskolában lenned? – tudakolta Eszter a pincérnő az iskolai egyenruhában üldögélő Gittától.

 – De, kellene, csak nincs kedvem – felelte vállvonogatva.

 Eszter megeresztett egy cinkos félmosolyt és letette Gitta elé a tejeskávét.

– Vagány vagy.

 Gitta kedvelte Esztert, a lánynak mindenkihez volt egy-egy jó szava.

  – Én sosem lógtam – folytatta mosolyogva. – Illetve, de csak egyetlen egyszer még elsős voltam általánosban és a barátnőmmel, Vikivel kitaláltuk, hogy karate edzésre megyünk. Simán elengedtek minket, azt hittük, minden oké lesz, de aztán végül mégis lebuktunk. Kiderült, hogy nincs semmiféle edzés, csak egyszerűen ellógtunk.

  – Nem tudok koncentrálni – mondta elkeseredetten. Tanácstalanul nézett Eszter megértést sugárzó barna szemébe. A lány az asztalhoz támaszkodott és megigazította fekete, rövid kötényét, majd gyorsan végigsimított ruháján és érdeklődve figyelte Gittát.

  – Hát megesik. Fiú van a dologban?

  – Fiúk, férfiak…végeztem velük! – legyintett bosszúsan Gitta.

 Eszter nem szólt semmit, csak elfojtott egy félmosolyt.     – A kamaszkor eltelte után is ilyen bonyolult ez a dolog?

  – Nem hiszem, hogy bevennéd a megnyugtató hazugságot.

   – Nem is, elő a csúf igazsággal!

 Eszter kicsit elálló füle mögé simított egy hajtincset.

  – Nézd, én még csak huszonöt éves vagyok, úgyhogy nem tudok a későbbi életszakaszokra nyilatkozni, de azt gondolom, a szerelem, mindig baromira nehéz és felemelő is egyszerre.

 Gitta belekortyolt a kávéjába és tűnődve nézett ki ismét az ablakon.

  – És ha beszélnél vele? Talán tisztázhatnátok a félreértéseket.

  – Általában abból van a bonyodalom, ha beszélgetni próbálunk egymással. Jóformán nem is ismerem, mégis két másodperc alatt képes kihozni a sodromból. Pimasz fráter – mondta Gitta neheztelő hangsúllyal mégis elmosolyodott, amint ajka a csészéhez ért.

  Eszter elnevette magát Gitta arckifejezése láttán.

  – Nehéz eset – sóhajtott tettetett komolysággal –, de talán, nem reménytelen a helyzet. 

 Gitta vállat vont.

   – Ha, te mondod. Túlságosan emlékeztet valakire, aki sokat jelentett nekem.

  – Mennem kell – mondta s a pultban türelmetlenül toporgó főnöke felé nézett. – De még visszajövök.

 Ellépett az asztaltól, de még búcsúzóul Gittára kacsintott. Gitta hálásan nézett a vékony, aprócska lány után. A szavaknak tényleg varázserejük is lehet, néhány jó mondat csodákra képes. Táskájából elővette jegyzetfüzetét és szorgalmasan jegyzetelni kezdett. Be kellett vallania magának, hogy egyre többet gondolt Olivérre, s egyre kevesebbet Dani atyára.

 Amikor legközelebb felpillantott a kávézó már megtelt a korán ebédelőkkel. Eszter sietve letett Gitta asztalára egy szelet csokitortát.

 – Ez jégverés ellen is jó, a cég ajándéka – mondta és már el is tűnt az asztalok között.

 Gitta jóízűen nekilátott a torta elpusztításának.  Mámorítóan olvadt szét szájában a finom krémmel töltött puha piskóta. Egy falat Mennyország.

 

*

  – Hát, te meg mit keresel itt?

 Gitta annyira meglepődött, hogy kiesett a kezéből a pénztárcája egyenesen vissza a táskájába.

  – Apa! – nyögte ki döbbenten. Arca előbb krétafehérre váltott az ijedtségtől, majd kivörösödött a szégyentől.

 – Neked, nem az iskolában lenne a helyed?

 Péter kérlelhetetlenül nézett rá.

 Ez most nem a jó fej apa.

  – De, igen – hebegte lehajtott fejjel.

  – Komolyan nem értelek, Gitta. Most pedig szépen hazajössz velem és elbeszélgetünk.

 A lány nem tiltakozott és egész úton meg sem mert szólalni. Péter is néma maradt, de látszott rajta, hogy majd szétveti a düh. A férfi úgy markolta a kormánykereket, hogy kézfején kidagadtak az erek.

 Hazaérvén anyja sem fogadta kedvesebben Gittát. A nappaliban járkált idegesen fel-alá.

  – Egy kávézóban találkoztam vele – jelentette ki Péter. – Remek – felelte Ancsi.

  – Én pedig épp most beszéltem Ágnes nővérrel. Azt mondta, Gitta múlt hét pénteken latin óra közben elment az iskolából. Az osztálytársai azt mondták Ágnes nővérnek, hogy Gitta megbetegedett és ezért nem ment ezen a héten.

 Gitta nem szólt egy szót sem, csak állt a szülei között. Ezt nem nagyon lehetett kimagyarázni.

 – Ó, és latinból tele van egyesekkel! Gitta, mit tudnál ehhez hozzáfűzni?

                                                                      Ötödik fejezet

A dialógus

 

 A pénteki tanítási nap végén Gitta olyan sebesen távozott az iskolából, mintha puskából lőtték volna ki. Minden oka megvolt a sietségre. Semmit sem szeretett volna jobban, mint megszabadulni Dani atya látványától és sajnálkozó barátnői tekintetétől. Hallani sem akart többet a férfiről. Kevés annál szemetebb dolgot tudott elképzelni, mint amit Dani művelt vele a hétfői napon.

 Megpróbál szerelmet vallani akkor, amikor már nagy nehezen lezártam magamban ezt az érzelmi förmedvényt, amit maga a tiszteletre legkevésbé sem méltó atya kavart? Utálom! Utálom, és soha, de soha többé nem akarom látni!

 Gitta tisztában volt vele, hogy egy részről ez csak gyerekes dühöngés, más részről tudta, igaza van, és teljesen jogosan haragszik az atyára.

 Összeráncolt homlokkal, teljesen gépiesen vette le cipőjét az előszobában.

 – Hát, te? Ilyen korán? – kérdezte apja.

 – Mondtam, hogy rövidített óráink lesznek. Persze, rám senki sem figyel, de mindegy – mondta enyhe nehezteléssel hangjában. –  Megyek, elszívok egy füves cigit, vagy kettőt – folytatta rezzenéstelen arccal és már indult volna a szobájában, de apja elé állt.

 – Nem kellene betépned, amikor nagyanyádat várjuk vacsorára – felelte Péter, s szája sarkában vigyor bujkált.   – Inkább segíthetnél főzni, esetleg. Na, mit gondolsz?

 A lány elmosolyodott.

 – Esetleg. Anya, hol van? – kérdezte Gitta s benézett a nappaliba. – Elment valahová?

 – Nem, délelőtt járkáltunk egyet a városban, kicsit elfáradt, hazaértünk és egyből elaludt.

 Gitta furcsának találta apja hangját, valahogy nem tetszett neki. Mintha valamit titkolna. De nem firtatta.   – Felmegyek átöltözni.

 

 

*

 

 Mire Gitta visszaért a konyhába apja már egy tálba tette a megmosott zöldségeket. A lány elővette a vágódeszkát és kedvenc kését az egyik fiókból.

 – Mi újság a suliban? – érdeklődött apja, aki éppen a csirkemelleket vágta egyforma csíkokra.

 – Semmi különös – felelte vállvonogatva, miközben dereka köré kanyarította kötényét.

 – Elmentek már az írek?

 – El, azt hiszem.

 Gitta fejbőre bizseregni kezdett, lopva apjára pillantott. Megkönnyebbült, hogy a férfi a figyelmét a hússzeletelésre összpontosította.

 – Dani atya hogy van? Nem jön vissza az Orsolyába?

 – Úgy láttam, jól van – felelte tétován és a vágódeszkára helyezett egy paradicsomot. – Apróra, vagy nagyobb darabokra?

 Péter a lányára nézett.

  – Lehet nagyobbakra, a hússal együtt bepácolom. Nem is beszélgettetek? Régen olyan jóban voltatok.

 – Nem nagyon ért rá – mondta színtelen hangon. – A két nővért kísérgette állandóan. – Szerintem, nem fog visszajönni.

 Gitta igyekezett higgadt maradni a kés mégis megremegett a kezében. Péter csak hümmögött.

 – Kár, pedig kifejezetten kedveltem. Anyád panaszkodott rád. Azt mondta, hogy a bölcsészkarra szeretnél jelentkezni. Szerinte nem túl jó ötlet.

 – Jaj, apa! – horkant fel, hangot adva elégedetlenségének. Mérgében akkorát sózott a padlizsánra, hogy az egyből kettévált.

 – Jesszusom! Te életveszélyes vagy a konyhában. Mit vétett az a szerencsétlen zöldség?

 – Nem akarlak győzködni titeket, megvan az okom rá és kész.

 – Harapós kedvedben vagy, kicsim. Mi bajod van? Nem tudok valamiben segíteni?

 Nézett fel ismét lányára.

 – De, igen, apa. Mondd meg anyának, hogy ne kezeljen úgy, mint egy taknyos kölyköt. Az például sokat segítene. Ne most akarja behozni az elvesztegetett éveket.

 – Azért lehet véleménye, nem?

 – Persze, amíg nem inkvizítor stílusban adja elő magát.

 Péter felnevetett.

 – Miért érzem úgy, hogy én leszek a golyófogó ebben a helyzetben?

 – Mert, te bölcs vagy – mosolygott apjára – és persze igazságos és hajókötélből vannak az idegeid.

 – Inkább egy palimadár vagyok, de már megszoktam.

 Legyintett Péter és komótosan a páclébe dobálta a csirkemell csíkokat.

 Gitta túláradó szeretettel figyelte apját. Nem merte felhozni anyjával kapcsolatos legfőbb aggodalmát, inkább csendben maradt.

 A férfi szőke haja homlokába hullott, égkék pólója tökéletesen állt rajta, arcán végtelen szelídség tükröződött. A lány nem bírta tovább, odalépett apjához és átölelte nyakát.

 – Jó fej vagy és kész – mondta és nagy cuppanós puszit nyomott Péter arcára.

 

*

 

 Gitta Anyival szemben ült az étkezőasztalnál és csak csipegetett az ételből. Elkerekedett szemmel figyelte anyját, aki már a második tányérral szedett a zöldséges húsból. Az igazi döbbenet akkor ült ki a lány arcára, amikor anyja még két adag desszertet is elpusztított.       Ancsi elégedett arckifejezéssel az arcán huppant le a kanapéra.

 – Mennyei volt, édesen – fordult Péter felé és megfogta a férfi kezét. – Nagy hírünk van. Ma orvosnál jártunk és megerősítette, amire már egyébként is gyanakodtunk. Kisbabánk lesz.

 – Micsoda? – kérdezett vissza Gitta és megkapaszkodott a fotel karfájában. – Ez valami vicc?          

– Nem. A tizennegyedik hétben vagyok – felelte Ancsi mosolyogva és kezével végigsimított a hasán.

 Gitta végignézett szülein. Mindketten boldognak látszottak. Most már értette, miért volt rosszul mostanában az anyja.

 Végül is, még mindig jobb, mintha újra inni kezdett volna – gondolta.  

 Anyi megigazította szemüvegét, majd elmosolyodott.     – Nagyon örülök, csak iszonyatosan meglepődtem. Pedig kiszúrhattam volna, de nem vettem észre.

 Anyi hangja enyhén remegett a meghatódottságtól. Gitta nem akart ünneprontó lenni, de nem értette mi ez a fene nagy boldogság, amikor anyja alig néhány hónapja hagyta abba a gyógyszeres kezelést, előtte meg évekig alkoholista volt. Inkább nem szólt semmit, csak kortyolgatta tovább a kávéját és azt számolgatta, hogy jövő tavaszra megszületik a testvére.

 

*

 

 Gitta arra számított, hogy Listerivel meg tudja beszélni kétségeit, de hiába szobrozott az iskola előtt már jó negyed órája, barátnőjének híre-hamva sem volt. Elővette a mobilját és felhívta.

 – Bocsi, hogy nem jelentkeztem – szólalt meg a vonal másik végén Listeri síron túli hangon. – Egész éjjel fent voltam. Most is lázas vagyok.

 – Oh, tudok segíteni?

 – Minden oké, Piri itt maradt velem. Menj csak, jót ne halljak rólad.

 Gitta letette a telefont és beindította a motort. Elmosolyodott és leengedte az anyósülés felöli ablakot. Jó nagyot szippantott a friss reggeli levegőből. Még éppen csak ébredezett a város, szeretett reggel vezetni a gyér forgalomban.

 Húsz perc alatt beért a belvárosba, kicsit korábban érkezett, vett egy kávét az automatából és rágyújtott. Lehunyt szemmel fújta ki a füstöt, a nap kellemesen melegítette arcát.

 – Jó reggelt, Gitta! – üdvözölte Csaba.

 Gitta hunyorogva nézett a hang irányában. A férfi elmosolyodott, amint a lány visszaköszönt. Csaba a megszokott farmer és kockás ing összeállítását viselte. Mögötte Olivér lépdelt, pimasz vigyorral arcán, kezében bukósisakot lóbálva. Ahelyett, hogy követte volna Csabát az irodába egyenesen Gitta felé vette az irányt. A fiú frissen mosott haja néhány árnyalattal sötétebben csillogott a napfényben.

 Az a levakarhatatlan pimasz mosoly! – sóhajtott magában bosszúsan Gitta, amint végignézett Olivéren. El kellett ismernie, hogy nagyon jól áll rajta a motoros dzseki. Kávéja íze összekeveredve a fiú parfümjének illatával, vonzó elegyet alkotott. Gitta szíve máris gyorsabb ütemre kapcsolt.

 Kész röhej!

 – Lis? – kérdezte a fiú miközben hajába túrt, még jobban összeborzolva ezzel a feje tetején lévő rakoncátlan tincseket. Gitta szemével követte a mozdulatot és igyekezett úrrá lenni zavarán.

  – Milyen jóban vagytok. Már csak „Lis”? – szúrt oda.

 Olivér ezen már teli szájjal mosolygott.

 – Mire gondolsz? – érdeklődött s közben leplezetlenül végigmérte Gittát. – Hasonló az érdeklődési körünk – válaszolta meg a lánynak feltett kérdést.

 – Valóban? Nem gondoltam, hogy bármi közös is lenne bennetek. Szegény Lis beteg lett.

 Lassan elkezdtek szállingózni a csoporttársaik is, néhányan, főként lányok, csatlakoztak hozzájuk. A fiúk meg egy másik sarokban gyorsan elszívták az óra előtti utolsó szál cigarettájukat.

 Gitta beült az egyik padba, Olivér pedig gondolkodás nélkül lehuppant mellé.

 – Hát, Fanni, nem jön?

 – Valami családi összejövetel lesz náluk délután. Most készülődnek.

 – Oh – nyögte ki a lány, feszélyezte a fiú közelsége.

 Az első óra néhány házi feladatként megírt novellák felolvasásával és elemzésével telt. Megbeszélték a hibákat és mindenki kapott javaslatot a javításra.

 – Egy új feladatot találtam ki nektek – kezdte Csaba. – Szeretném, ha párbeszédet írnátok, tudom, sokan irtóznak ettől. De egy jó regénybe kell párbeszéd is. „Régi szerelem” a kulcs. Mindegy, hogy milyen kontextusba helyezitek, minimális narrációt kérek, amennyi feltétlenül szükséges. Lényeg a hitelesség, hihetőség. Párban fogtok dolgozni, kerek egy órátok van rá.

 Olivér egy szemernyit sem gondolkodott, egyből Gitta felé fordult.

 – Te mit mondanál az exednek, ha véletlenül összefutnátok az utcán?

 A lány beharapta az alsó ajkát és egy pillanatra lehunyta szemét.

  – Szóval ez legyen az alaphelyzet? Nem túl sablonos?       – Az élet sablonos. Tele van unalmas, elcsépelt helyzetekkel. Tényleg, volt már exed? – kuncogott. – Vagy együtt vagytok még azzal a vörös hajú sráccal?

 Gitta felsóhajtott.

  – Mondd csak, Borovich, mi köze az én magánéletemnek a dialógusíráshoz? Világosíts fel, kérlek.

 – Nagyon is sok, ha hitelesen szeretnél írni.

 – Látom, megöl a kíváncsiság. Van exem – ismered is – Endre pedig nem a pasim, hanem az egyik jó barátom.

 Olivér elvigyorodott.

  – Ühüm, puszipajtások vagytok, ahogy láttam. Gitta, lennél a barátom? – kérdezte és csókra csücsörítette formás ajkát.

 Gittának imponált a fiú pimaszsága, akármennyire igyekezett ellenállni neki.

  – Hűtsd le magad, Don Juan. Ha így folytatod, hamarosan nem férsz majd el a nadrágodban.

 – Lecsekkolod? – kérdezte és megragadta Gitta kezét, majd a saját combja felé kezdte el húzni.

 A lány lefagyott a rémülettől.

 – Te jó ég! – vigyorodott el Olivér s elengedte Gitta kezét. – Csak nem gondoltad komolyan, hogy ráteszem a kezed?

 Gitta arca égett a dühtől és a szégyentől.

 – Nem akarok veled dolgozni, Borovich – sziszegte és tekintetével, ha tehette volna, menten kinyírja a fiút. – Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád.

 Olivér ajka lebiggyedt.

 – Oké – felelte flegmán s egész közel hajolt Gitta füléhez. – Nekem így is jó. De jobb, ha tudod, hogy mióta itt ülök melletted folyton a szádat rágcsálod, a pupillád meg akkora, mint egy ötforintos, s mindeközben pedig az erekciómra célozgatsz.

 Kommunikáció szak, baszki!  

 Gitta távolabb húzódott a fiútól, a szék is megcsikordult alatta.

 – Minden rendben? – pillantott feléjük Csaba.

 A lány bólintott, Olivér pedig magabiztosan, semleges arckifejezéssel ült továbbra is.

 – Mit szólnál, ha visszatérnénk a feladathoz? – suttogta a lány.

 

*

 

 Sári kivételesen nem késett el és a megbeszélt időpontban várta Gittát a ház előtt. Barátnője szinte kirobbant a kapun nyomában egy jóképű sráccal. Vitatkoztak. Gitta végül legyintett egyet és faképnél hagyta a pimaszul vigyorgó fiút.

  – Faszfej! – fújtatott dühösen s átölelte Sárit.

  – Bunkó faszfej, mi? – tudakolózott somolyogva Sári, miközben a távolodó Olivért figyelte.

  – Nem, ez intelligens faszfej! És az még sokkal, de sokkal rosszabb. Gyere, menjünk, ott parkolok – mutatott át az utca túloldalára.

  – Gitta, várj!

 A lány megdermedt, ahogy meghallotta a fiú hangját. Továbbra is háttal állva neki, összeszorított szájjal várta, hogy Olivér odaérjen hozzájuk.

  – Igen? – kérdezte műmosolyra húzva száját.

  – Nem hiányzik valami?

 Hmm… ha bokán rúghatnálak, az például kifejezetten jólesne.     

 – Nem.

 Gitta állta a fiú fürkésző tekintetét. Olivér odanyújtotta Gittának a kis kék noteszét.

 – Köszi – motyogta az orra alatt, majd kikapta a fiú kezéből és a táskájába süllyesztette.

 – Nem is mutatsz be a barátnődnek?

 Érik az a bokán rúgás.

 – De, persze. Sári, őt itt Borovich Olivér, Dani atya unokatestvére.

 – Szent szar! – nyögte ki döbbenten Sári, majd ijedten a szája elé kapta a kezét. – Ööö, bocsánat, nem úgy értettem.

 Olivér elnevette magát Sári zavarán, végül kezet ráztak. Gitta pedig türelmetlenül topogott mellettük.

  – Sári, nem érünk oda a moziba.

  – Ja, igen, a mozi, bocs, de mennünk kell. Örülök, hogy megismertelek.

 Gitta örült, hogy Sári egyből kapcsolt. Elköszöntek egymástól, Gitta csak odabiccentett a fiúnak és a könyökénél fogva gyengéd erőszakkal vonszolta maga után barátnőjét a kocsi felé.

  – Hú, de sietős! – jegyezte meg Sári mikor hallótávolságon kívül értek.

  – Nem neked kellett órákig hallgatni a hülyeségeit. Könnyen szívélyeskedsz. Még a végén csatlakozott volna hozzánk.

  – Olyan nagy baj lett volna? – kérdezte Sári s beült Gitta mellé.

 – Baj? Katasztrófa.

 – Oké. De tényleg megnézhetnénk egy filmet, ha végeztünk a cipővásárlással.

 – Nincs akadálya. Nincs randid?

 – Dehogy. Endrével orrvérzésig a playstationt nyomatják, meg két pofára zabálják a chipset. Hülyét kapok tőlük.

 

*

 

 Az utolsó cipőboltnál Gitta arra gondolt, talán mégis jobb lett volna, ha Olivér is velük jön. Csak ült tanácstalanul és arcát kezébe temette.

 – Ehhez mit szólsz? – kérdezte Sári és végiglejtett egy tűsarkú bokacsizmában Gitta előtt, mintha a kifutón lenne.

 – Ebben egy fél fejjel magasabb leszel Kisfecónál. A színe rémes, Sári, ez libafos színű.

 Sári leült barátnője mellé.

 – Na, idefigyelj! – mondta miközben kibújt a csizmából és visszavette tornacipőjét. – Többet nem vásárolok veled, hallod?

 – Bocsi – mentegetőzött Gitta. – Ha tetszik, vedd meg, ne is foglalkozz velem. Végül is te fogod hordani.  – Mi bajod van? Kész idegsokk vagy. Olivér vagy Dani atya vagy most mi van?

 Sári kisimította haját az arcából. Gitta pedig egy szemmagasságban lévő nagyi szandállal szemezett és erősen koncentrált arra, hogy ne bőgje el magát.

  – Nem érdekel egyik sem. Nagyon elegem van. Anyám terhes.

  – Hoppá! – füttyentett Sári. – Még mindig jobb, mintha te lennél az – bökte oldalba Gittát.

  – Ez igaz.

  – Lesz egy cuki kistesód, az nem olyan rossz. Megyek át babázni.

   – Mi lesz, ha anyám megint becsavarodik. Szegény kisbaba.

  – Áh, nem hiszem. Anyud nagyon sokat változott, ezt neked is el kell ismerned. Múltkor beszélgettem vele, tök jó fej lett, de tényleg.

  – Ha te mondod.

 Gittának nem egészen ez volt a véleménye, főleg a jó fejséget illetően.

 – Megmondom én mi a bajod. Egy pasi kellene neked végre, hogy ne mindig ilyen hülyeségeken agyalj. Ez az Olivér nem is olyan rossz, sőt szexi a mosolya.

  – Ja, meg motorozik is – tette hozzá Gitta.

  – Pláne! Ha szépen nézel rá, biztos elvisz egy körre.

  – Biztos. Már látom, ahogy belesuhanunk a naplementébe – felelte és színpadiasan felsóhajtott.

 – Minimum. Na, látod! Meddig őrizgeted még a szüzességedet? Ne, ne válaszolj egyből, gondold át nyugodtan, addig meg nyújtsd csak ide még azt a négy dobozt. Ezekből fogok választani és utána megyünk kajálni. Ide érzem a sült krumpli szagát és kiesik a belem, olyan éhes vagyok. Rendi?

  – Rendi. Köszi.

  – Nincs mit.  

  – Meg kell mondjam, ennél szebb libafos színű bokacsizmát még életemben nem láttam. Lehet, veszek egyet én is. Harmincnyolcasban nem láttál véletlenül?

 – Most szavadon foglak! Megveszem neked, de komolyan és abban mész randizni Olivérrel – vigyorgott Sári, szeplős arca egészen felderült.

 

 

 

Boldog nőnapot kívánok! ;-) XOXO